A lányom teljesen megváltozott, amióta elköltözött itthonról! Nem értem mi lelte, ha pedig kérdezem, nem mondd rá semmit. Mit tehetek?

Nem értem ezt a sok támadó kommentet. Egyedül felneveltem, magamra alig maradt az évek során. Amióta dolgozik, azóta engedhetem meg magamnak, hogy például munka előtt vagy a szabadnapjaimon beüljek egy kávéra és azóta tudtam tényleg félretenni pénzt. A 80 ezerrel szerintem semmi gond nincs. Ő is dolgozik, ő is itthon lakott. Ebből a pénzből tudjátok, mi jött ki? A saját étkeztetése + egy kb 8000 ft-os Telekom számla. Utána magától döntött úgy, hogy 120 ezret ad haza. NEM ÉN KÉRTEM! Nekem elég lett volna az a 80 ezer. Azt én félretettem, azokat a havi +40 ezer forintokat, de mivel már megvan a saját kis tartalékom (nem az ő pénzén keresztül!), amihez szerencsére még nem kellett nyúlnom, minden működik, amikor elköltözött, meg is kérdeztem tőle, hogy szeretné-e, hogy visszakapni, de azt mondta nem kell, maradjon csak nálam. Teszem hozzá, azóta is külön van az én saját tartalékomtól és egy forintot nem vettem le belőle.

"Nem kényeztetted el, (te írtad), keményen bepótolt otthon, mi kéne hiányozzon belőled?" ---- Mondd, ezt is elolvastad, amit írtam, vagy szereted kiragadni azt, ami rossz fényben tűntet fel?: "Azaz megvolt annak a "helye", hogy ezt megtegyem, elvégre a gyerekem, néha mindenkinek jár, de sosem vittem olyan irányba, hogy bármiképpen azt higgye, övé a világ és bármit megtehet."

Kinek mi számít elkényeztetésnek? Voltak itthon teendők és elvárások. Semmi lehetetlent nem kértem. Gyerekként a saját szobája rendbentartása, az sem mindig sikerült, nem is tettem szóvá, mivel éveken át az én fülemet is rágták otthon, hogy tűntessem már el azt a káoszt, ami a szobámban keletkezett. Nagyobbként a lakás takarításban segédkezni kezdett, de sokáig nem felesben, hanem a nagyját én, és még nagyobbként jött, hogy akkor a felét vagy szinte a felét ő csinálja, de azt sem kellett kierőszakolni. Jobb tisztán a lakás? Igen. Látta rajtam, hogy fáradt vagyok és megkönnyíti ezzel a dolgomat? Igen. Magától értetődött neki, de ha akkor éppen bejött egy program a legjobb barátnőjével, még hessegettem is, hogy eszébe ne jusson emiatt itthon maradni (Miért nem raktam másik napra? Mert nem válogathatok, nekem is csak heti 2 szabadnapom van, nem is mindig hétvégére esik.). Vigyázzon a holmijaira, nem csak azért, mert ha mondjuk eltöri a telefonját, borítékolható, hogy nem húzok elő másikat a farzsebemből.

Menne bele a nagyvilágba? Fiatalon alig voltam otthon. Igen, más világ volt, de ettől függetlenül sosem zártam burokba. Miután az apja elment élni a saját életét és a gyerek felé se nézett, gyerekként nagyon anyás lett. Sokáig nagyon anyás volt. Óvtam, persze, figyeltem rá és aggódtam is érte, de mindig azon voltam, hogy ha szeretne, menjen, akár barátokkal, akár egyedül, akár moziba, vagy enni egy fagyit, vagy csak sétálni egy nagyot. De ő nagyrészt a szobáját választotta. A legjobb barátnőjével szeretett eljárni, de neki meg az anyja olyan volt, hogy naptári egyeztetés és óra meg perc pontos hazaérkezés kellett, hogy a lánytól tíz perc sétára lévő Allee-ban találkozzanak egy órára, nem úgy, hogy van-e kedvük és akkor indulás. Cukrászdába se mehetett szerencsétlen anélkül, hogy meggyőzni kelljen az anyukát. Ottalvós csajos este nála vagy nálunk? Sok év után sem aludt senkinél a lány, aludjon otthon, jobban érzi magát. Így pedig az én lányomnak nem volt túl sok lehetősége, egyedül pedig unalmas, azt mondta.

Időnként nem volt kedve iskolába menni? Lelke rajta, hozza be a lemaradást, igazoltam én vagy betelefonáltam a háziorvosnak, hogy hasmenése lett. Nem kötöttem az ebet a karóhoz, hogy "márpedig mész!". Jól tanult, nem volt belőle gond. Most már felnőtt, neki is biztos vannak napok, amikor nem akar bemenni, mégis kénytelen. Az az évi néhány nap nem számított.

Ha vágyott valamire, könyvre, játékra, édességre, még ha szegényebb időket is éltünk, próbálkoztam, azonban ha nem fért bele és alternatíva sem, hát akkor nem jött össze, meg is mondtam neki, el is magyaráztam, megértette.

Szerintem minden szülő próbálja a lehetőségekhez képest megteremteni a dolgokat a gyerekének, ahogy magának a szülőnek is vannak kívánságai. Ezért írtam, hogy nem kényeztettem el, viszont megvolt a "helye".

Mindig is hosszú volt a póráz más gyerekekhez képest, ő nem élt a lehetőséggel. Ezért nem győzök csodálkozni, hogyhogy most ilyen fordulat jött nála, miközben eddig sosem akarta. Nekem nincs bajom azzal, hogy bulizik, iszik, utazgat, csak nem értem, ezzel a különös változással felém is miért változott, mintha valaha is tiltottam volna bármelyiktől! Bulizás, ivászat, fiúzás, utazgatás... semmit nem vétóztam neki kamaszként, mert természetes lenne, ha akarná, csak tudni akartam, hogy kivel és mikorra, mert az én felelősségem, és ha bármi történik, tudjak merre indulni! Ha nem érdekli, hát nem, kicsit furcsálltam, de ha ő ilyen, akkor ilyen. Most meg ez.

2 naponta hívtam, csupán pár percet. Nem azért, hogy életképtelen, egyszerűen érdekelt, hogy rendesen evett, és akkor meg már kíváncsi lehetek arra is, hogy mit. Ha minden rendben van vele, annak örülök a legjobban.