Mennyit látogatjátok a szüleiteket, ha már külön éltek? Úgy érzem, a párom rengeteget megy, én ezt nem akarom

Egy városban élünk mindkettőnk szüleivel. Apával kb negyedévente találkozom, anyával 2-3 hetente, de semmiképp nem rendszeresen, hanem amikor mindketten ráérünk és nincs más dolgunk/esetleg pont arra van dolgunk és felugrunk egy pár órára.

Férjem szüleihez menetrend szerint kell(!) menni minden hétvégén úgy hogy utálnak és annyiszor megkeserítették az életem hogy ez kölcsönös. Az oka egyébként az hogy miattam kevesebbet van ott a férjem, tehát nem igazán megy a leválás nekik, pedig már 60+ mindkettő.

Azzal zsarolják a férjem hogy apósom rákos és bármikor meghalhat ezért kötelező menni és vinni a gyereket is megmutatni, aki egy csecsemő.

Sajnálom hogy beteg de a szabadságomban korlátoz ez a kötelező látogatás, elegem van belőle már hogy eköré kell szervezni a hétvégénket amikor együtt programozhatnánk a férjemmel és a kicsivel. Vagy pont addig süt a nap amíg náluk kell ülni a sötét cigiszagú házban, mire eljövünk már sétára is alkalmatlan az időjárás.

És ez csak a hétvégi kötelező "ebéd". Hét közben is kétnaponta haza kell mennie valamiért, mert anyós kitalál dolgokat csak hogy menjen. Segítsen valamiben, vigyen el valamit, vigye el őt valahova kocsival, vásároljon nekik stb.

Nagyon elegem van. Betelt a pohár. Én jövő héten nem fogok menni. És terveim szerint kéthetente lemondom valamivel. Férjem menjen ha akar én a saját életemet fogom élni mostmár, nem érdekel ki sértődik meg. Én öregedjek meg úgy hogy sose azt csinálom amit akarok aztán terrorizáljam a gyereket öregen? Hát inkább most élnék.

A legjobb dolog a mai világban, hogy teljesen elfogadott és természetes a fiatalok házasság és gyerekvállalás előtti együttélése.

Ilyenkor ki tudnak derülni a problémák - teljesen mindegy, hogy azok milyen természetűek és kinek van "igaza" - és hogy azt KETTEN hogy tudják kezelni.

Ha kommunikációval, az egyéniség feladása nélküli kompromisszummal nem megy a megoldásuk, akkor le kell vonni a tanulságot és még időben el kell válni az útjaiknak! Mert a gond magától nem fog megjavulni, csak egyre rosszabb lesz és úgyis elválás lesz a vége. Csak éppen gyerekkel megtűzdelve, egymást meggyűlölve.

Kérdező!

Te is vond le a konzekvenciát és dönts!

Nyújt neked ez a kapcsolat annyit, hogy emiatt letuszkold a békát a torkodon és elfogadd a helyzetet, hogy a pasid veled vagy nélküled 2 hetente megy a családjához, vagy nem nyújt?

Ha nyújt, akkor nincs miről beszélni, valamit valamiért, ha nem nyújt akkor szintén nincs, időben lépned kell!

Férjed nem vált le a szüleiről, gyerek szerepben van még mindig, ez elég gyakori sajnos.

A megoldás nyilvánvaló, ezt nektek kell meglépni és új rendszert kialakítani, minél hamarabb. Nem fogjátok megúszni sértődés, beszólogatások nélkül, de többek között ez a felnőtté válás egyik része, hogy tudja az ember ezeket kezelni.

Húzzátok meg most a határokat, mert gyerekkel majd még nehezebb lesz.

Pl. arra is fel kell készülnötök, hogy az első időben nem biztos, hogy szeretnétek egy csecsemővel 200 km-t utazgatni, kezdjétek őket hozzászoktatni, hogy ők menjetek hozzátok.

Először is nektek kettőtöknek kell leülni és megbeszélni, nektek mi fér bele, mi nem, milyen gyakorisággal szeretnétek menni, miben tudtok/akartok segíteni és miben nem. Nem lehet mindent előre kőbe vésni, de legyenek meg az irányelvek, pl. 3-4 hetente mentek, mondjuk szombat-vasárnap, de te nem mész minden alkalommal, illetve ha pont lenne valami programotok akkor csúsztatjátok a szülőlátogatást. Odafelé az úton megcsináljátok nekik a havi nagybevásárlást, de nem mentek el 3 féle boltba, mert ott olcsóbb 1-2 áru, szülei el tudják ezt intézni hét közben. Lakásban nem tudom milyen "ezt kell csinálni, azt kell csinálni" feladat lehet, ha van valami mittudomén bútorszerelés vagy pakolás, oké, egy rokonlátogatás oké, de ennyi - legyen inkább beiktatva valami közös program a szülőkkel.

És utána ezt következetesen betartani. Szerintem nem kell nagy leülős-bejelentős beszélgetés feléjük, sokkal inkább tényként közölni ezeket velük. Tehát mondjuk legközelebb ha mentek, férjed beszélje meg velük, hogy szombat délután tudtok menni és a vasárnapi ebéd után hazamentek. Ha megkérdezik miért nem péntek este, akkor őszintén megmondani, hogy dolgoztok egész héten, péntek este pihentek/programotok van, majd mentek szombaton. Nem kell mentegetőzni, ha nincs konkrét program akkor is nyugodtan lehet mondani, hogy nektek is vannak elfoglaltságaitok, akár vásárlás, akár háztartási munka, vagy simán csak szeretnétek egy nyugodt estét az egész heti munka után. Nem szabad belemenni szócsatába: "anyu, ne haragudj, szombat délután tudunk menni, ez nem megbeszélés kérdése, inkább azt beszéljük még meg, hogy mit vigyünk" pl. Mártírkodós beszólogatásra, hogy pl. soha nem nyitjátok rájuk az ajtót, lehet mondani kedvesen, hogy "Anyu, 3 hete voltunk nálatok, képzeld el, ha külföldön élnénk, és félévente jönnénk csak. Örüljünk neki, hogy ilyen közel lakunk és tudunk ilyen gyakran találkozni." Ugyanígy lehet mondani, hogy odafelé be tudtok menni vásárolni a Tescoba pl., megveszitek a nehéz, cipekedős dolgokat, de gondolja át, mire van szüksége, mert amikor már ott vagytok nem vásárlással szeretnétek tölteni az időt, hanem menjetek el inkább közösen sétálni, kirándulni, vagy egy cukrászdába beülni egy sütire stb.

Férjed nem vált le a szüleiről

mert a kérdező, aki hetente találkozik a sajátjával, levált?

Nagyon gusztustalan, hogy a pasinak nem jár a kétheti találkozás. Ha nem tetszik, keress olyant, akinek közelebb laknak a szülei. Ha reggel mennétek, este haza, akkor meg azon rinyálnál, hogy jaj, fárasztó, menjünk ritkábban. utálod őket és lesz.rod a férjed.