Az, hogy valakinek folyamatosan hiányzik a gyerek előtti élete, azt jelenti hogy megbánta a gyerekvállalást, és ha tehetné, visszacsinálná?

Sok minden hiányzik a gyerek előtti életből. 8 óra alvás egyben, felnőtt programok, feszes mellek, cigi, a folyamatos szorongás hiánya hogy jól van-e, jó szülő vagyok-e, ilyesmik. Ezeknek egy része visszatér majd ahogy nő, egy része meg nem. Soha nem lesz már olyan napom, amikor nem aggódok miatta, hogy boldog élete legyen, ne legyen beteg, ne legyen háború, ne legyen élhetetlen a bolygó, ne bántsák, stb. Magamért, másokért soha nem aggódtam ennyire.

Ennek ellenére a gyerekem a mindenem, bármikor újra bevállalnám őt. De azért valljuk be, hatalmas lemondásokkal jár. És lelkileg teljesen kiszolgáltatottá tesz. Ha vele valami komoly vaj történik, az én éleremnek is lőttek.

Lányom néha megfujtanám (csak egy szóhasználat!), de imádom. Mondjuk szerencsém is van, mert jó gyerek, van segítségem is. 2 éves kora után lett könyebb. Mi igazából elég aktív életet élünk így is és nem is tudom olyat mondani, amiről nehezen mondtam le.

Az viszont bennem is bennem van, hogy folyamatosan aggódok miatta, már előre tiszta ideg vagyok hogy minden oké legyen vel🙏.

Az biztos hogy mégegy gyereket nem vállalnék.

Sztm az hogy milyen lesz gyerekkel az élet azon is mullik hogy a szülő mit tud kihizni belőle.

Sztm sok szülő ha megis bánta nem a gyereken vezeti le. Sokan sajnos igen:/.

Kezdjük ott, hogy az újrakezdésnél nem vállalnád a gyereket nem azt jelenti, hogy te a jelen helyzetben meglévő gyereked utálod vagy ne szeretnéd.

Nem azt jelenti, hogy el akarod tüntetni, hanem azt, hogy ha nem lenne, akkor nem feltétlenül tennél érte, hogy legyen. A kettő nem ugyanaz.

Eleve azt látom, hogy a fene nagy gyerek pártiak mellett lesz pokol élete a gyereknek, mert hát a gyerek azért van, hogy őket szórakoztassa.

És azok ismerik el, hogy nem feltétlenül vállalnának újra gyereket, akik alapvetően életrevaló, önálló gyerekeket neveltek fel, akik kirepültek, élik az életüket a szülő pedig éli a maga életét. És közben rájön, hogy így is úgyis oda jut, hogy idővel a mag életét kell élje.

36-os.

Mi van? Szereted a gyereked, de ha nem lenne, nem tennél újra érte, hogy legyen? És szerinted ez szeretet? :D

A szeretet az, hogy még ezerszer is bevállalnám újra a gyerekeim, csak legyenek.

Na ti vagytok azok, akik érzelmileg diszfunkcionális családban vagytok, csak nem valljátok be magatoknak sem.

Kérdező: Abban egyetértek, hogy nem helyes, ha egy gyerekvállalás előtt álló ember csak a rózsaszín cukormázzal leöntött dolgokat hallja. Ugyanakkor annyira sokfélék a gyerekek, hogy egyrészt nem lehet mindenre felkészíteni, másrészt ezeknek a dolgoknak a töredéke jön majd elő (de sokszor az is bőven elég). A másik, hogy ez a hibalista, panaszáradatként előadva nem csak a gyerekvállalástól venné el a kedvét a hallgatóságnak, hanem magától az élettől is :). Ahol a nagycsalád egymás közelében él(t), ott legalább alkothat az ember valami fogalmat a gyerekvállalás előtt arról, hogy kb. mivel jár, a másik, hogy ő is segít, neki is segítenek. És még így is bőven jöhetnek meglepetések: Édesanyám a 4. gyereknél már úgy volt vele, hogy 3-nál nem volt gond, felkészülten várja a negyediket. Nem jött be. Később úgy fogalmazott, hogy ha az öcsém lett volna az első, egyke lett volna. Nem bánta meg, nagyon szereti őt is, de kemény volt még egy ilyen életrevaló gyerekkel. De nyugi, még így sem találkozott minden szóba jöhető problémával: az egyik unoka nem eszik, a másik nem alszik, a harmadik hasfájós volt, a negyedik refluxos, az ötödik autista... és még sorolhatnám. Mindegyiknél előjött valami, amivel ő a sajátjainál nem találkozott és épp ezért nem is tudott rá felkészíteni, pedig elég nyíltan beszélt a témáról.

Egyébként a turkálós ruhával mi a gond, ha rendes?