Csúnya dolog lenne 32 ezret csak úgy félretenni az ösztöndíjamból?
Az egyik ösztöndíjam még nem érkezett meg ebben a félévben egyetlen egy hónapban sem, de elvileg jövőhéten utalják egyben a február-március-áprilisit. Anyu nem tudja, hogy pontosan melyik hónapokban van ez az ösztöndíjam (úgy viszonyításképp mondom, hogy vizsgaidőszak alatt nincs), nem is látta az erre vonatkozó szerződésemet, se a tájékoztató emaileket, amiket nekem küldtek.
Igazából márciusban kezdtem el csinálni azt, amiért ösztöndíjat kapok(nem konkretizálok a felismerhetőségem végett), amit anyu is tud, ebből adódóan tök reális lenne azt mondanom, hogy csak márciustól van ösztöndíjam és a februáriról hallgatni. Viszont bűntudatom van emiatt, nem feltétlen érzem helyesnek.
Igazából az van, hogy a szüleim tartanak el, annyit kapok, hogy kijöjjek belőle (lakhatás+kaja), de ebbe mindig belekalkulálják az ösztöndíjamat is. Tanév közben nincs más bevételem az ösztöndíjon kívül, de azt is úgy kezelik, mintha tőlük lenne, aztán ha veszek valamitamit ha egyszer hazamegyek és nálam van, és látják(könyvet, elfogyott sminkcuccot pótlok, egy turis ruha, bármi, tehát semmi extra), megy a szájhúzogatás, hogy nem erre adják a pénzt, mennyibe került, túl sok, miért nem a félretett pénzemből vettem (amiket ünnepekre kapok készpénzbe, ami vicces, mert az is nálam van, nem látnak rá, tehát éppen fizethettem volna abból is), mutassam meg random szúrópróba szerűen, hogy mennyim van a netbank szerint(csak a végösszeget, az előzményeimet, hogy hol-mikor, az nem kell), miért ennyi, mire ment el ennyi, és magyarázkodhatok, hogy basszus, hónap eleje van, a helyi járat bérlet ötezer volt, elfogyott a sampon-tusfürdő-dezodor-wc papír (kb mindig egyidőben fogynak el ezek nálam, szóval ha a leolcsóbbakat veszem is soknak tűnik egybe az összeg), épp akciós volt xy sokáig elálló kaja(mit tom én, száraz tészta), inkább most vettem belőle több csomaggal, nem a főzések előtt fogok leugrani a boltba és társai.
Ezt már annyira unom, hogy ha tényleg semmi extrát nem veszek, akkor is el kell számolnom arról, hogy kettő-négy hét alatt miért nem egyenletesen ugyanannyi a kiadásom, ha meg valamit (tárgyat, amit egyszer haza is viszek, lévén, hogy használom) szeretnék tanév közben, akkor én vagyok a szemét, hogy hogy merészeltem megvenni, ők nem erre adnak pénzt. Azzal semmi bajuk sincs, ha a barátaimmal megyek valahová, akár buli is lehet, bármi, de ha barátokkal közös programon költök el annyit, mint egy kézzel fogható dologra, akkor az előbbi szerintük nem sok, utóbbi már sok. Pl elmegyek a szaktársakkal kocsmázni, mondjuk fogyasztok 4 ezer forint értékben, ezzel semmi gond sincs. Ugyanennyiért veszek egy könyvet, akkor az már baj. Miközben mind a kettő elég ritkán történik meg, pár havonta egyszer.
Szóval arra gondoltam, hogy amint megérkezik az a három havi ösztöndíjam, abból az egyik havit azzal a lendülettel veszem is le kp-ba, elhallgatom otthon, hogy amúgy volt ilyen is.
Úgy érzem, hogy megbeszélni nem tudnám anyuval, az anyagiak megbeszéléséből mindig terelés, majd kiabálás volt a vége a részéről, értelme nem lenne szóbahozni a témát.
Csúnya húzás lenne az ilyesmi?
("Tippeket", hogy dolgozzak, függetlenedjek, nem kérek, nem ez volt a kérdés, hanem az, hogy rossz lenne-e elhallgatni egy havi ösztöndíjam puszta létezését)
#9 A kérdező azt írja, hogy vizsgaidőszakban nincs egyáltalán ez az ösztöndíja, meg azt, hogy február-március óta lennie kéne, de még nem kapta meg. Akkor addig valahonnan elő tudták teremteni ezt a kieső összeget a szülők, tehát akkora gáz nem hiszem, hogy van.
Mellesleg meg ha anyagi gond van, akkor azt kommunikálni kéne, elvileg mindenki felnőtt a sztoriban, nem...? Ha a "nem a 'gyerekre' tartozik a szülő keresete" mentalitást képviselik is le lehet ülni, el lehet mondani, hogy ennyit tudunk adni, ha több kell, oldd meg. Ehhez semmi szükség lecsekkolni a kiadásait szúrópróbaszerűen, meg elszámoltatni az ösztöndíjával is.
Ennek itt olyan szaga van, hogy belefér a támogatás, de ha más bevétele is van, akkor kevesebbet adnak. Ami oké lehetne, tanuljon önállóságot az egyetemista fiatal, de ezt meg kellene beszélni partnerként, fixálni előre, meg tényleges önállóságot adni neki. Nem pedig kijelenteni, hogy akkor fullba beszállsz, annyival kevesebbet kapsz tőlünk és még el is számoltatunk azzal is, ami nem tőlünk van.
"Akkor addig valahonnan elő tudták teremteni ezt a kieső összeget a szülők, tehát akkora gáz nem hiszem, hogy van."
Anyám anno szerette az üres másnapos kenyeret. Sőt, állította hogy az a kedvence, nem szereti a friss peksutemenyt, se a felvágottat, amit mi kaptunk. Igen, eloteremtette ő is valahonnan a pénzt. Onnan, hogy magának nem vett semmit, csak nekünk. Itt is lehet ilyenről szó.
Valóban azzal van itt a fő baj, hogy elszámoltatnak, beleszólnak abba, hogy a saját, tőlük független pénzedet mire költöd. Újabb olyan szülők, akik nem tudják a gyereküket életkorának megfelelően kezelni.
Mondd meg nekik, hogy a saját pénzeddel azt csinálsz, amit akarsz, te se számoltatod el őket, ha vesznek pl. egy pár cipőt maguknak.
De hosszabb távon jobb lenne külön költözni, mert olyan szülőknek tűnnek, akik még 30-40 éves korodban is megszabnák, mire költs, ha velük élsz.
"Mondd meg nekik, hogy a saját pénzeddel azt csinálsz, amit akarsz, te se számoltatod el őket, ha vesznek pl. egy pár cipőt maguknak."
A saját pénzüket ok dolgoznak meg, szép is lenne, ha el kellene számolniuk. Az Ő PÉNZÜKBŐL adnak a kerdezonek. Joguk van elszamoltatni. A kerdezonek meg joga van azt mondani, hogy köszi, anyu, apu, nem kell tovább a támogatás, élmények dolgozni és majd én állom a saját koltsegeimet, onnantól elszamolnom se kell
17!
Akkor megegyszer: amíg a szülőktől pénzt kap, addig azok azzal szamoltatjak el, amivel akarják.
18!
Akkor meg egyszer: aztan kesobb az ilyen szulo egyaltalan ne csodalkozzon, ha a felnott gyereke fele sem nez. ;-)
19!
Nyilván nem fog csodálkozni. De az ilyen gyerek addig is kihasznal mindent, amit csak lehet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!