Hogyan rendezzem magamban a szüleimmel kapcsolatos rossz emlékeimet anélkül, hogy beavatnám őket?
válasza:Anyám ordítása. Úgy kiabált, ahogy a torkán kifért. A szeme, az arca belefeszült. Ahogy leírom is hallom. Olyankor mindig sírtam. És ha sírtam, jobban kiabált én meg jobban sírtam. Egymást hajtottuk bele, borzalmas volt. És akkoriban rendszeres. Minden apróságon ordított. Mostanra eljutott oda hogy évek óta nem emelte fel a hangját.
A másik erős emlékem a menstruációm körüli vitánk. Az első alkalomtól számított egy éven belül nem rendszereződött a ciklusom. Sokat késett, és egy nap vinnyogó hanggal esett nekem anyám, hogy "Nem voltál te fiúval?" A megrökönyödött arcomat úgy értelmezhette, mintha éppen rajta kaptak volna valamin, pedig csak a kérdés vágott durván mellbe. Szűz voltam, de aznap nem nagyon akarta elhinni és ez a bizalmatlanság nagyon megalázó volt. Persze aztán megjött a vérzés, csak késve. Nekem meg minden hónapban ott volt az ideg, hogy mikor vádol meg ismét? Szerencsére soha többet nem tette.
Ha már a vinnyogó hangot felhoztam, maga a hangsúly még a fiatal felnőtt éveimben is előfordult, ha olyasmire kérdezett rá, amire nem akart igen választ hallani. Ekkorra már sokminden volt, amiben nem értettünk egyet és nem tartottam korrekt vita indítónak a vinnyogó számonkérést. Sokszor reagáltam az "ezt miért ezen a hangon kérdezed?" visszakérdezéssel és idővel abbahagyta. A teljesség igénye nélkül, csak a legerősebb dolgokat írtam le. Apróságok is feljönnek néha, hogy bosszantsanak napközben vagy ne hagyjanak aludni éjjel.
válasza: válasza: válasza:Próbáltad már úgy megközelíteni a dolgot, hogy mi volt az ordítozás oka? Mi váltotta azt ki anyádból, milyen állapot, milyen érzések?
Valószínűleg ugyanaz, mint ami a többi szülőt is kikészíti. Hogy fáradt mint a dög, folyamatosan háromfelé szakad, és két lépést nem tud úgy tenni, hogy az ne lenne megnehezítve vagy szabotálva.
Nem mentegetni akarom, isten ments. Hanem csak azt szeretném elmondani neked, hogy nem miattad volt, nem te voltál rossz, és az ordítás nem neked szólt, hanem az életének. Nem kellett volna, nem kellett volna. Én is bele-beleesek ebbe a hibába, mikor fogmosás közben ráncigálnak, mosogatás közben negyedszerre visítanak valamin, evés közben a hajamba kapaszkodnak, meg mikor leveszik az első cipőt, mire rájuk adom a másodikat, meg mikor minden rohadt este fél óra vonyítás és ellenkezés előzi meg a fürdést. Minden napom úgy telik, hogy holt egyszerű dolgokon is bszakodás és kínszenvedés közepette kell végigjutnom. Ettől sokszor majd' felrobbanok, úgy megbsz az ideg, és van, hogy ordítok, annyira elegem van. Nem akarom, de nem bírom. Ilyenkor nem a gyerekeket akarom bántani (sőt, ők maguk ilyenkor szinte valami érzelmi vakfoltba esnek nálam, ami egyébként szörnyű dolog) csak be akarom fejezni a rohadt mosogatást, abszolválni a kva öltözést és elindulni, ráncigálás nélkül fogatmosni és megenni azt a nyamvadt tányér kaját. Csak azt akarom. Csak. Azt. Tulajdonképpen azért ordítok, hogy hozzájussak ahhoz, amit akarok.
Mindig mondom a gyerekeknek, hogy bocs, de úgy felidegesítettek, miért nem lehet arra a 2 percre békénhagyni, vagy valamit vonyítás nélkül megcsinálni. Mindig küzdök is, hogy visszafogjam magam, nem mindig sikerül. Ha felnőttként felhoznák, én személy szerint nem sértődnék meg, elmondanám, mennyire sajnálom.
Idegesített már fel egy rosszul csukódó ajtó úgy, hogy káromkodva bevágtad, és az összes tököd tele volt vele, hogy folyton szarakodva kell becsukni? Mindenki robban az ilyentől, pedig az csak egy ajtó. Kisgyerekkel sokszor ilyen az egész élet, és megvan a hozzá járó idegállapot. De te nem tehettél róla, hogy feldöntötted a poharat, hogy nem bírtad abbahagyni a táncikálást a lépcsőn, te nem tudhattad, hogy nem kéne a cipődből a padlóra önteni a homokot. Anyádnak viszont ettől még nem lett annyival kevésbé fárasztó (idegileg is) ugrálni, és hallgatni az ordítást.
Egyébként sajnálom. Nekem is vannak olyan szülői hibák, amiket nem akarok felhozni anyáméknak, mert nem akarom őket bántani azzal, mekkora fájdalmat okoztak, de volt, hogy itthon felnőttként sírtam rajta. Mondjuk mióta kisírtam párszor, és gondolkodtam rajta, megállapítottam, hogy nem azt érdemeltem, azóta kevésbé hat rám nyomasztóan, ha eszembe jut.
válasza: válasza:A káros szenvedéllyel való "kezelésre" ráhibáztál, még ha nem is nekem szólt. Valóban sok bennem a szorongás, amitől jó volna megszabadulni. Anyám nyitott felém, és neki viszont semmilyen káros szenvedélye nincs. Vannak témák, amikről nem szívesen beszélek vele, pedig már képes normálisan hozzáállni. (Ilyen a női egészségügy.) És vannak dolgok, amikre továbbra sem tud jól reagálni, viszont ezekkel szerintem tisztában van. Ami azt illeti, nem alapítottam saját családot, így a szüleim az egyetlen közeli családtagjaim. Messzire költöztem, de amennyire tudnak velem vannak. Időt, benzint nem sajnálva ha szükséges.
A kiabálás végig kísérte a kamasz koromat is, de a legmeghatározóbb emlékeim kiskoromból vannak. Így pedig a "felugró" emlékekben szereplő anyám gyakorlatilag fiatalabb, mint most én vagyok. Durva belegondolni. Több terhe volt és már akkor sok mindenhez kellett értenie. Mostanra rengeteg mindenhez ért. Egy mai napig meglévő rossz szokása neki meg apámnak is, hogy inkább megcsinálnak valamit helyettem, minthogy átadják a tudást. Főleg, ha abban elszenvedhetek valami kis sérülést, amit amúgy ők is elszenvedhetnek. Úgy érzem még mindig túlféltenek. Én se voltam egyszerű kisgyerek, talán még nehezebb volt velem mint neked a tieiddel 8-as. Volt valami gikszer velem, amit anyám megsejtett és elvitt gyerek pszichológushoz, de az kb. tojt a fejünkre. Annyi volt a tanács, hogy fogjon szigorúbban és pont. Az iskolában is voltak tanulási és mozgás koordinációs problémáim. Semmilyen segítséget nem kaptunk. Lehet jobban jártam hogy nem varrtak a nyakamba valamilyen sni kódot, de a rendszeres megaláztatás az ügyetlenség és az akaratlan értetlenség miatt nem igazán fejlesztett rajtam.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!