Normális hogy a szüleim nem engednek irodába dolgozni, mert oda csak a k*rvák mennek?
Legalább van motivációd arra, hogy sokra vidd, kérdező! Amint teheted, szakíts velük, így majd nem húznak vissza.
Ugyanis az első sikereidnél kezdik majd szétcincálni a boldogságod. Tudod, a tipikus “jó jegyeid vannak, mert összefekszel a tanároddal” meg “persze könnyű jól keresni ha a főnök matraca vagy” jellegű megjegyzésekkel.
Ez egy akkora hülyeség!
Mindenhol van főnök és beosztott, nem csak az irodában.
Ennyi erővel bárhol megtörténhet.
Köszi a válaszokat és hogy aránylag nem lett nagy vita.
Nyilván tisztában vagyok vele hogy nem normális az egész, de már annyira besokalltam hogy ide jöttem.
Menekülj, kérdező! Komolyan!
A szüleid sajnos visszahuznak, pedig nagy eséllyel sokkal többet vinnèd, mint ők.
Különben ez létező jelenség, hogy a szülő nemhogy kritizálja a gyerekét, ha az többre viszi sikeres lesz, akkor még meg is haragszik rá, mert nem folytatja azt a mintát amit ő mutatott a saját életével.
Ebben az esetben teljesen esélytelen a szeretetteljes kapcsolat szülő és gyermek közt a jövőben is.
Én ugyanebben a cipőben jártam, így meg tudlak, érteni nagyon sajnálom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!