Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Mit lehet tenni ebben a...

Mit lehet tenni ebben a helyzetben?

Figyelt kérdés

Egyedülálló anyuka vagyok, három gyermekkel. Exférjem elhagyott bennünket egy másik nőért, így maradtam szinte egyik napról a másikra egyedül a gyerekekkel. Ők még viszonylag kicsik (az ikrek 5, a kicsi nemsokára 3 éves), így a szüleim sokszor jöttek segíteni nekem (maguktól jöttek, nem én kértem).

Eljárni nem szoktam sehová, de úgy alakult az élet, hogy megismerkedtem egy férfivel az interneten, akivel nagyon jól megértjük egymást. Amikor ezt elmondtam, anyám teljesen kiakadt, és konkrétan közölte, hogy akkor rá ezentúl ne számítsak, és egyébként is milyen "hülye" vagyok, hogy három gyerek mellett párkapcsolatot szeretnék.

Ráadásul folyamatosan azt mondja, hogy majd ezzel a férfivel is úgy (vagy rosszabbul) fogok járni, mint annak idején az exemmel.

Mi lehet a jó döntés ebben a helyzetben? Anyukámat szeretem, és a gyerekek is imádják, de nagyon nem tartom fair dolognak, amit mondott. A párommal pedig nem szeretnék szakítani. 33 éves nő vagyok, úgy gondolom, hogy én is megérdemlem a boldogságot. Exemmel egy éve váltunk el.

Az új partneremmel megismerkedni sem hajlandó anyukám.


tegnap 21:05
1 2
 11/20 anonim ***** válasza:
64%

Állj le az M1 nézéséről, 9-es!

Csak nem képzeled, hogy a kérdező letagadja a gyerekeit?!

tegnap 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/20 anonim ***** válasza:
21%

Hiába írjátok itt felháborodva meg nagy arccal, hogy a kérdező felnőtt, sz*rjon az anyjára, döntse el mit akar, ha egyszer nincs abban a helyzetben, hogy ezr megtegye, tekintve, hogy az anyjától függ, tud-e egyáltalán találkozni a pasival, mivel ninca más, aki a gyerekekrd vigyázzon addig.


Kérdező, én őszinte leszek veled: sajnos a gyerekvállalással annak a kockázatát is vállaltad, hogy másoktól fogsz függeni, akár anyagilag, akar így, szabadidőben. Ha anyád ilyen elutasító, akkor nem tudsz mit tenni, mint elfogadni, hogy ez jutott, majd ha felnőnek a gyerekeid, ismerkedsz.


Amúgy én nem értek egyet azokkal sem, akik azt írják, anyád nem szeret, akkor eddig sem támogatott és segített volna téged, szerintem neki szimplán az a meggyőződése, hogy 3 kisgyerekkel ne a pasizáson, hanem életed megoldásán járjon az eszed. Lehet, hogy hülyeség ezt gondolnia, de ezt teszi és mivel tudja, hogy függsz tőle, elökerült a kontrollmániás énje, aki azt gondolja, majd ő tudja, mi a jó neked.

tegnap 22:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/20 anonim ***** válasza:
73%

3-szorosan húználak le, 12-es, ha lehetne! Hogy képzeled, hogy A embernek joga van B ember fölött zsarnokoskodni, kényszeríteni?! Na, te lennél az, aki '56-ban tágra nyitotta volna az ajtót az oroszok előtt, még a lakását is, csak juj, ne bántsanak!

Az meg valami extrém rosszindulatról árulkodik, hogy majd éljen 20 év múlva (mert majd pont vénasszonyként fog kelleni álmai pasijának, mi?)!

Majd megoldja a kérdező a gyerekfelügyeletet, nagy kislány! Nem az anyja játékbabája!

tegnap 23:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/20 anonim ***** válasza:
33%

"Hogy képzeled, hogy A embernek joga van B ember fölött zsarnokoskodni, kényszeríteni?!"


Nem azt mondtam, hogy joga van. Csak lehetősege.

Vagy szerinted mit csináljon a kérdező, ha az anyja azt mondja, nem vigyáz a gyerekekre, hogy a pasival tudjon találkozni, hagyja ott a kicsiket a nagymama kapujában? Hisz leírta, nem tudja máshogy megoldani.


Hagyjuk már ezt a nyálas maszlagot a jogokról, az élet nem ilyen habosbabos. Az emberek kerülnek függő helyzetbe, ez az igazság.

tegnap 23:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/20 anonim ***** válasza:
62%

Akármennyire is keresed a boldogságot, ne rohanj fejvesztve egy új kapcsolatba.

Így négyesben a sok apróval mennyire vagy boldog?

Hülyeségnek tűnhet, de ha nem nagyon, akkor még tényleg nem vagy kész egy kapcsolatra.

A fickó gondolom egy boldog, kiegyensúlyozott partnere vágyik. Ha még nem lennél az, akkor te mit adnál neki? Vagy őrá terhelnéd, hogy a kettőtök boldogságáért egy személyben tegyen meg, két embernyi részt?

Nem egy random férfi hagyott el, hanem a három gyereked apja. Biztos, hogy a netes ismerős a te minden gondodat- bajodat képes lesz veled megosztani?

Én nagyon szurkolok neked, de ami késik nem múlik. Inkább egy jó társ pár év múlva, mint gyorsan egy random valaki, csak hogy ne legyél már egyedül.

tegnap 23:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/20 anonim ***** válasza:
100%
A lehetőséget a kérdező adNÁ meg neki, ha a te véleményedet elfogadná, de szerencsére nem fogja. Egy szóval nem írta, hogy nem tudja másképp megoldani, csak azt, hogy nem szeretne babysittert fogadni. Hát most akkor szeretetlenül fog bébiszitterhez folyamodni. Biztos van az életben függő helyzet, mondjuk ha földönfutó lenne az anya, de ez nem az. Ez semmiképp nem indokol több évtizedes cölibátust.
tegnap 23:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/20 anonim ***** válasza:
71%

12

A nagy lófszt! Még mit nem! Nehogy már egy teljesen privát dolog miatt értelmetlenül zsarolja egy szülő gyerekét! Inkább örülnie kéne éls drukkolnia, hogy jól sikerüljön a kapcsolat.


Anyukád nem irigy. Az irigység az, hogy az kell nekünk, ami a másiké. Kétlem, hogy a pasit irigyelné, van neki saját férje. Inkább arról lehet szó, hogy azt érzi, hogy meg fog változni a kapcsolatotok és nem lesz rá szükség, és távolabb kerültök egymástól. Na ja, végül is fel lehet ezt is fogni irigységnek, hogy azt hiszi, hogy igy rá kevesebb figyelem jut és lazul a kapcsolatotok.

Még ha egyedül élne, akkor érthetőbb lenne, de ott van a férje neki, nem magányos.

Apukád mit szólt? Próbálj vele is beszélni, hogy hasson kicsit anyukádra.

tegnap 23:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/20 anonim ***** válasza:
49%

"Nem egy random férfi hagyott el, hanem a három gyereked apja."


A gyerekei apja egy másik nő miatt lépett le. Hagyjuk ezt már!

tegnap 23:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 anonim ***** válasza:
0%

Nem érted ? Egy gyerekes nő keres párt, nem egy szingli csaj! Ő csomagban van a kölkekkel a férfi számára. Mi nem világos? Kevés, a gyerekek számára is megfelelő férfi kapkod egy ilyen szituért.

Majd kifog egy felelőtlen faxt , aki nem problémázik, csak szex legyék meg csend legyék, meg étel legyék, aztán lesheti a boldogságot.

A gyerekeknek kuss, az asszony meg robotoljon.

ma 00:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/20 anonim ***** válasza:

19, Attól még hogy neked sz@r az élet, másnak nem biztos.


De egyébként miért kéne a kérdező pasijának egyből beállni családapának? Erről itt még nem volt szó, normális esetben még jócskán ráér egyáltalán bemutatni a palit a gyerekeknek.


A gyerekeknek egyébként van apja, attól még, hogy a kérdezővel már nincs együtt. Gondolom fizet gyerektartást vastagon, és viszi őket láthatásra is, nem? Illene. Már nem csecsemő egyik se, egy-két napot simán el kéne lenniük az apjuknál.

ma 00:54
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!