Rosszul esik, hogy az anyám mindig a párom pártját fogja velem szemben? Túlreagálom ezeket?

Anyukámmal alapvetően jó a kapcsolatunk, nem az van, hogy egy héten egyszer beszélünk 3 percet telefonon. Megbeszélek vele sok mindent, ő is velem, de ami egyre jobban zavar, hogy ha mondom, hogy volt egy-egy vitám a párommal, vagy valami nézeteltérés, azonnal az ő pártját fogja és hogy kérjek tőle rögtön bocsánatot, engeszteljem ki, neki van igaza. Olyan dolgokkal kapcsolatban, amiknél szerintem egyértelmű, hogy nincs igaza.

Például megsértődött a párom, mert az egyetemen ebben az a félévben nem úgy vettem fel az óráimat, nem azokhoz az oktatókhoz, akikhez ő mondta. Vagy akartam menni bulizni a barátnőimmel, kb. félévente 2-3 alkalom van, ha megyek velük így az éjszakába, kicsit tovább maradva. Mielőtt indultam, összeveszett velem, hogy hogy gondolom, hogy olyan ruhába megyek, vele ez meg sem lett beszélve és hogy akkor mostantól ő is eljár hetente bulizni huszonéves lányokkal, ha ez már így megy itthon. Ez az öltözködés téma a mindennapokban is kényes dolog, mert hogy ne öltözzek kihívóan, ne vegyek fel kivágott felsőket, rövid ruhákat, vagy ami az alakomat követi... Pedig nem öltözködöm k_rvásan, az egyetemre, hétköznapokon a 'business casual' vonalon mozgok, itthonra, vagy rohangálós napokon joggereket veszek fel, bulizni, randizni meg kicsit csinosabban megyek, de akkor is a 'kevesebb több' elvét vallom, nincs kint mindenem. De nem is szeretnék csak és kizárólag garbókban járkálni...

Több mindennel is ez van, ezek kiragadott példák csak. Meg ilyeneket mond, hogy ő mennyire sajnálja a páromat miattam, milyen nehéz lehet engem így elviselni, hogy mindig ellent mondok, nem hallgatok rá semmiben. És hogy most már felhívja, hogy bocsánatot kérjen tőle a viselkedésem miatt és megköszönje, hogy így is elvisel és szeret. Nekem ez nagyon rosszul esik, mert olyan, mintha ők lennének a felnőttek, én meg valami neveletlen kisgyerek, akinek sosem lehet igaza.