A lényeg az hogy ma van 2 hónapja,hogy külön váltak útjaink a párommal. Másfél évig voltunk együtt,és közös lakásban is éltünk. Ez idő alatt a szüleim rengeteget segítettek minket anyagilag. De mióta már nem vagyok a párommal,ma van 2 hónapja(március 21.kén váltunk szét) olyan nap nem telik el,hogy folyamatosan ezt hányják fel nekem. Hogy ők mennyit segítettek,bármit mondok,rögtön ezzel látnak.Így, meg úgy ránk költötték a vagyonukat stb. Születésnapomat tartottuk a hétvégén,az egész kis családi összejövetel alatt,hajtották a sógoromnak(nem rég került a családba,nem igazán ismeri a volt páromat) hogy milyen rossz volt,milyen szemétláda volt az exem. Nem veszik észre magukat, hogy ez engem mennyire zavar.Minden napunk erről szól,mindent felhánynak. Tehát nem értem akkor minek kellett minket segíteni. Soha nem kértük! Utolsó 5 forintot felhányják. Meg folyton róla beszélnek másoknak hogy milyen volt. Ebből már nagyon nagyon elegem van. És nem tudok mit csinálni. Ha szólok érte, még nekik áll fentebb. 21 éves lány vagyok.
A sogorod nem ismeri a volt párodat, akivel két hónappal ezelőtt szakitottal?
Amúgy meg Anyu, apu, tiszteljetek meg azzal, hogy hanyagoljatok a Pisti témát, vagy legközelebb haza megyek, ha felhozzatok
máj. 21. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
3/12 anonim válasza:
Megkérdezném, hogy mit várnak tőlem.
máj. 21. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?
4/12 A kérdező kommentje:
Velük lakok már. Nem nem ismeri mert külföldön lakott,és csak az hogy ismerik egymást,nem látott bele a problémánkba. Tehát mi náluk nem voltunk soha, ő meg ha jött,a szüleimhez jött és nem hozzánk,a párommal. Tehát ők a testvéremmel 2 évig csak találkozgattak,majd mivel tényleg nagyon messze laktak egymástól,akkor költöztek össze,mikor mi szét mentunk.
máj. 21. 12:59
5/12 anonim válasza:
Nem értem, hogy a sógorodék helyzete, hogy hogysmint vannak, meg hol, meg mióta hogyan kapcsolódik a te problémádhoz.
Te mit tervezel tenni annak érdekében, hogy a helyzet változzon?
Mi a terved a jövőre? Meddig maradsz egy olyan környezetben, ami megbetegít?
máj. 21. 14:00
Hasznos számodra ez a válasz?
6/12 anonim válasza:
4: kik költöztek össze össze amikor ti szétmentetek? Mivan?
Hát ha tényleg meg akarod ezt oldani, akkor ülj le velük beszélni, hogy neked ez mennyire rosszul esik, pontosan mi esik rosszul, pl: olyan mintha nem szeretetből segítettek volna, hanem elvárásaik lettek volna a pénzért cserébe, és most hogy nem valósultak meg az elvárásaik dühösek, vagy hogy miért kell lehordani téged ismerősöknek. Terítsd ki az érzéseidet és nézd meg, hogy mit reagálnak.
máj. 21. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
7/12 anonim válasza:
Nyilvan duhosek, hogy egy idegent penzeltek teljesen feleslegesen. Nem terult meg a befektetesuk. Pedig a mai vilagban ehhez hozza kell szokniuk sajnos, a 2 evente valtakozo elettarsakhoz. ;-)
máj. 21. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
8/12 anonim válasza:
Elég tapintatlanok ezzel, hogy ebben a helyzetben ezzel csesztetnek.
Én amikor apám ...szogatott korábbi pénzek miatt, mindig megkérdeztem, hogy mennyivel tartozom és milyen ütemben törlesszem vissza. Akkor abbahagyta. És ami rosszabb, hogy így megtudtam, hogy neki nem a pénz kellett, hanem az, hogy baszogassa a saját fiát.
Itt is attól tartok, hogy játszmáznak és nem is annyira a pénz hiányzik.
De ha lenne bennük egy csepp emberség, ezt nem tennék.
máj. 21. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
9/12 A kérdező kommentje:
Nincs semmi köze a sógoromnak hozzá. Az egyik válaszadó írta itt a sogorsagot,hogy hogy nem ismerte az exem. Erre válaszoltam neki.
máj. 21. 16:45
10/12 anonim válasza:
"Mit tudok ilyen helyzetben tenni?"
Pl. külön költözhetnél a szüleidtől. És máris haza tudsz menni, ha vendégségben előszedik ezt a témát.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!