Miért nem segítenek a szüleim, ha nagy szükségem lenne rá?

18 éves koromban kiraktak, mert “felnőtt vagyok”.Azóta nem kaptam tőlük segítséget, se érdeklődést… Eltelt több, mint 10 év… Sok víz lefolyt azóta a Dunán… jelenleg albérletben élek a kisgyerekemmel, 5 éve hagytam ott a férjemet, aki külföldön él. Totál egyedül vagyok, semmi segítségem sincs, se anyagi, se, aki mentálisan kicsit támogatna, se olyan akinek elmondhatnám a gondjaim, barátoknak nem akarok panaszkodni.

A következő hónapokban kb. semmi pénzem nem lesz, projektek hiányában…

Félretéve minden büszkeségem írtam anyának, hogy mi a helyzet… csak az anyagi részét, a pszichés gondjaim soha nem mondtam neki..szóval írtam,hogy a következő hónapokban 0 Ft lesz a bevételem. Kérdezte, hogy miért, kifejtettem bővebben neki, erre annyit írt, hogy “ja”. Azóta semmi.

Annyira egyértelmű, hogy segítségkérés volt, jól tudja, hogy nincs senkim.

Szerintem így is erőmön felül teljesítek, totàl egyedül nevelem a kisbabóm, 40-50 órát dolgozom egy héten, és egyetemre is jàrok levelezőn, mert tudom, hogy egyedül kell megteremtenem a pénzt, amit máshol két embernek. Megszakadok, más nem is érti, hogy csinàlom, a szüleim pedig így is lenéznek. 1 Ft-ot nem kaptam tőlük soha, semmit, egy vasárnapi ebédmeghívást sem, pedig gazdagok, autók, motorok, hatalmas hàz, külföldi nyaralások..

Annyira féltèkeny vagyok, azokra akik lakást m, autót vagy bármi mást, egy kis anyagi támogatást, vagy néha kis főtt kaját kapnak.. pedig nem is jó emberek, nem dolgoznak, nincsenek céljaik, tengenek-lengenek.

Egyébként átlag felett keresek( kerestem eddig), nem éltünk rosszul, de ebbe tényleg nagy sok munkám van..és úgy érzem kiégtem, nincs tovább, elfáradtam.

Hogyan tovàbb? :(