Nem ez lenne a diákmunka lényege?

Amennyiben előre megbeszéltétek, hogy a fizetésed részét/teljes egészét magadra költheted, azaz nincs édesanyád felé anyagilag rendezetlen tétel, akkor vissza kell kérdezni, hogy ő ellenzi-e, hogy megvetted? Tehát ki kell mondatni vele, hogy "Igen kislányom, ellenzem és helytelenítem, hogy ezt megvetted!". Ha ez megvan, akkor vissza kell kérdezni, hogy "Anya, oké, szerinted helytelen volt, de már megvan. Már használtam is, fel van bontva, szerinted mit kellene tennem? Mit tartanál helyesnek?" Nyilván anyuka köpni nyelni nem fog tudni, hogy ilyen határozott és egyértelmű kérdést kapott, de ki kell vele mondatni, hogy semmit nem tudsz tenni, nem tudod visszavetetni, stb. Innentől az jön, hogy ha már tudomásul vette, hogy megvetted, visszacsinálni nem lehet, akkor van-e értelme ezen zsörtölődni? És szépen következetesen bele tudod terelni abba, hogy kénytelen legyen elfogadni, hogy hoztál egy döntést, a saját hatáskörödben. Akár hányszor elkezdi tenni a megjegyzést mondjuk a család előtt, hogy "hát igen, Zsófika 10ezres samponnal lögyböli a búráját" akkor visszanézel szúrósan: "Anya, ezt már megbeszéltük, ugye???"

Én így fogadtattam el a mindenbe beleszóló apámmal a becsajozásomat fiatal srác koromban. Lett egy barátnőm, akit a családja miatt apám nagyon nem tartott semmire, és ezt éreztette velem a megjegyzéseivel, meg a húgomnak fakadt ki, hogy "ilyen proli családból lévő együgyű pitschät kellett felszednem", meg milyen jövőkép ez stb stb stb. Apám elé álltam és annyit kérdeztem: "Ellenzed a kapcsolatot vele? Az a kívánságod, hogy szakítsak a lánnyal?" Erre fater: "Nem, én ezt nem mondtam." Én: "De akkor ezeket miért mondtad az előbb? Ha tényleg nem ellenzed?" Apám: "Hát ő csakúgy mondta" Én: "Azt meg minek? Döntsd el az álláspontodat. Van-e értelme ezen vergődni és marni egymást? Ha méltatlannak érzed a családunkhoz, akkor nyíltan mondd ki, vállald fel és én el tudok gondolkodni, ha netán válaszút elé állítasz. De ha elfogadod őt barátnőmnek, akkor minek a megjegyzéstevés???!!!???" És ezek után ha apám vitriolozott vagy epézett, akkor csak ezt visszamondtam: "Szakítást vagy válaszút elé állítást szeretnél?" És csönd volt.

Igen is, meg nem is. Nem fekete és fehér kérdés ez.

A jelen leírást szűken értelmezve a kérdezőnek igaza van. Megkereste a pénzt, és szinte illik az első egy két fizut elverni, akár "hülyeségekre" is. Szerintem szülőként rossz stratégia ezt minősíteni, mert csak az lesz belőle amit a többi hozzászólásban is írnak. Vagyis legközelebb már hazudni fog.

Ugyanakkor a diákmunka arra is való, hogy a fiatal megtapasztalja a pénz értékét. Az első egy két fizut elveri, utána elkezd gondolkodni, hogy vajon megéri e elverni. Sajnos tök általános hogy sokan beleragadnak az elverés fázisba, akár felnőttként is. Pénzügyi tudatosság nulla...

Szerintem csak kifakadt, hogy milyen drága volt. Ez még sokszor így lesz, amïg számot kell adnod arról, hogy mi honnan van...

Én 40 évesen dugdosom a cuccokat a család elől, amiket veszek, aztán egyszercsak előkerülnek.... Szerintem agyvérzest kapnának, ha tudnák mennyit költök...

Ezt egy könyvben olvastam, ott a lány egy drága táskát vett magának:

"És nem a táska miatt mondom. Ami egyébként tényleg baromi jól néz ki. De lehetne telefon, repjegy, egy cipő vagy bármi más. Nem az a lényeg. Hanem amit szimbolizál.

Hogy vágytál valamire, ami mellett kitartottál, ami vezérelt, és ami végig célként lebegett előtted. Amit nem csettintésre szereztél vagy kaptál meg, hanem amiért kőkeményen megdolgoztál, és amit végül megvettél magadnak. És igen, lehet, más másra költötte volna, de kit érdekel? Te nem más vagy. Ez pedig az elért célod. Legyél büszke rá ennyi idősen "

Leiner Laura