Mi lenne a megoldás, hogy rendbejöjjön a szüleimmel a kapcsolatom?

A tavalyi év számomra életem legsötétebb, lelkileg a legmegterhelőbb éve volt, most kezdek helyrejönni belőle. 2022-ben megházasodtam, tavaly nekiálltunk felújítani a házunkat, ezidő alatt pedig anyámékhoz költöztünk a férjemmel, illetve az ikertestvérem is ekkor költözött haza. 24 éves vagyok, 18 éves korom óta a jelenlegi férjemmel éltem, úgyhogy hirtelen nagy váltás volt újra anyáékkal lakni. Eleinte nem is volt probléma, sose volt rossz kapcsolatom anyáékkal. Azóta viszont minden megváltozott, és bárhogyan próbálom, mert rettenetesen zavar, de nem tudok ugyanúgy tekinteni anyára.

Anyukám mindig is szeretett irányítani, beleszólni a dolgokba, és ez lehet az én hibám vagy csak a neveltetésem miatt lehet, de túlságosan engedtem beleszólni a felújításba. Mindent megpróbált megmondani, mit vegyünk, mi milyen legyen, milyenre fessünk, stb.. ha megmondtam neki, hogy ez a mi házunk lesz, nem az ő ízlésének készül, akkor megsértődött, hogy beszélhetek így vele, mikor ő csak segíteni akar.

Egyszer eljött egy pont, mikor úgy összevesztem vele meg apával, mint még soha. Nem ért oda hozzánk egy szakember, mire teljesen kikelve magából elkezdett engem és a férjemet leszarozni, olyanok vagyunk mint a hátramenés, a férjem mekkora semmirekellő (persze mindezt úgy, hogy ő nem volt jelen), hiába próbáltam magyarázni, hogy hiszen mindig ott van dolgozik a házon ő is a szakikkal együtt, kb. mindent olcsóbban megtudtunk oldani az ismerettségi körének hála, nem, anyának ez nem volt "elég". Ez után az eset után elutaztunk húsvétkor a férjem nagyszüleihez, és itt történt meg velem életem első pánikrohama. Akkor még nem tudtam, mi történik velem, konkrétan azt hittem meghalok. Ezt követte derealizáció, deperszonalizáció, félelem a kontrollvesztéstől, illetve olyan szintű alvászavar, hogy tényleg aggódtam magam miatt. Megjártam pszichológust, pszichiátert, segített elindítani abban, hogy hozzam rendbe a mentális egészségemet.

Ekkortájt költöztünk haza, még volt egy nagytakarítás, ahol persze anya is jelen akart lenni, de akkor is mindent kritizált, mi az amit rosszul csináltunk, ekkor már meg is mondtam neki, hogy ezért nem kell átjönni, de persze ragaszkodott hozzá.

Mivel elég rossz állapotban voltam lelkileg, ő is észrevette, amit egyből a férjemre fogott, illetve az ikertesómra, mert hogy ő leszbikus és ez nálam biztos egy régóta fennálló szorongás. Amint szembesítettem, hogy nem, ebben nagy szerepet játszik ez az idő, amit itthon töltöttünk, nem akarta felfogni. Hogy ő hogy is okozhatott volna nekem rosszat. Apáról nem is ejtek szót inkább, mindig egy nyers ember volt, tabu téma nálunk az, hogy szakember segítségét kértem, ahogy a testvérem mássága is, amit évek óta én hallgatok kettejüktől. Testvéremre is olyan dolgokat mond, hogy inkább próbálom meg se hallani..

Nagyon megterhelő ez számomra, hisz imádom a testvéremet is, a férjemet is, és persze a szüleimet is, de egyszerűen azóta nem tudok ugyanúgy tekinteni rájuk, valahogy úgy érzem megváltozott valami. Most vagyok 7 hetes kismama, de anya már most elkezdte, hogy jaj az ő unokája majd mindig nála lesz, milyen szobája legyen stb. És megmondtam neki, hogy nem, ez a mi gyerekünk lesz, mi döntjük el, mi hogyan lesz, amin láthatóan meg is sértődött, és nekem ez annyira fáj, de úgy érzem muszáj határokat húznom... múltkor azt említette, hogy ő majd eljön velem ultrahangra, meg majd ha szülök ő bejön hozzám. Én nem szeretném őszintén szólva.

Nem tudom, valaha múlni fog ez az érzés, mindig bűntudatom van, hogy túlságosan haragudnék rá? Mi lenne a megoldás? Sajnos nagyon elvagyok akadva ennek a megoldásán. Köszönöm ha végigolvasod! 24/L