Miért éreznétek, ha a gyereketek csak 4-6 havonta járna haza látogatóba?

"Havonta egyszer nem megérdemlik azok az emberek, akik felenevelték, főztek - mostak a gyerekre, hogy a gyerek odatolja a képét...?"

És annak mégis mi az értelme, hogy odatolja a képét, mert FELNEVELTÉK!!!444!!!

Csak megsúgom, nem a gyerek választja az életet, a szülő döntése, hogy akar-e gyereket vagy nem. Aztán onnantól hogy megszületik sok választása nincsen. Azt meg mégsem mondhatjuk, hogy örüljön, hogy nem fojtják vízbe mint a kutyakölyköt.

Magam szempontjából nézve:

Volt, hogy hazamentem. Tele élményekkel, amit meséltem volna. Nem hallgattak meg, hanem közölték, hogy "kussoljak" mert megy a híradó, Barátok közt, Megasztár, mikor mi.

Kussolni tudok anélkül is, hogy hazamennék, nem?

Alapból szeretem a hétvégét kikapcsolódással tölteni. Programokkal vagy éppen csak henyéléssel.

Otthon meg folyamatosan dolgozni kellett. Egész életük arról szólt, hogy a kert, meg az udvar meg a háztartás. Soha sehova, programra nem mentünk. Volt, hogy tanulnom kellett, jöttek hogy "van kedvem segíteni?" ha nemleges válasz volt akkor ment a balhé. Vagy volt a szent szöveg, hogy egész nap a gép előtt ülök, kell a mozgás, friss levegő az agynak. Nekem meg csak nyugalom kellett volna, hogy vizsgára tudjak tanulni.

Apám konkrétan megmondta, hogy ha nem segítek, minek jöttem haza, takarodjak el. Mentem is nem kellett kétszer mondani.

"Tehát, nem kötelessége egy gyereknek a szüleire néha ránézni... Aha..."

Nem kötelessége. Szabad ember, szabad döntésekkel.

"Bezzeg, ha már haldoklik az utolsó szülő is, már dörzsölitek a tenyereteket az öröklendő házért..."

Talán a szülőnek illene elindítani az életben a gyereket, akkor nem kellene az öröklésre várnia.

"Inkább semmilyen kölyke ne legyen az embernek, mint ilyen hálátlan dögök..."

Csak megsúgom neked, hogy nem vagy köteles semmilyen "kölyköt" vállalni. Szabad döntési jogod van, elkötteted magad és élhetsz boldogan.

"Még egy akváriumi halnak is több lelke van, mint nektek..."

Csak megjegyzem, az akváriumi halnak sok beleszólási joga nincs az életébe, ellenben az emberrel aki azt csinál a maga életével amit akar.

"Attól, hogy a szüleivel nem igényli valaki a szoros kapcsolatot, még lehetnek barátai, párja, hobbija, élete. Lehet boldog ember a szülei nélkül is."

Persze, ez így van, én is boldog vagyok nélkülük, én nem az a kommentelő vagyok, aki azt hajtogatja, hogy "illik" hazamenni a szülőkhöz, mert felneveltek.

A mellébeszélést meg önnyugtatást arra értem, hogy itt sokan írták, hogy normális évi 2-3 alkalommal találkozni a szülőkkel egy szerető kapcsolatban, meg ők jóban vannak, jó a viszony, stb attól függetlenül, hogy félévente találkoznak, miközben nem laknak távol egymástól, merthogy nekik van életük, nincs idő arra, hogy évente 3-nàl többször találkozzanak a szülőkkel.

Erre êrtem, hogy ez ilyen önámítás, hogy jó a viszony, miközben valójában ennyire nincs igénye a két félnek a találkozásra, nincs meg a kedv, hogy együtt legyenek, nem érzik magukat olyan jól együtt, hogy rendszeresebben akarjanak találkozni. De azt mondják, jó a kapcsolat, meg szeretet van, csak hat mindenki éli az életét, annyi, hogy abna a saját szülei/gyerekei nem férnek bele.

"Ennyi hálátlan senkiházit... Tehát, nem kötelessége egy gyereknek a szüleire néha ránézni... Aha... Bezzeg, ha már haldoklik az utolsó szülő is, már dörzsölitek a tenyereteket az öröklendő házért..."

Anyósom is értett ennyire a manipulációhoz, meg a lélektani terrorhoz mint te. De elmondom az én történetemet neked, aztán oda teszed, ahova akarod. Egy alkalommal az első gyerekünkkel voltunk otthon és éppen elment a feleségem a gyerekkel sétálni, én meg beszálltam segíteni az anyósomnak az ebéd főzésbe. És kezdődött a szokásos tortúra, hogy kössek magam elé kötényt, ne úgy üljek a széken, és vékonyabban hámozzam a krumplit. Na, akkor elmondtam neki, hogy tetszik látni, ezért jövünk csak kéthavonta, mert felnőtt embereket még mindig gyerekként kezel. És mindenki idióta, aki nem úgy csinálja, ahogy maga szerint azt csinálni kéne. Felnőtt emberként nagyon megalázó, hogy az égvilágon mindenbe bele szól, és minden igyekezetével azon van, hogy elérje azt, hogy mindenki úgy pattogjon, ahogy maga fütyül. És megkértem szépen, hogy szálljon le a feleségemről is. Lehet, hogy az egész család idióta, és iránymutatást igényel, hogy milyen vastagon kell hámozni a krumplit, és melyik kézzel kell kitörölni a feneket. De mi nem igényeljük ezt az állandó utasítgatást. És kímélje meg a feleségemet ettől a szekálástól! Ő az én feleségem! Lassan esett le neki. De akkor meg elkezdett pityeregni, és jött az adu ásszal, az örökséggel, hogy az majd jó lesz, ha meghal. De elmondtam neki, hogy jól megvagyunk, és nem lesz szükségünk az örökségre. De csak kötötte az ebet a karóhoz, hogy és ha lebetegszik?!? Na erre azt találtam neki mondani, hogy milyen jó, hogy nem vagyok örökségvadász, így itt ez a szép ház, eltartási szerződést lehet kötni bárkivel, aki ezt a stílust elviseli, szóval lesz kit pattogtani, de bennünket biztosan nem fog. Erre úgy megsértődött, hogy az ebédet nekem kellett befejezni, mert sírva kivonult a konyhából. De megérte a szókimondás és a sértődés, mert utána alaposan visszább vett a nagy arcából.

Szóval a kérdésedet megválaszolva, hogy kötelességem-e néha a szüleimre ránézni: nem, nem kötelességem. Ha arra érdemes, akkor nyilván megyünk, amikor lehetőségünk nyílik rá. De ha állandóan csak a kötözködés és a pattogtatás megy, akkor nem kötelességem elviselni egy lélektani terrorizálásból élő személyt.

És még azt is szeretném elmondani, hogy engem az én szüleim, akik már nem élnek, éppen az ellenkezőjére, arra tanítottak, hogy tőlünk kaptad az életet, meg felneveltünk, és ezt majd te tovább adod a te gyerekeidnek. Mikor gyerekeid vannak, akkor már majd nekik kell megfelelj! És nem ez a követelőző stílus ment, amit te képviselsz. Mert neked nem elég, hogy úgy éled az életed, ahogy neked tetszik, hanem elvárod, hogy én is úgy éljem az életem, ahogy teneked tetszik, és ne úgy, ahogy nekem. És az tetszene, hogy ne legyen önálló véleményem. És ez egy nagyon önző álláspont!

És a gyereknek van autója? Vagy tömegközlekedéssel, két átszállással három óra alatt teszi meg az utat a zsákfaluba? Vagy mondjuk másfél órás buszút? Mert nagyon nem mindegy.

Ahogy az sem, hogy milyen munkarendben dolgoznak a felek. Én szintén kb. évi kétszer járok a szüleimhez látogatóba, nekem az alsó hangon négy óra út (ők kb. 200 km-re laknak, és tömegközlekedéssel megyek), ők szintén kb. évi kétszer jönnek hozzám, nekik 2 óra az út autóval. Lenne igény a több személyes találkozásra, ami miatt nem csináljuk, az az, hogy nekik se "éri meg" két órát vezetni azért, hogy megvacsorázzunk, majd éjszaka hazamenjenek, mert egy lyuk méretű lakást bérelek és egyszerűen nem tudnám hova altatni őket, nekem meg az nem éri meg sokszor, hogy utazzak 4-5 órát, azért, hogy megszálljak abban a házban, amit már teljesen átalakítottak, mióta kirepültünk. Az én gyerekszobámból házi edzőterem lett. Persze örülök neki, hogy kezdtek vele valamit, mert én már oda nem kötlözök vissza, de még a teraszt is kibővítették, a fürdőszobát átalakították, a kert se olyan, mint volt, szerintem érthető, hogy egyáltalán nem érzem magam otthon, nem tudok magammal mit kezdeni. Plusz amúgy se lehet elmenni sehová, egész nap a házban ülünk, ráadásul fater azóta szerzett egy hatalmas kutyát, ami nem barátságos, és félek tőle.

Illetve még mindkét szülőm aktív, és egyiknek sem hétfőtől péntekig, nyolctól ötig tart a munkaidő. Apám buszsofőr és egyéni vállalkozó, minden egyes nap legalább egy pár órát dolgozik hétvégén is a műhelyében, anyám tanár, aki amolyan másodállásként magánórákat vállal, nyilván a diákok hétvégén érnek rá, meg a legtöbb dolgozó ember is, én meg eleve olyan munkarendben vagyok, hogy havi egy szabad hétvégém van, a többin dolgozom, és a szabadnapjaim hétköznapra esnek, amikor nincs értelme látogatóba menni, mert nincsenek otthon a szüleim.

Ez nem lett kifejtve a kérdésben, de szerintem hibás azt feltételezni, hogy senkinek semmi konkrét dolga hétvégén.

Illetve léteznek időigényes hobbik, pl. túrázás, vagy horgászat, amikhez igenis kell egy egész szabadnap, nem lehet munka utánra besűríteni pár órában.

Hát sajnos ilyet én is ismerek.

A feleségem anyukája tipikus mérgező szülő, csak bántja és frusztrálja a lányát. Plusz hülye kényszerképzetei vannak, pl. hogy meg van mérgezve a leves. (?!)

És persze mindenkinek panaszkodik, hogy a lánya ritkán látogatja, és hogy milyen dolog, hogy ő sem jöhet hozzánk.

Szóval ismerem a másik oldalt is.

Nekem is van két gyerekem, én azt szeretném, ha felnőve élnék a saját életüket. Örülök, ha meglátogatnak majd, de nem várom el.