Apám dühében összetörte az autómat, amit mellesleg ő vásárolt nekem tavaly. Ilyen esetben mit lehet tenni?
Tegnap a kertünkben egy nagyon piti ügy miatt összeszólalkoztam édesapámmal, aki sajnos elég sokat szokott inni, és emiatt nem túl jó a kapcsolatunk. Odáig fajult a vita, hogy először trágár szavak kíséretében nagyobb kövekkel, majd az első keze ügyébe akadó tárggyal (lapát) elkezdte valósággal szétütni a kocsimat, kitörte az ablakokat, illetve a motorháztető erősen behorpadt.
Azt szeretném kérdezni, hogy olyan esetben lehet valamit is kezdeni ezzel az üggyel ha ezt az autót ő vette nekem tavaly ajándékba, amikor megkaptam a jogosítványomat? A papírjai az én nevemen vannak, viszont nem az én pénzemen vásároltam, ilyen esetben hová érdemes fordulni, rendőrség?
Egyetlen tanúm, aki látta ezt, az édesanyám, és ő is értetlenül áll a helyzet előtt.
Mehetsz a rendőrségre valóban.
De vajon megérné?
Ha azt nézzük, nem volt benne pénzed, szóval ilyen szempontból nem károsított meg apád. De értem azt is, hogy a tied volt, kaptad.
Viszont bedd figyelembe, hogy mik lennének a következményei egy feljelentésnek.
Ha nehéz is, próbáld megbeszélni vele mi volt ez a kiakadás, lehet már meg is bánta és megjavíttatja vagy kapsz másikat.
Az hogy ittas nem jelent semmit én ittasan miert nem viselkedek igy mint egy agyhalott?
Az ilyenek józanul is olyanok csak akkor nem merik kimutatni.
Ha pedig ilyen kis piti dolog miatt szétverte a kocsit akkor feltételezem korábban is voltak már hasonló incidensek tehát nem vagytok jóba.
A helyedben elérném hogy nekem jöjjön és jogos önvédelemből megagyalni rendesen.
Amire felépülne már el is költöznétek.
Jogilag apád nagy értékű rongálást követett el, szóval mehetnél a rendőrségre feljelentést tenni, de ilyen esetben bölcsebb összepakolni és kivenni egy albérletet.
Mi lesz a következő? Felgyújtja a házat?
Meg is érdemled hagyjad akkor sőt legközelebb mondd neki várj apu majd én szétverem a kocsit és magam helyetted ne is fáradj.
17-18 éves létedre (gondolom annyi vagy már hogy jogsid van)
elég rendesen alul vagy maradva mint férfi
Persze az is igaz hogy lehet nem mondod el a teljes storyt és talán még ha nem is elfogadható de jó okkal tette amit tett.
Minden esetre én nem hagynám ezt.
#18 Én kérek elnézést, hogy agresszióra nem válaszolok agresszióval, mivel nem szeretném, hogy tényleg tragédia legyen ebből. :D
Pláne úgy, hogy simán agyonverne, nálam sokkal erősebb személy.
Vagy nem tudom, te úgy kezeled a problémát, ha akad egy konfliktus bármilyen élethelyzetben , hogy neki mész az illetőnek? Mindegy, te dolgod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!