Szabad együtt fürdeni a gyerekkel? Ha igen, hány éves korig? Tapasztalatok is jöhetnek, hogyan kezdődött, miért, utána a gyerek is kérte e, stb.
NEM. Totál BETEGES dolog. Minden pedofíliától függetlenül is fertőzés-veszélyes, teljesen értelmetlen. GUSZTUSTALAN is.
Míg a baba nagyon pici, 1-2 éves korig - megfertőzheted, mert nem védett a te kórokozóiddal szemben.
Mikor már kicsit nagyobbacska (pl. 2 éves), esetleg súlyos traumát okoz a felnőtt és a gyerek testi különbözősége, és előre hoz olyan kérdéseket, amelyre egyébként még éretlen az agya.
Nagyobbacska kiskorúval együtt fürödni meztelenül - kifejezetten beteges a szülő oldaláról, és betegessé teheti a gyerek személyiségét is.
Mindez NEM jelenti, hogy rögeszmésen takargatni kell magunkat, bujdokolni egy átöltözésnél, riogatni a gyereket, hogy meg ne lássa valaki a családból! Egy józan, normális, szemérmes, de nem prűd hozzáállás kell.
- Ide kapcsolható kérdés: a gyerekek együtt fürödjenek-e meztelenül. (Nagyon picik nem, nagyobbacskák, 2-5 évesek igen, akár egyneműek, akár nem. De az iskolás korosztályt már arra kell nevelni, hogy a tisztálkodási fürdés olyan INTIM művelet, amit egyedül szokás csinálni. Nem szórakozás és nem társasjáték.)
Szabad. Én sosem fürödtem együtt rendszeresen a gyerekeimmel, de alkalomszerűen igen, olyan elsős korukig. Már van, aki azóta 16 éves, a mai napig néha odahív engem vagy apját dumcsizni, amíg fürdik, de már csak a kisszéken ücsörgünk a kád mellett :)
Amúgy hatalmas kádunk van, a 3 legkisebb gyerekünkkel a mai napig olykor együtt fürdik a férjem, akár egyszerre négyen is vannak ilyenkor a kádban, és mind meztelenek, nekünk fura lenne másképp. Amúgy vegyes neműek a gyerekek. Senki sincs traumatizálva, egyszerűen csak rendben vagyunk a meztelenséggel. Mindenki fürödhet egyedül is, de a kicsik kifejezetten nem szeretnek egyedül fürdeni.
#32 Te vagy totál beteges, aki szerint a legtermészetesebb emberi állapot, a meztelenség, tabu.
Az ilyenek miatt, mint te, lassan már pelenkázni sem szabad a gyereket, mert "juj, hozzáérsz a "micsodájához", biztos pedofil vagy".
Pfú b*meg...
#35 Akkor te a pároddal sem ülsz be egy kádba fürdeni, nehogy "más koszában tespedj", ugye? Na meg strandra, tóra sem jársz...
Amúgy, hacsak valaki nem bányában dolgozik, minimális kosz rakódik a bőrére, legalábbis én tizen X óra munka (vendéglátás) után sem vagyok "koszos", hiszen reggel-este zuhanyzok-fürdök. Amúgy meg ha (szerinted) "piszkos" vízben fürdik a gyerek, akkor sem lesz semmi baja. Mi kiskorunkban basszus dagonyáztunk a homokozóban, ugráltunk a tócsákban az esőben.
Az ilyen helikopterszülők meg csodálkoznak, hogy mindig beteg a poci szemük fénye, ha megérinti a hajnali fuvallat. De persze az is a többi "igénytelen" szülő hibája, akiknek a gyereke ráragaaztotta a betegséget. Véletlenül sem a túlféltés miatt kialakulatlan immunrendszeré...
27
de, strandra uszodába vinném, viszont a kádvíz nincs fertőtlenítve és kics terület:
A világon mintegy 660 millió nő HPV pozitív, és a fiatalok (15-24 évesek) negyede érintett. Egyes becslések szerint az aktív szexuális életet élő nők 50- 80 százaléka legalább egyszer átesik a fertőzés valamelyik típusán élete folyamán, 5-10 százalékuknál hosszan tartó HPV fertőzés alakul ki és a fertőzés következményeként 2 százalékukban fejlődik ki rákmegelőző állapot.
(És akkor az esetleges többiről ne is beszéljünk. )
#39 Remélem nincs gyereked...
Látod, nálad aztán tényleg vannak gondok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!