Hogy tudnám rendezni a szüleimmel való kapcsolatomat úgy, hogy a feleségem se válljon el tőlem?

Elég bonyolult a történetem és hosszú.

15 éve élek külföldön, és 10 éve vagyunk együtt a feleségemmel, 5 éve vagyunk házasok. A feleségem 10 év együttlét után bejelentette, hogy válni akar, egy közepesen erős depressziómnak köszönhetően, ami egy meglehetősen szatirikus casládi történet eredménye. 2 éve voltunk házasok, mikor nagyjából realizálódott bennünk, hogy soha nem lesz saját lakásunk, vagy házunk az ingatlanárak miatt. Ezt elmondtam a még élő szüleimnek -én egyke vagyok, nincs testvérem-, akik mint megoldásként, felajánlották, hogy a tulajdonukban lévő 2 lakás közül az egyiket, amiben felnőttem, megkaphatnánk és miénk lenne az utolsó kőig, (ez az igéret, fontos lesz a jövőre nézve, mert nem teljesült) ha hazaköltöznénk Magyarországra. Ez 5 évvel ezelőtt volt, a covid és a háború előtt, amikor, még úgy, ahogy, de működött az ország. Már akkor is nagyon ódzokdtam tőle és elsőre nem is mondtam rá igent, de a feleségemmel megbeszélve, belementünk. Ahogy telt az idő és elkezdtünk a hazaköltözéssel foglalkozni, a szüleim finoman szólva bejelentették, hogy a lakás erős felújitásra szorul, a nyilászárócserétől, a konyhán át, az elektromos vezetékekig szinte teljes renoválást kellett volna a nyakungba venni, persze, a feleségemmel saját költségre, nem a szüleim fizették volna. És itt kezdőttek a gondok. A szüleim, mindenbe bele akartak szólni, hogy mit és, hogyan tudnánk és hol felújittatni, szinte semmi saját döntési jogunk nem lett volna, ami nagyon-nagyon konfliktusos helyzeteket eredményezett. Én sem akartam ebbe belemenni, mert nem erről volt szó az elején. Aztán időközben kiderült, hogy minden marad, ahogy ők felépitették, még a növények és az állatok is és ők hetente járnának hozzánk hétvégente.

Ez kb 2 évig ment, volt benne több összeveszés, felállás, kibékülés, de az utolsó csepp ott durrant el, hoyg megkérdeztem apámat, hogy, ha úgy adódna, hogy nem maradnánk Magyarországon, eladhatjuk-e a házat, akkora veszekedés lett ebből a kérdésből, hogy 1 évig nem is mentem utána haza.

Egészen konkrétan itt derült ki az, hogy a szüleim nem minket akartak a ház tulajdonosának megtenni, hanem csak, mint egy albérlő, üzembentartót, ha nekik kedvük szottyan, akkor idejönnek és használják, nem ezt igérték.

Elálltunk az egésztől és maradtunk külföldön. Csak időközben beütött a covid és a háború okozta lakáskrizis, mi időközben felmondtuk az albérletünket és újat kellett keresni, egy nem olyan minőségi lakást, mint ahol addig éltünk. Én teljesen magambafordultam, mert úgy éreztem a saját szüleim vágtak bele a mélyvizbe. Egyszerre vagyok dühös rájuk, még ma is, évekkel később, mert elvesztettünk jó 3-5 évet az életünkből erre a történetre, ugyanakkor, meg lelkiismeretfurdalásom van, mert nem vagyok otthon és nem segitek nekik, ha kellene segitség és mivel nincs túl sok rokonom, akivel tartom a kapcsolatot, még az is benne van, hogy nem nagyon marad olyan magyar, akivel kimondottan kapcsolatban lennék.

A feleségem a depresszióm miatt, úgy érzi, hogy elhanyagoltam, nem boldog, ami részben jogos, csak közben meg emészt fel a szüleimmel való kapcsolatom. Meg akarom menteni valahogy a házasságom és szeretném rendezni a szüleimmel való kapcsolatom is, de egyszerűen nem tudom, hogy mi lenne itt a jó döntés, ha megszakitom velük a kapcsolatot, egész életemben bűntudatom lenne, közben meg tudom azt, hogy gyakorlatilag át akartak verni. Sosem volt jó a kapcsolatom a szüleimmel, az egész gyerekkoromb arról szólt, hogy valamelyikkel veszekszem, mert nem azt akarom, amit ők -eléggé irányitásmániásak-, de tanittatak, ha kellett, anyagilag támogattak, de érzelmileg viszont, soha, semmilyen elismerést nem kaptam tőlük. Egyszerűen úgy érzem, hogy ők is cserben hagytak és én is őket, csak közben, meg a házasságom kezd erre rámenni és ezt nem akarom.