Mi az, amit másképp csinálsz/csinálnál majd a gyerekeiddel, mint a szüleid?

Egyelőre nincs gyerekem, de ha lesz, ezeket szeretném "jobban" csinálni mint a szüleim:

Fizikai és érzelmi bántalmazás gondolata fel se merülhet. Érzelmi zsarolásé szintén.

Engedném, hogy legyen privát szférája. Nem mennék be a szobájába kopogás nélkül, nem nézném át a cuccait, nem néznék bele a gépjébe és a telefonjába. Nem faggatnám ki erőszakosan az adott napjáról, mit csinált, hova ment, kivel találkozott stb. Na meg az intimitását tiszteletben tartanám. 13 éves koromig nem engedték, hogy egyedül fürödjek, gyűlöltem.

Soha de soha nem büntetném, ha nehezen megy a tanulás, inkább segíteném, de a jó eredményt jutalmaznám. Felnőttként is rengeteg problémám (beteges perfekcionizmus, a kudarctól való félelem, megfelelési kényszer stb.) származik abból a sérülésből, hogy büntettek még a négyesért is.

Jóval szabadabban fognám, mint engem régen. Alig találkozhattam barátokkal kisgyerekként, mindig arra fogták, hogy nem mehetek át XY-hoz, mert teher lennék. Tiniként még a szomszédos városba se engedtek el egykönnyen, koncertre csak anyámmal mehettem, buliból is csak házibuliba. Hadd találkozzon barátokkal, szórakozzon, szocializálódjon, élvezze az életet.

Nem büntetném a sebezhetőséget. Nyugodtan sírjon, érezze magát szomorúnak, de merjen segítséget kérni.

Bevonnám a házimunkába. Nekem régen nem engedték, merthogy "úgyse tudom megcsinálni". Nyári táborokban kellett megtanulnom pl ágyat húzni.

Engedném, hogy hibázzon (nyilván, amíg nem veszélyezteti magát). Felöntött a garatra? Majd a másnap megtanítja neki, mennyire nem éri meg. Nem időnek megfelelően öltözött? Majd didereg egy kicsit, túléli. Béna volt és lekéste a buszát? Megtanulja, hogy időben el kell indulni reggel. Az ilyen pici hibákért biztosan nem büntetném, mint ahogy engem régen.

A gyerekemként kezelném és nem a pszichológusomként vagy barátnőmként. Csak azokat beszélném meg vele és olyan dolgokba vonnám be, amiket a korából adódóan fel tud dolgozni és rá tartozik, mint gyerek. Értsd: ha meghalt nagypapa, nem őt küldeném a gyászoló összetört nagyihoz, hogy vidítsa fel, mint engem régen, 13 évesen.

Hirtelen ennyi jutott eszembe. Szeretem szüleimet, de nagyon sok mindent elrontottak.

#11.Mennyi ilyen szülő van, felfoghatatlan.

Egy egész generáció így nőtt fel kb. és szomorú hogy ilyenek vállalnak gyereket.

Nyilván senki nem lehet tökéletes, de az érzelmi zsarolás és a nem megfelelő bánásmód egy életre megnyomoríthatja az embert ha nem cselekszik időben maga.(holott nem saját hibája, hanem a szülőé)

Példa: Ridegtartásban nőttem fel, ítélkezni, cseszegetni tudtak csak, ironizálni, kritizálni. Nehezített pályán mozogtam pont ezért az életben, és nem, nem az iskola, a követelmények, satöbbik miatt, hanem pont a családom miatt. Ahol pont elfogadást kellett volna tapasztalnom, bíztatást, érdeklődést, megértést, pont ott bántottak mindig és vették el az önbizalmamat.

De ez csak egy, lehetne még sorolni.

Ennek a totális ellenkezőjét tettem a lányom életében, szeretet, ölelések, sok bíztatás, bizalom, elfogadás.

Még csak 4 hónapos, de pl nem hagyom sírni. Anyám hagyott engem, akkoriban az volt a divat. Én használok hordozókendőt, anyám szerint ezzel csak kínzom szegény babát mert biztos nem kényelmes neki.

Szeretném kevésbé szigorú módon nevelni mint én voltam. Persze, kellenek szabályok, nem akarok neveletlen kis bunkót nevelni, de anyám mások szerint is nagyon szigorú volt velem gyerekként.

Sok mindent másképp csináltam, aztán kiderült, hogy így sem jó :D

Az ember azt hiszi, hogy na majd ő, hát haha :)

Nagyon szeretem a szüleimet és a gyerekemet is <3