Mi lesz testvéremmel a szüleink halál után?
A leírásod alapján a testvérednek lehet valami pszichés betegsége. Depresszióra tippelek leginkább, de lehet más is. Azt nem említetted, hogy kb. mekkora örökségre számíthattok. Ha valaki pl. örököl több ingatlant, földet, az felszínen tarthatja. Nem irigyellek, mivel ha a testvéred 40 felett van, a szülők szinte biztos 65 felettiek. Szerencsés esetben még 25-30 évig is élhetnek, de akár már néhány éven belül is meghalhatnak. Egy negyvenes embernek akár már nyolcvanas szülei is lehetnek. Neked az lesz a nehéz, hogy ha a testvéred nem tud elég jövedelmet szerezni valahonnan, akkor a te dilemmád lesz, hogy eltartsd-e akár élete végéig, akár a saját rovásodra is, vagy hagyod hajléktalanná válni.
A tanácsom az, hogy keressen pszichológust a testvéred, mert az, hogy egy munkahelyen se tud megmaradni, ennyire motiválatlan, az valami pszichés baj tünete. Próbáljon valami munkahelyet szerezni és megtartani.
Feltétlenül beszélgess el róla erről. Hiszen sok ilyen ember homokba dugja a fejét és nem akar a jövőre gondolni, és valójában ezzel rohan a vesztébe. Természetesen ne alázd meg, ne szégyenítsd meg, de mondd el neki, hogy nem szeretnéd, ha úgy alakulna a sorsotok, hogy majd neked kell eltartani.
Előzőként még annyit fűznék hozzá, hogy most kell elkezdeni a készülést a nehéz időkre. Ugyanis a munkáltatók, ha azt látják, hogy valaki hosszabb ideje nem dolgozott, hajlamosak nem felvenni. Ördögi körré alakulhat egy tartós munkanélküliség. Emiatt eleve hosszabb, akár több éves munkakeresési időszakra kell felkészülni. Ez függ attól is, mi a végzettsége. De sajnos a munkáltatók hajlamosak megbélyegezni azokat, akik-akár önhibájukon kívül-kiesnek a munkaerőpiacról. Lustának, linknek tartják őket. Azt is feltételezhetik, hogy valaki bűnözésből él, ha nem csöves külsővel megy interjúra.
DE első körben feltétlenül pszichológust javasolok.
"Lustának, linknek tartják őket."
Mert azok is.
Ismerek kettő olyan embert akik uezt csináltak.
Az egyik embernek élnek a szülei. Egyszer csak az anyja fogta és eladta a lakást, amit előtte ő tartott fenn a fiának, hogy innentől les.arja, elege van, 45 éves, oldja meg, keressen munkát, keressen más lakhatási lehetőséget, stb...
A másik srác fiatalabb, ott meghaltak a szülők par éve... A srác megörökölte a házukat és elment dolgozni, fenntartja.
Na ő sztem tényleg depressziós volt egyébként de annál inkább szintén egy lusta disznó ahogy az első is.
Nem a testvér felelőssége eltartani, ahogy egy idő után nem is a szülők felelőssége.
Éppen az ellenkezője az igaz, azzal, hogy hagyjak ezeket az embereket, kiszolgálják, eltartjak azt érik el, hogy nincsenek rákényszerülve, hogy kilépjenek a megszokott semmittevesből.
Kedves előző, én azokról beszéltem most, akik önhibájukon kívül estek ki a munkaerőpiacról. Évekkel ezelőtt olyan helyzet volt a munkaerőpiacon, hogy nem volt ritka, hogy akár több diplomás emberek se találtak évekig munkát. Ilyenkor sokan elmentek fizikai munkára tanultan is, de erre nem mindenki alkalmas. Nem kell komolyan betegnek lenni, elég egy kisebb gerincprobléma vagy hasonló és már nem jön össze. Sok nő gyerekvállalás után nem vagy nehezen tud visszatérni. Olyan is létezik, hogy valaki mentális betegség miatt nem képes dolgozni.
Ne gondold, hogy mindig más tartja el őket. Sokan tudnak jövedelmet szerezni pl. ingatlanokból, örökségből. Természetesen az valóban más helyzet, amikor valaki pofátlanul élősködik a családtagjain. Ahhoz valóban az kell, hogy hagyják. Ha valaki direkt parazita életre rendezkedik be, akkor azt szerintem se kell a családjának eltartani.
értem én csak azt nem, hogy, miből gondolod, hogy "A leírásod alapján a testvérednek lehet valami pszichés betegsége"
Értem én, hogy valaki nem bírja a felelősséget, a kötöttséget, a munkát meg nem bír beilleszkedni, de ettől még lehet simán mentálisan full egészséges. Lehet pl jobban szeret dögleni, aludni, otthon zabálni, stb.
Persze láttam olyat, főleg most a covid környékén, hogy megszűnt sok állás, csomoan ellehetetlenedtek, van olyan rokonom aki már pl idősen lett így munkanélküli és bizony szegény azóta sem talált munkát de ez egy fiatal ember.. aki a leírás szerint sosem törekedett arra, hogy beilleszkedjen, dolgozzon... stb.
Igen-igen nyilván van egy csomó élethelyzet amiből nehezebb visszalépni a munkaerőpiacra, bár azért ha valaki nem azonnal, az iskola elvégzése után megy el 3 gyereket szülni meg gyedre/gyesre 9-10 évre, azért azt visszavárják ha előtte bizonyitotta a hasznosságát. De lehet én élek álomvilágban, mert én előbb tanultam aztán dolgoztam és csak utána mentem el szülni..
De.. nálunk eddig még mindenkit visszavettek pedig egy tipikusan női munkahelyen dolgozom..
szóval sztem egy dolog ez meg sztem másik dolog az ha valaki NEM AKAR dolgozni.. és sztem.. nem, nem depis a kérdező családtagja csak simán lusta..
Előzőnek: ez akkor se normális. Amúgy a posztoló testvére dolgozott, csak nem bírta a munkát, a beilleszkedés se ment neki. Van, aki nem akar dolgozni, van, aki akar, de nem tud. Depressziósok gyorsan kifáradnak pszichésen, nem tudnak koncentrálni, idegesek. A beilleszkedési gondok nem tudom, miből adódtak, nem fejtette ki a posztoló. Nem teljesen zárható ki valami autizmus jellegű gond se a testvérrel. Ha ezek nem állnak fenn, akkor lehet, hogy mentálisan nincs diagnosztizálható betegsége, de akkor se normális köznapi nyelven szólva. Ha egy 40 körüli, nem szellemi fogyatékos ember nem tud belegondolni, miből fog megélni a szülei halála után, az az előrelátás nagyfokú hiánya. Ha épeszű lenne, már gondolkodott volna róla. Az nem megoldás (és nem is erkölcsös), hogy nők lehúzásából akar megélni. Lehet, hogy az illetőnek van egy kis pszichopata beütése is, hogy ennyire hajlamos a parazitizmusra.
De első körben menjen pszichológushoz, ha kell, kezeltesse magát, utána próbáljon pénzt keresni, hiszen a testvére se kötelezhető a jövőben az eltartására.
Nem mindig a beilleszkedés a gond.
A mentális betegségek lefárasztják az embert, a szorongás is.
Ettől még nem biztos, hogy rosszak a kommunikációs készségei, csak lefárad.
A szociális fóbia nem egyenlő a rossz szociális készségekkel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!