Az, hogy valakinek folyamatosan hiányzik a gyerek előtti élete, azt jelenti hogy megbánta a gyerekvállalást, és ha tehetné, visszacsinálná?

Azt nem értem, hogy ki állt ezeknek a nőknek a fejénél pisztollyal, hogy kényszerítse a gyerekvállalásra?

Jelentsék fel. Mert szerintem ez történt

Es akkor hirtelen felébredtek anyaként

15 éves a lányom, és most már a kamaszkori kihívásokkal küzdünk, pedig tök normális gyerekem van minden szempontból, de mégis nehéz ez a korszak.

Most sokáig gondolkodtam, hogy volt e olyan pillanat az életemben, hogy visszasirtam a gyerek előtti éveimet.. És nem jutott eszembe egyetlen ilyen pillanat sem. Inkább azt bántam meg, hogy testvért már nem mertem az anyagiak miatt..mostmar sajnálom.

Akkor ha nekem hiányzik a diákéletem, akkor megbántam hogy munkába álltam, és menjek vissza az iskolába?

Ez inkább a felelősséget vállalni nem akaró személyiségre utal, mint megbánásra. Az élet telik, jönnek dolgok, újak, mások, de visszafelé nemigen lehet pörgetni.

"Minden korban van valami, ami akkor és ott jó és éppen attól válik széppé, hogy vissza nem hozható."

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányoznak dolgok a gyermektelen időszakából az életemnek. De kinek nem hiányzik mondjuk egy kisbaba mellett az, hogy akkor egyen, aludjon, fürödjön és hasonlók, amikor szeretne. Vagy az, hogy nincs egy vagy több élet felelőssége a vállán. Vagy később nem hagyná ki a dackorszakos, kamaszkori vagy a kettő közötti hisztiket. De ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy megbánta a gyerekvállalást. Egyszerűen az egy olyan korszak volt az életében, most meg más van. Felnőttként visszasírom a délutáni alvás lehetőségét, amit ovisként lelkesen és többnyire sikerrel bojkottáltam ;), de ettől még nem szeretnék ovis lenni.

Édesanyám mondta egyszer, hogy amíg nem voltunk, sok élményt éltek át együtt apámmal, a kisgyerekes időszakban ebből töltekeztek. Gyerekkel is vannak persze élmények, csak mások. A gyerekes időszakban ezeket kell kihasználni, hiszen ezek sem jönnek vissza.

Azért az élet nem fekete fehér. Ahogy a döntések hátterében is nagyon sok dolog állhat.

Nálunk én nem akartam gyereket, a férjemnek meg minden álma volt és velem akarta, nem hagyott el. Végül 11 év után beadtam a derekam, mert minden adott volt.

Szeretem a gyerekem, de nem vagyok boldogabb. Sokkal nehezebb az életem, rengeteg lemondással jár.

Az hogy beismerem hogy hiányzik az az életem ami korábban volt, mert könnyebb, szabadabb, boldogabb volt, ez még nem jelenti az hogy a gyereket nem szeretem vagy hogy ne találnék örömöt a mostani életemben soha.

Az élet folyamatos fentek és lentek váltakozása. Sosem tudtam megérteni azokat akik egy ideális vattcukorpukinak állítják be az anyaságot. A valóság nem ez. Borzalmasan nehéz, de vannak szép részek. És mivel nem vagyunk egyformák nem is egyformán küzdünk meg ezekkel.

Mindig szeretni és támogatni fogom a gyerekem a legjobb tudásom szerint, de nem fogok hazudni arról hogy igenis nehéz.

Értelmetlenek ezek a kérdések, hiszen egyik nem feltétlenül van összefüggésben a másikkal.

Nekem például több ismerősöm aki már felnevelt egy gyereket azt mondta, hogy nem bánta meg és szeretik is őket, de ha most kellene újrakezdeni, akkor nem vállalnák be újra.

Vagy magam nézve, nem bánom, hogy azt a szakmát választottam amit, de ha most választhatnék akkor biztos más irányba mennék el.