Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Mit lehet tenni ebben a...

Mit lehet tenni ebben a helyzetben?

Figyelt kérdés

Egyedülálló anyuka vagyok, három gyermekkel. Exférjem elhagyott bennünket egy másik nőért, így maradtam szinte egyik napról a másikra egyedül a gyerekekkel. Ők még viszonylag kicsik (az ikrek 5, a kicsi nemsokára 3 éves), így a szüleim sokszor jöttek segíteni nekem (maguktól jöttek, nem én kértem).

Eljárni nem szoktam sehová, de úgy alakult az élet, hogy megismerkedtem egy férfivel az interneten, akivel nagyon jól megértjük egymást. Amikor ezt elmondtam, anyám teljesen kiakadt, és konkrétan közölte, hogy akkor rá ezentúl ne számítsak, és egyébként is milyen "hülye" vagyok, hogy három gyerek mellett párkapcsolatot szeretnék.

Ráadásul folyamatosan azt mondja, hogy majd ezzel a férfivel is úgy (vagy rosszabbul) fogok járni, mint annak idején az exemmel.

Mi lehet a jó döntés ebben a helyzetben? Anyukámat szeretem, és a gyerekek is imádják, de nagyon nem tartom fair dolognak, amit mondott. A párommal pedig nem szeretnék szakítani. 33 éves nő vagyok, úgy gondolom, hogy én is megérdemlem a boldogságot. Exemmel egy éve váltunk el.

Az új partneremmel megismerkedni sem hajlandó anyukám.


szept. 29. 21:05
1 2 3 4 5 6 7 8 9
 41/86 anonim ***** válasza:
70%
39, azért ne már... mutassa be a gyerekeknek, még mielőtt egyáltalán ő maga találkozgatott volna vele?
szept. 30. 10:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/86 anonim ***** válasza:
77%
#41: Anya ismerőseként is be lehet mutatni, nem kell egyből apának szólíttatni.
szept. 30. 10:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/86 anonim ***** válasza:
79%

"A gyerekeknek csak azt szabad bemutatni, akivel tuti, hogy együtt maradtok. "


Ez elég hülye tanács, mert előre nem tudhatja, kivel marad együtt. Nyilván a gyerekek apjával se rövid távra tervezett. A helyes tanács az, hogy fél év- egy év után mutassa csak be

szept. 30. 10:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/86 anonim ***** válasza:
80%

Sajnálom. :(

Egy anyának az lenne a dolga, hogy minden körülmények között támogassa a gyerekét, jóban, rosszban. Te nem egy sorozatgyilkos vagy, hanem egy társat szeretnél, könyörgök. Milyen anya az ilyen...?

Én nem hazudozék, mert annál rosszabb nincs. Anyukád konkrétan feltételeket szab neked és a gyerekeidnek, hogy akkor kaptok szeretetet, ha úgy történik minden, ahogy ő akarja. Innen a távolból is teljesen ledöbbentem... Azt tanulják meg a gyerekeid, hogy őszinte vagy és felvállalod magad. Jó, még kicsik, de légy hiteles magadhoz, az a legfontosabb, anyád meg elmehet... Fogadj bébiszittert és éld az életed. A gyerekeid normálisan fel fognak nőni így is, nem rossz dolog egy jó szitter! Az meg hogy hogy jártál az előzővel, semmit nem jelent. Pont annyi esélyed van normális párt találni, mint másnak. Ez a "van rá esély, hogy ezzel így ugyanígy jársz" alapon ne lépj ki az utcára, mert lehet, hogy elüt egy autó, eltörik a bokád, telibeszarik egy rohadt nagy galamb, stb.

szept. 30. 11:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/86 anonim ***** válasza:
85%

Kérdező, függetlenül attól, hogy ezzel a férfival hogyan alakulnak a dolgok, ki kell alakítanod egy olyan rendet, ahol anyukád nélkül meg tudod oldani a gyerekvigyázást.

Ahogyan valaki korábban írta: itt most pont az a helyzet, hogy muszáj bébiszittert keresni.

És egy mondatodat cáfolnám: "anyám .... konkrétan közölte, hogy akkor rá ezentúl ne számítsak". Vagyis ezek után akár az unokáira sem kíváncsi.

Nos, aki szereti az unokáját, az ilyet SOHA nem mond.

a) Először is azért, mert nemcsak azért megy az unokákra vigyázni, hogy neked segítsen, hanem azért is, mert szeret velük lenni.

b) Egy szerető szívű nagymama az unokái érdekét nézi. Aligha lehet az unokái érdeke az, hogy minél ritkábban (vagy egyáltalán ne) lássák a nagymamájukat. Akkor pedig már csak ezért se rontaná meg a kapcsolatot a lányával.

Mert abban ugye mindannyian egyetértünk, hogy ha a kérdező meg tudná oldani a gyerekvigyázást az anyja nélkül, az anyja pedig ezentúl soha nem vigyázna rájuk, akkor annyira megromolna vele a kapcsolat, hogy más alkalmakkor is csak ritkán találkoznak (ha egyáltalán...).

Nem világos egyébként az sem, hogy nagypapa mit szólt erre. Ő is ellenzi a párkapcsolatodat, kérdező? És ha ellenzi is, mit szólt anyukádnak erre a szélsőséges megnyilvánulására? Simán el tudom képzeni azt is, hogy ezután mindig apukád jön, anyukád nem. Ki lesz ennek a vesztese? Anyukád, mert nem látja az unokáit, és az unokái, mert nem látják a nagymamádat. Ettől még te ugyanúgy tudod építeni a párkapcsolatodat.


Én egyébként ezeknél sokkal fogósabb kérdésnek tartom, hogy az a férfi hogy tud majd a 3 gyerekkel összebarátkozni.

szept. 30. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/86 anonim ***** válasza:
6%

"és egyébként is milyen "hülye" vagyok, hogy három gyerek mellett párkapcsolatot szeretnék."

Akkor anyád szerint mikor kéne a legjobban egy párkapcsolat+apa ha nem 3 gyerek mellett??

szept. 30. 13:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/86 anonim ***** válasza:
75%

Nehéz ügy. Én amúgy nagyon csodálkak, hogy egy ilyen tapasztalat után 3 ovis mellett van kedved párkapcsolathoz (nem rosszból írom egyáltalán).

Én a válásom után olyan hangulatban voltam, ha most lennék fiatal, sose költöznék össze senkivel, dehogy fogok még egyszer valakire főzni, mosni, aki aztán ott hagy a sz@rvan és társai. Az pozitív, hogy hiszel még a szerelemben és kapcsolatban, de légy óvatos. Húgom olyan, hogy nem bír meglenni egyedül. Ha szingli, folyton a társkeresőt bújja az aktuális nagy őt keresve és iszonyatosan mellé tud nyúlni néha. Nem mondom, hogy te is ilyen vagy, de csendesedj el, tarts egy kis önvizsgálatot. Valóban olyan rendes ez a férfi? Biztosan erre vágsz most? Nem idealizálid túl egy kicsit? Nincsenek vészjósló jelek, amiket elbagatelizálsz magadban? Nem társfüggőség dolgozik benned? Ha hazaviszed és rosszra fordulnak a dolgok, nem fog bántani, hogy bemutattad a kicsiknek? Lehet, hogy mindenre nem a válasz és valóban érdemes harcolni érte, de tényleg őszintén gondold végig. Messziről jött ember azt mond amit akar, meg amit hallani akarsz. Hugomnál is látom.

szept. 30. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/86 anonim ***** válasza:
73%

47-es nagyon jó kérdéseket vetett fel!


Nekem az jutott eszembe, hogy értened kéne, kérdező, hogy a férjedet miért ismerted annyira félre, hogy hozzámentél, szültél neki 3 gyereket (oké, lehet, hogy kettőt akartatok, csak ikrek lettek), aztán ő mégis lelépett mellőled és eszerint a gyerekeket illetően sem számíthatsz rájuk. Vajon mik voltak azok a jelek, amikből sejthetted volna, hogy nem családbarát, nem gyerekbarát habitusú, és nem fog kitartani melletted - vagy ha már veled nem bírja, legalább elvált apaként a gyerekeivel foglalkozna.

Mert csak akkor fogod kikerülni, hogy újra hasonló férfit vonzz be, akivel majd ugyanúgy pofára esel, esetleg egy negyedik, ötödik gyerekkel is megáldva.

szept. 30. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/86 anonim ***** válasza:
36%

Dehogy vetett fel jó kérdéseket.

Csupán a saját nézőpontját vetíti ki. Egy a szarban hagyta, aztán mindenki más is azt fogja tenni.

szept. 30. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/86 anonim ***** válasza:
76%

47 vagyok. Oké, csak ne felejtsük el, hogy egy nő gyakran ugyanahhoz a férfitípushoz vonzódik, most ennek a pszichológiájába ne menjünk bele, de nálam nagyon megvolt ez a minta. A végletekig megnyerő, de léhűtő, megbízhatatlan apámat kerestem a férfiakban tudatalatt. Én terápiával kijöttem ebből, de a húgom mai napig benne van.

És mivel a kérdező is már minimum egyszer jól beválasztott, nem árt ha kicsit óvatos. Én nem mondom, hogy nem lehet szerencséje, de na.

Egyedülálló 3 ovis gyerekkel. Azért óriási mázli kell, hogy a pasas normális legyen és ne valami tulok legyen, aki mit tudom én, maga is pótanyut keres, aki gondoskodik róla, akihez beköltözhet és idővel eltartatja magát, vagy esetleg piás, játék függő, nárci, mit tudom én. Még egyszer mondom, lehet, hogy pont normális a fazon, én csak arra utalok, hogy ne ugorjon bele ész nélkül.

szept. 30. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!