Örökség az apám után, hogy kezeljem ezt?
Sosem volt igazán az életem része, utóbbi pár évben már csak telefonon beszéltünk szülinapkor, karácsonykor. Ez neki köszönhető, én nagyon sokáig futottam utána, akartam, hogy észrevegyen, foglalkozzon velem, de úgy élt, mintha nem is lenne gyereke. 5 éves voltam, mikor megcsalta anyát és elhagyott minket. Valamiért ő is, a szülei is úgy kezelték ezután az anyámat, mintha ő lett volna, aki félrement, elhordták mindenfélének és ha kértem, hogy ezt fejezzék be, mert nem anyám az, aki beleszületett a jóba és semmit nem tett le az asztalra, akkor nekik állt feljebb, hogy ugyan mit tett ő le, mit el az életben?
Hát bakker, egyedülálló anyaként felnevelt, tanult és dolgozott mellettem úgy, hogy mára olyan munkája van, amit élvezettel csinál és elég jó életszínvonalon él/élhetünk. Egyetem alatt is támogat, fizet nekem egy külön albérletet, fizeti a tandíjamat, rezsimet. Pedig anyagilag sem volt neki egyszerű mindig, mert apám hiába élt jól, gyerektartást nem volt hajlandó kifizetni magától, mert hogy "anya azt körmösre költené csak". Az utolsót is nekem adná, most pl. azt találta ki, hogy ne kelljen lakáshitelt fizetnem, hogy eladná a családi házunkat, abból tudnánk venni két lakást és az autómat is lecserélhetem. Apám ezzel szemben ilyeneket mondott régen, amíg próbáltam vele tartani a kapcsolatot, hogy minek nekem szemüveg, üljek előre a teremben, ha nem látok. Vagy, hogy minek különóra, tanuljak az iskolában.
Viszont elhunyt a nyáron, váratlanul.
Én örököltem utána egyedül, és ez akkora örökséget jelentett, hogy az életem megoldódott igazából. De nem tudok örülni, nem tudtam úgymond "megnyugodni", bármennyire is mondták mások. Egyszerűen még most is úgy élek, mint előtte, félek hozzányúlni, költeni, ugyanúgy a diákmunkás pénzemet osztom be. Mindent, ami ezzel az egész örökségmizériával kapcsolatos, anyukámra bíztam, hogy intézze ő, foglalkozzon ezekkel ő. És egy részem valahol tudja, hogy jobb így nekem, de közben ott van az, hogy így már sosem lesz apám, esély sem lesz arra, hogy észbe kapjon és realizálja, van egy gyereke.
Most volt Halottak napja, anya kérdezte, szeretnék-e hazamenni, kimenni a temetőbe, de igazából eszembe sem jutott, hogy kellene...
"Én örököltem utána egyedül, és ez akkora örökséget jelentett, hogy az életem megoldódott igazából"
Nem kérted, hogy megszüless.
A törvény, az törvény.
Az élet kompenzál.
Nem kell lelkifurdalásod legyen.
Ez mind rendben van.
Temesd el becsülettel, mégiscsak általa is vagy, élsz.
Az élet megy tovább.
De épp ez az, hogy az én életem úgy megy tovább, mintha ez nem történt volna meg. Az utóbbi 2 félévem húzósabb volt az egyetemen, fel is torlódtak tárgyak, nem is éreztem jól magam és ezerszer elmondtam, hogy ha megtehetném, legszívesebben passziváltatnék egy félévre és az egyetem közelébe sem mennék, teljesen kizárnám egy kicsit. Most megtehetném, de hirtelen hallani sem akarok róla.
Az albérletem is jó, jó, de 4 éve itt lakom, néha gondolkoztam, hogy költöznék máshová, de ahhoz képest, milyen jó környéken van és milyen maga a lakás is, nagyon jó áron béreljük. Most már ez nem számít, sajátba is költözhetnék, akár új lakást is vehetnék, de nem akarok innen menni. Úgy érzem, hogy félek a változástól, attól, hogy akkor már tényleg valóságos lesz ez az egész.
"Viszont elhunyt a nyáron, váratlanul.
Én örököltem utána egyedül, és ez akkora örökséget jelentett, hogy az életem megoldódott igazából. De nem tudok örülni, nem tudtam úgymond "megnyugodni", bármennyire is mondták mások. Egyszerűen még most is úgy élek, mint előtte, félek hozzányúlni, költeni"
Na jó nagy kamu. Valószínűleg még a hagyatéki eljárás sem zárult le, nemhogy költeni tudnád a pénzt.
Dehogynem zárult le, szerinted mennyi időt ülnének rajta?
2-3 hónap.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!