Normális, hogy nem hagyom magára a gyerekeimet a szüleimmel?

Én úgy nőttem fel, hogy egész gyerekkoromban, sőt kiskamasz koromban is ütöttek, vertek a szüleim.

Ne egy-két atyai pofonra gondoljatok, hanem meztelenül szíjjal csapkodtak. Az anyám beledobott a rózsa bokorba. Képet törtek szét a fejemen és hasonlók.

Nyilvánosan megszégyenítettek, megaláztak.

Igazából már rég elköltöztem, saját családom lett.

Nagyjából magamban rendeztem is ezeket a dolgokat...próbáltam lezárni, soha nem gondolni rájuk. Jó mélyen eltemetni.

Aztán megszülettek a gyermekeim.

A nagyobb már 5 éves lesz...és az anyámék értetlenül állnak az előtt, hogy eddig még egyetlen napra sem bíztam rájuk a gyerekeket.

Mondjuk szerencsére jó messzire költöztem tőlük.

Furcsán néznek rám ismerősök is, hogy én soha nem ,,passzolom,, le a gyerekeket egy hétvégére sem a nagyszülőknek.

Eddig csak hallgattam...mit is mondhattam volna, hogy nem akarom a gyerekemet kitenni annak, amit nekem át kelljen élnem gyerek koromban?

Mit lehessen erre mondani?