Érettségi évében különköltözés? Lehet bírni, ha kikerülök a 'gyerekszerepből'?

1-es, kicsit furcsa csengése van a válaszodnak, bár lehet, én értem félre...

Nem az összeveszésen van a hangsúly itt, picit azért árnyaltabb a kép ennél.

Itthon évek óta háború van az anyám és a férje között. Megcsalta anyát rengetegszer az évek alatt, de válni nem akar, mert nem találna még egy olyan hülyét, mint anyám, aki ingyen házicseléd a munkája mellett (a mostohaapám egy kávét nem tud/nem akar magának megfőzni, az ételeket tányérra szedve kell elétenni, stb). Anyának ez szerintem valahol tetszett is, mert neki lételeme, hogy gondoskodhasson másokról. A megcsalások mellett még ott van az, hogy a férje elég gyenge idegileg, mindenért kiabál azonnal (miért hason fekve tanulok, anya miért a garázs jobb oldalára állt a kocsijával, szóval ilyen "komoly" dolgok miatt képes üvöltözni azonnal, de akár addig, hogy még az orra is elkezd vérezni). Ebben élek évek óta, a mostohaapám nem csak anyával veszekszik, velem is. Olyankor mindenféle jelzővel illet, sötét vagyok, k_cs_g vagyok, lusta vagyok stb. Majd megnyugszik, és fél óra múlva úgy tesz, mintha nem történt volna semmi, állítja, hogy ő nem kiabált, nem beszélt csúnyán.

Anyámnak pedig az volt mindig a válasza, mikor kértem, váljon el, mert így nem lehet élni, hogy mással sem lenne jobb, meg hogy örüljek, amiért nem ver meg minket a férje, és legyek inkább hálás neki. Szóval ezek után még én voltam a rossz, meg a hálátlan, hiszen "csak" kiabált, kékre-zöldre is verhetett volna éppen... Így élni nem jó, hogy egy részed tudja, ez mennyire egészségtelen családi kép, mennyire nem normális, de itthon mégis azt hallod, hogy lehetne rosszabb és miért nem vagy elég hálás, miért nem örülsz és hogy te tehetsz erről, mert az anyád egy fizetésből kettőtöket nem tudna eltartani?

Aztán anya tavaly talált magának valakit, idén már nem is próbálja leplezni. Munka után a pasihoz megy, ott van 7-8-ig, hétvégente is. A férje néha megkérdezi, hogy hová megy, annyit mond rá, hogy semmi köze nincs hozzá, és ennyivel le van tudva. De a férje nem is feszegeti a témát, hiszen főzve, mosva, takarítva van rá, ennyi neki anyától elég is. Hetente 2-3-4 nagy veszekedés azért még így is van valamin...

December óta az életemben van egy férfi, akivel már elég sok minden történt, igazából jelenleg azt érzem, ő a biztos pontja az életemnek. Olyan érzésem van vele, mintha otthon lennék, vagy nem tudom. Megnyugszom, nem idegeskedek, nincs bennem az a gyomorgörcs, mint itthon. Úgy érzem, hogy tőle nem tudok olyat kérni, amit ne teljesítene, ne adna meg. Időt tölt velem, figyel rám, mikor beszélgetünk, érdeklődik és megjegyzi a legapróbb dolgokat is. Itthon ezt sosem érzem, anyukám nem nagyon tudja például, hogy miket szeretek, vagy mitől érzem jól magam.

Sosem éreztem még ennyire fontosnak magam, mint az elmúlt hónapokban. Szeretnénk felvállalni egymást, vagyis ő már felvállalt, de itthon nem sokat beszéltem róla eddig. Ma elmondtam anyukámnak, hogy van ő, a hosszúhétvégén esetleg megismerkedhetne vele, elmondtam azt is, hogy idősebb korosztály (kérlek, ne gyertek előítéletekkel, jóslásokkal, mert amíg nem ismertek minket, vagy a helyzetünket, felesleges). Anyámnak erre eldurrant az agya, hogy én mit képzelek magamról, hol szedtem egyáltalán össze, mióta titkolom én ezt? Mondtam, hogy mivel kb. sosincs itthon, sosem beszélgetünk, nem nagyon kellett titkolóznom, hiszen fel sem tűnt neki, hogy se hétköznap délutánokon, se hétvégéken nem nagyon vagyok itthon, mert rosszul vagyok a férje viselkedésétől, meg ettől az egésztől. Mondta, hogy hallani sem akar erről többet, és meg ne tudja, hogy továbbra is beszélek, találkozom "ezzel", mert biztos kiveri az összes fogamat (gondolhatjátok, milyen stílusban ment a beszélgetés így). Mondtam, amit itt is leírtam, hogy fontos nekem, jól érzem magam vele/mellette, nagyon kiegyensúlyozott lettem, mióta az életem része. Őt ez nem érdekli, hagyjam ezzel, hogy nekem lelki bajaim voltak, hallani sem akar erről többet. Mondtam, hogy jó, nem kell megismernie, de továbbra is az életem része lesz, erre jött azzal, hogy akkor mehetek innen, hogyha ennyire nagylány vagyok.

Biztos vagyok benne, hogy vannak ennél rosszabb emberi sorsok, mert tényleg éhezhetnénk, fizikailag is lehetnénk bántalmazva, de engem tényleg megviseltek az elmúlt évek. Az, hogy állandóan zeng a ház a veszekedésektől, hogy én sem tudok olyat tenni, amire nem jönne valamilyen megjegyzés, hogy az anyám semennyire nem ismer és sosem éreztem magam idevalónak, nem érzem ezt a házat az otthonomnak.