Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Nem tudom lakáshoz segíteni a...

Nem tudom lakáshoz segíteni a gyerekeimet, miközben a közeli barátaink, ismerőseink igen. Rosszul érzem emiatt magam, azt gondolom, a gyerekeknek is rosszul fog esni. Más van így vele?

Figyelt kérdés

Anno egy fiatalos lakóközösségbe költöztünk, ide vállaltunk két gyereket, a nagyobbik most kezdte az egyetemet, azóval nem sokára eljutunk az önállósodás kérdéséhez.


A közvetlen közelben sok családdal lettünk jóba, pl. mindegyik szomszéddal, a gyerekek együtt nőttel fel, stb. És az az igazsag, hogy itt rajtunk kívül mindenki úgy indult az életbe anno 20 éve, hogy kapott lakást vagy megkapta a ház melle a nagymama lakását vagy van olyan, akinek meghalt már a azülője és emiatt van lakás. A lényeg, hogy nem tudom, hogy, ra rajtunk kívül mindenkinek van kiadva 1-2 lakása, amit a gyerekeinek szán. A nem itt lako 1-2 baráti párral ugyanez a helyzet.


Eaküszöm, csak mi vagyunk az egyetlenek, akiknek nincs pluszban kiadott lakása, nem kaptunk, nem örököltünk még, nem is fogunk belátható időn belül.


Termeszetesen mindig akartunk lakásra spórolni a gyerekeknek, de fizettük a hitelünket, ott volt a válság, aztán elszálltak az árak, jött az inflácio és bár van megtakarítasunk, sosem álltunk úgy, hogy akár hitelre vegyünk egy plusz lakást, bár ez volt az eredeti terv anno.


Most pesig itt van a két gyerekem, és nem tudom, ilyen ingatlanárak mellett hogy fognak ők is lakáshoz jutni, pláne így, hogy nem tudunk jelentősebb összeggel segíteni (kb. 4-4 milliót tudunk adni max., miköznem egy panel ára 35-40 millió....).


És közben mindenki más tudja segíteni a gyerekét, csak mert kapott/örökölt, mi meg végigspóroltuk az életünket, mégsem. Azt gondoltunk anno, mivel minket sem segítettek, mi leszünk azok, akik elindítják a generációkat az úton, hogy mindenki tudja segíteni a következő generàciót, de nem sikerült. Félek, hogy a gyerekeim is haragudni fognak rám magukban, mert minden itteni barátjuk kap lakást, csak ők nem...


Szomorú vagyok, csalódott, mérgea magunkra.



tegnap 12:57
1 2 3
 11/22 anonim ***** válasza:
74%
A semmiből csak a saját lakhatást lehet megoldani. A gyerek ha kap egy jó szakmát, abból már el tud indulni, hiszti helyett...nem fogok azért spórolni és mindent megtagadni mindenkitől és magamtól, hogy a gyereknek majd egyszer legyen lakása plusz a mi hitelünket is fizetni kell, ugye. Nekünk is egy életünk van.
tegnap 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/22 anonim ***** válasza:
100%
Megértem, hogy ez rossz érzés, nem vagy egyedül és nem a te hibád a kialakult helyzet a gazdaságban és az ingatlan piacon. Szerintem a 4-4 M Ft is segítség, még ha nem is annyi, mint amennyit szeretnél. Keresd a lehetőségeket: az önkormányzati bérlakásra pályázást meg lehet próbálni. Árverésen értékesített lakások. Szélesebb összefogás a nagyszülőkkel, esetleg testvérekkel. Ne add fel kérlek! Tök jó, hogy neked van ilyen indíttatásod, és nem azzal nyomasztod a gyerekeid, hogy “nekünk sem segített senki, nem érdekel, hogy mennyire szar neked. Küzdj jobban és kész”
tegnap 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 anonim ***** válasza:
100%

Én nem örököltem semmit, nem is fogok! Az összes szülői támogatás abból állt, hogy otthon lakhattam. Mivel rossz anyagi körülmények között éltünk, én ugyan úgy beszálltam minden költségbe. Sőt még a háztartási gépeket is én vettem, kicseréltettem a nyílászárókat, újra csináltattam az elektromos hálózatot új szerelvényekkel, kifizettem tesómmal a lakáshitelüket.

Ha otthon laknak, akkor amint dolgozni kezdenek a fizetésük minimum felét félre tudják tenni. Ha a rezsi be nem kell beszállniuk, csak a kajában már azzal hatalmasat segítettél nekik.

Ha tudatosan a lakás a célja, akkor menni fog neki, de ehhez pedig spórolnia kell. 4-6 év alatt össze tudja szedni az önerőt így, már, ha normális szakot választott. Vesz fel mellé egy fix hitelt ami majd elinflálódik. 20 éve 5-8 milliókért jó helyen lévő 55-68 m2-es panelt lehetett Győrben venni. Még, ha 3xát fizették ki ki a kamatra akkor is nyertek vele min 15-20 milliót. 20 év múlva ugyan ez lesz. Jelenleg pedig 20 millióra vissza fizetsz kb 37-38-at 20 év alatt.

Az én ismerettségi köröm jó részének így lett lakása, alig volt olyan akit tudtak támogatni.

Bár sokak szerint gáz 30 évesen otthon lakni, mert az sérti az önbecsülésüket. Esetleg sokan lenézik emiatt, és majd ezek lesznek a legirigyebbek mikor építkezni kezd, vagy megveszi a lakását. Aztán majd az általános kérdés a miből? De az odáig vezető út már nem érdekli az irigyeket, és ezek többnyire nem is igen tettek a cél érdekében. Csak azzal győzködik magukat, a mai világban ez lehetetlen...

A másik nagy problémájuk, hogy vigye a párját a szüleihez??? Kamaszként nem izgatta, mit csinálnak egymással a saját szobájába, de amit befejezte az iskolát és dolgozni kezd már probléma? Na nee, ez csak az egó!

Nekem 33 évesen lett sajátom, egyedül állóként. Előbb is ment volna, ha nem segítek, anyumon. Egyedülálló szülőként nevelt fel minket, gyerektartás hol volt hol nem, de inkább utóbbi.

tegnap 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 anonim ***** válasza:
81%
Mi kaptunk tesómmal egy-egy 36m² lakást. Az elsőt nagyszülői örökségből vették a szüleim, a másodikat külföldi munkából, aztán évekig kiadták őket, amíg még otthon laktunk. Közben úgy alakult, hogy tudtunk venni saját házakat is. A lakásokat nemrég kaptuk meg, most kiadjuk, abból fizetjük a saját ház hitelét. De amikor vették a lakásokat még nem ilyen árak voltak, 6-8m közt sikerült venni a lakásokat és a kertes házakat is magunknak. Mostani árak mellett nekünk sem lenne és valószínűleg nem is kaptunk volna.
tegnap 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 anonim ***** válasza:
100%

A gyerekek, ha már felnőttek gondolkodásban is, szerintem meg fogják ezt érteni. Életkezdéskor már az is nagy segítség, ha valaki otthon lakhat, mert még ha be is száll a rezsibe, akkor sem kell lakbért fizetnie, amit - jó esetben - félre tud tenni. Nem tartom gáznak, ha valaki 30 évesen is otthon lakik, ha közben kiveszi a részét a házimunkából és félretesz egy saját lakásra. Ilyen helyzetben arra kell figyelni, hogy a gyerek tényleg tegyen félre, mert van, akinek sajnos kifolyik a keze közül a pénz. Egyfelől sok beleszólásotok ebbe nincs, másfelől viszont lehet ilyen helyzetben azt csinálni, hogy kértek tőle "lakbért", de ezt egyből félre is teszitek neki. Az egyik testvéremnél ez volt, próbált változtatni rajta, de magától nem ment. Úgy viszont, hogy kötelezően félre kellett tennie a "lakbért", sikerült idővel egy fél garzont összespórolnia, szülői segítséggel és munkáltatói kölcsönnel meg is vette. Idővel megházasodott, a házastársnak is volt lakása, így a garzont kiadják.

Ami nagyon hülye helyzet, ha annyi pénze van a szülőknek, hogy egy lakás kijönne belőle, de több gyerek van. Ilyenkor szerintem családja válogatja, mi a jó megoldás, mindenesetre meg kell beszélni, hogy ne legyen sértődés.

Még valami: nagyon durván kilőttek az ingatlanárak, itthon azon szoktunk viccelődni, hogy 14 éve is majdnem tudtunk volna venni egy lakást és most is. De ez nem tarthat a végtelenségig. Amilyen a mi szerencsénk, azután fog bezuhanni, hogy végre tudtunk venni egyet (:. Az egyik testvérem 2008-ban ezt már eljátszotta.

tegnap 14:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/22 anonim ***** válasza:
95%
Nincs gyerekem, de ha lenne, én sem tudnék neki lakást venni. Nem örököltünk, sem én, sem a férjem. Az én szüleim - mint sokan mások - tanácsi bérlakásban laktak. Mivel a rendszerváltás előtt haltak meg, így a lakás visszaszállt az államra. A lakásunkért keményen megdolgoztunk, de még egyet nem tudtunk volna venni. Ugyanakkor én is ismerek olyat, aki már huszonévesen két nagyon értékes lakást örökölt. A rendszerváltás után a tanácsi lakásokat a bennük lakók potom pénzért vehették meg, az idősek kihaltak, gyerekek, unokák komoly vagyonhoz jutottak. Így alakult ki, hogy egy családban 2-3 ingatlan is ki van adva. Az élethez szerencse kell.
tegnap 15:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 anonim ***** válasza:
100%

Az a négy négy millió se rossz. Fiatalok ha van stabil munkájuk 10-20%-os önerőre vehetnek valami pici garzont és máris albérlet helyet hitelt törlesztenek.

És igen, az élet nem fair sajnos.. mi kaptunk egy-egy kis lakást a feleségemmel, meg is tartottuk őket mialatt vettünk közösen egy nagyobbat, és azok a kis lakások mehetnek majd a gyerekeknek.

Ha nem kaptunk volna lakást elhúztunk volna külföldre, mert közalkalmazotti fizetésből nem jutottunk volna egyről a kettőre.. így viszont kényelmes életünk volt/van.. a kényelem is egyfajta drog.. na de ez már off

tegnap 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 anonim ***** válasza:
89%
A nagyobb gyereked is még csak most kezdi az egyetemet. Még bőven ráér lakást venni. Azt mondod, fejenként 4-4 millát tudtok adni. Én összetettem volna a 2 kezem, ha hozzámvágnak 4 millát. Kezdetnek tök jó, a többi önerőt spórolják hozzá. És nem muszáj 35-40 milláért lakást venni. Lehet kisebbet, olcsobbat. Tudod, ameddig a takaró ér...
tegnap 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/22 anonim ***** válasza:
100%
18-as: bizonyos városokban jelenleg a 35 a belépőszint, nem biztos hogy talál olcsóbban
tegnap 16:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 anonim ***** válasza:
100%
Hát ha ez számít, én nem haragudtam anyamra amiért nem örököltem tőle ingatlant.. (mármint eddig) A tesóm is én is tanultunk, dolgozunk, vettünk lakást / házat. Az egyetemi éveim alatt támogatott anyu és kaptam tőle csomó olyan tulajdonságot amivel magam is meg tudtam teremteni a saját ingatlant. Sztem ez hasznosabb.
tegnap 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!