Mit lehet tenni ebben a helyzetben?
Egyedülálló anyuka vagyok, három gyermekkel. Exférjem elhagyott bennünket egy másik nőért, így maradtam szinte egyik napról a másikra egyedül a gyerekekkel. Ők még viszonylag kicsik (az ikrek 5, a kicsi nemsokára 3 éves), így a szüleim sokszor jöttek segíteni nekem (maguktól jöttek, nem én kértem).
Eljárni nem szoktam sehová, de úgy alakult az élet, hogy megismerkedtem egy férfivel az interneten, akivel nagyon jól megértjük egymást. Amikor ezt elmondtam, anyám teljesen kiakadt, és konkrétan közölte, hogy akkor rá ezentúl ne számítsak, és egyébként is milyen "hülye" vagyok, hogy három gyerek mellett párkapcsolatot szeretnék.
Ráadásul folyamatosan azt mondja, hogy majd ezzel a férfivel is úgy (vagy rosszabbul) fogok járni, mint annak idején az exemmel.
Mi lehet a jó döntés ebben a helyzetben? Anyukámat szeretem, és a gyerekek is imádják, de nagyon nem tartom fair dolognak, amit mondott. A párommal pedig nem szeretnék szakítani. 33 éves nő vagyok, úgy gondolom, hogy én is megérdemlem a boldogságot. Exemmel egy éve váltunk el.
Az új partneremmel megismerkedni sem hajlandó anyukám.
Nem értem, hogy miért kellett neki ilyen hamar kikotyogni. Várhattál volna legalább addig, míg tényleg stabilnak mondható az új kapcsolatod.
Attól, hogy exed lelépett, neked is jogod van a boldogsághoz, nemcsak neki. Nem is értem, hogy Anyukád hogyan gondolja ezt..
nyugalom, velem az anyós 3 évig nem beszélt, mert miattam vált el a lánya, és nagyon rossz hírem volt akkoriban. amikor rájött, h mégsem vagyok akkora sz.rházi ,akkor már beszélt volna, de akkor meg én nem szóltam hozzá 3 évig. 15 év telt el, már minden oké köztünk.
nyugodtan barátkozz azzal a férfivel, anyu majd megszokja!
"bébiszittert pedig nem szeretnék, ha nem muszáj."
Pedig most úgy néz ki, hogy muszáj. Ha anyád azzal zsarol, hogy ha nem szakítasz, nem vigyáz a gyerekekre, akkor ne vigyázzon. Ilyen egyszerű.
Nem kellett volna elmondanod anyadnak, láthatóan ő sem egy felnőtt, felelős gondolkodású.
Elmondhatja az aggályait, de a lányát támogatni kellene, nem lehúzni, meg zsarolni.
A pali tud a 3 gyerekről?
"Ha anyád azzal zsarol, hogy ha nem szakítasz, nem vigyáz a gyerekekre, akkor ne vigyázzon. Ilyen egyszerű."
Pont ez a gond, hogy nem ilyen egyszerű. 3 gyerekre bébiszittert találni és fizetni, pláne rendszeresen, nem hiszem, hogy belefér egy egyedülalló anyának, gondolom nem véletlen jött ez a kérdés se, mit csinaljon.
Én is úgy 5 éves lehettem, amikor egy terhes ringyó apámra fogta, hogy tőle van... Lett nagy balhé, szóval apám lépett (hozzáteszem, pocsék egy élete lett...). Na mindenesetre anyát mindenki beszélte rá, hogy keressen új társat...
De ő nem nagyon akart. De mivel okos és csinos nő volt, azért sokaknak tetszett...
8-10 éves korom tàján adta be úgymond mégis a derekát...
Szóval én csak a gyerek szemszögből írok:
Számomra ez tragikus volt, mert nem tudtam elképzelni a gondolatot sem, hogy a megszokott kis életükbe egy idegen beköltözzön. Vagyis addig oké volt, hogy ide mentünk, oda mentünk. De hogy a házunkba költözzön, az nonszensz volt. Az olyan, mintha ott maradna a postás, vagy nem menne haza a kéményseprő, stb...
Aki startból nem volt szimpi nekem, azt elijesztettem. ;)
Hát két fickót viszont kifejezetten bírtam. De egyik túl messze lakott, a másikkal nem is tudom mi volt már, de mindegy, akármennyire bírtam őket, nem bírtam volna őket nonstop.
Valahogy nem is lett anyànak komolyabban senkije, csak már mikor felnőttem.
Mindezzel azt akarom mondani, hogy inkább míg ilyen puncik a gyerekek, addig találj új társat és ismerzesd meg velük, mert ebben a korban talán még nem könnyebb nekik elfogadni egy idegent. Én 8-10 évesen màr elég szégyenlős voltam, a válásuk miatti szomorúságtol visszahúzódó, stb, akkor nem ment már ez a fajta befogadás...
Ja és igen, ne anyukádat nézd, hanem a gyerekeket....
Ja és még valami, olyanná szeress, akinek szintén vannak gyerekei....! Ne gyerektelen pasira hajts!
Sziasztok!
Köszönöm szépen a sok választ!
Igen, a partnerem tud a gyerekekről.
*picik
Míg ilyen picik a gyerekek, addig ismerkedj,...
Vazze, mire írta át a telefon...ezt de gyűlölöm....!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!