Van olyan, hogy a szülő szereti a gyerekét, de nem kedveli?

Bármennyire nehéz ezt megfogalmazni, egy szülőben - normális esetben - ott van a gyereke iránt érzett el nem múló szeretet, ragaszkodás, aggódás, gondoskodó hajlam akkor is, ha amúgy a viszony nem felhőtlen.

Igen, egészen biztosan tudom, hogy szeretem a gyerekemet, de átfogalmaznám a kérdést úgy, hogy nem nem kedvelem, hanem a tetteit, a viselkedését kifogásolom időnként.

Azt tényleg nem mindig kedvelem, ahogy él és ez miatt nem felhőtlen Vele a viszonyom, de a szeretetemet ez nem befolyásolja.

Már a gyerekem is felnőtt és vannak olyan tettei, tud úgy megnyilvánulni, viselkedni, ami nem tetszik, amivel kifejezetten megbánt, de ettől még nem tudom őt nem szeretni.

A szeretet nem arról szól, nem úgy működik, hogy csak azt szeretjük, aki mindenben nekünk tetsző módon viselkedik és a kedvünkben jár. Ez sokkal összetettebb érzelem, anyaként legbelül egy életen át azt érezzük, hogy a gyerekeinkért dobog a szívünk és ha pl. szerintünk rossz úton jár, vagy szenved valamitől, vagy ha bánat, csalódás éri, az nekünk akkor is fáj, ha már külön életet él és önálló felnőtt, mert szeretjük.