Örökség az apám után, hogy kezeljem ezt?

Sosem volt igazán az életem része, utóbbi pár évben már csak telefonon beszéltünk szülinapkor, karácsonykor. Ez neki köszönhető, én nagyon sokáig futottam utána, akartam, hogy észrevegyen, foglalkozzon velem, de úgy élt, mintha nem is lenne gyereke. 5 éves voltam, mikor megcsalta anyát és elhagyott minket. Valamiért ő is, a szülei is úgy kezelték ezután az anyámat, mintha ő lett volna, aki félrement, elhordták mindenfélének és ha kértem, hogy ezt fejezzék be, mert nem anyám az, aki beleszületett a jóba és semmit nem tett le az asztalra, akkor nekik állt feljebb, hogy ugyan mit tett ő le, mit el az életben?

Hát bakker, egyedülálló anyaként felnevelt, tanult és dolgozott mellettem úgy, hogy mára olyan munkája van, amit élvezettel csinál és elég jó életszínvonalon él/élhetünk. Egyetem alatt is támogat, fizet nekem egy külön albérletet, fizeti a tandíjamat, rezsimet. Pedig anyagilag sem volt neki egyszerű mindig, mert apám hiába élt jól, gyerektartást nem volt hajlandó kifizetni magától, mert hogy "anya azt körmösre költené csak". Az utolsót is nekem adná, most pl. azt találta ki, hogy ne kelljen lakáshitelt fizetnem, hogy eladná a családi házunkat, abból tudnánk venni két lakást és az autómat is lecserélhetem. Apám ezzel szemben ilyeneket mondott régen, amíg próbáltam vele tartani a kapcsolatot, hogy minek nekem szemüveg, üljek előre a teremben, ha nem látok. Vagy, hogy minek különóra, tanuljak az iskolában.

Viszont elhunyt a nyáron, váratlanul.

Én örököltem utána egyedül, és ez akkora örökséget jelentett, hogy az életem megoldódott igazából. De nem tudok örülni, nem tudtam úgymond "megnyugodni", bármennyire is mondták mások. Egyszerűen még most is úgy élek, mint előtte, félek hozzányúlni, költeni, ugyanúgy a diákmunkás pénzemet osztom be. Mindent, ami ezzel az egész örökségmizériával kapcsolatos, anyukámra bíztam, hogy intézze ő, foglalkozzon ezekkel ő. És egy részem valahol tudja, hogy jobb így nekem, de közben ott van az, hogy így már sosem lesz apám, esély sem lesz arra, hogy észbe kapjon és realizálja, van egy gyereke.

Most volt Halottak napja, anya kérdezte, szeretnék-e hazamenni, kimenni a temetőbe, de igazából eszembe sem jutott, hogy kellene...