Az, hogy valakinek folyamatosan hiányzik a gyerek előtti élete, azt jelenti hogy megbánta a gyerekvállalást, és ha tehetné, visszacsinálná?

Nem lehet ennyire altalanositani. Biztosan van olyan, aki nagyon megbanta a gyerekvallalast, de olyan is, aki csak atmenetileg van kiborulva.

Az erzesek jonnek-mennek.

Van, hogy egy adott napon ugy erzem en is, hogy inkabb ugranek vonat ele, minthogy egy percet is itthon legyek a dackorszakos majdnem 2 evessel, de attol meg nem bantam meg, imadom a kisfiamat.

Csak pillanatnyilag nehez…🤣

Szerintem meg nem.

Imadom a gyerekeim es nem bantam meg h vannak. De ettol meg hianyzik az a fajta szabadsag. Majd ha nagyobbak lesznek visszakapom. 😁

De most meg rajuk kell figyelnem.

Bár nekem még nincs gyerekem, de ismerősi körben tudok tájékozódni: azt jelenti, hogy jobban élvezné a gyerek előtti életet, de a gyerekkel együtt, csak valami miatt ez meghiúsul, pedig igazából nincs kizárva, hogy gyerekkel is teljes életet éljen valaki, csak be kell vonja a gyereket is.

Ismerek olyat, aki sikerrel tartotta meg régi életét gyerek mellett, de nem úgy, hogy másra terhelte volna a gyereket, hanem okosan összeépítve a két életformát. De sajnos a másik a gyakori, amikor megborul az illető élete.

Én az anyagiakon érzem. Ez egy megkötés. Most nem rizikózhatok, nem vághatok bele semmibe. Egy átlagos, viszonylag biztonságos munkahelyen ragadtam, pedig jó lenne feljebb lépni más vonalon vagy külföldre menni, de az ország másik felébe sem költözhetünk (és utálom a várost, ahol lakunk) stb.

Ha a párommal nem jönnénk ki, szétmennénk, anyagi csőd lenne. Nem lenne esélyem újabb normális kapcsolatra, hiszen anyagilag (is) támogatnám a gyermekem természetesen.

Szórakozás is csak az anyagiakon múlik. Bébiszitter...

Ez nagyon szomorú, főleg a gyerekre nézve! Es megint arról van szó, hogy egy felnőtt hozott egy döntést , amit megbánt. Ez rossz fényt vet rá. Es ha hajlamos erre, akkor egesz élete rossz döntések sorozata lesz. Legalabbis ő annak éli meg.

Nehogy azt gondold, hogy a gyermek nem érzi ezt meg, megérez minden ki nem mondott gondolatot.

Tudom melyik kérdés ihlette ezt.

És nem, nekem továbbra sem hiányzik. Igen, más most az életem, mint előtte. Nehezebb, őrjítőbb, de szebb is. Aki szerint őrült momzilla vagyok ettől, hát bevállalom. :D Néha tépem a hajamat, de utána olyan delíriumban vagyok a gyerekeimmel, hogy sose akarom, hogy véget érjen.

Igen, kevesebb idő jut csak magamra. De mégis feldobta az életem a gyerekvállalás.

Erre most mondhatnátok, hogy na ezért nem vágyom azt az életet, mert unalmas volt. Hát nem volt az. Sokat nyaraltunk a férjemmel, sokat moziztunk, sokszor volt, hogy csak spontán eldöntöttünk valamit és mentünk

a nagyvilágnak. Én 28 éves koromig heti 40 órában dolgoztam, mellette folyamatosan csináltam levelezőn a képzéseket, igaz, volt amivel csúsztam. Nekem nem volt unalmas az életem. És most gyerekkel sem az. Monotonabb, de nem unalmasabb és nem érzem xarnak ezt az életet. Mert beértem az anyaságra, beértem arra, hogy most ennek van itt az ideje. Nem a bulizásnak, a spontaneitásnak, vagy épp a részegségnek. Majd ha felnőnek, meg annak lesz itt az ideje, hogy elengedjük a kezüket és kertészkedhessünk a férjemmel az udvaron, belassuljunk egy kicsit a rohanó világban.