Normális, hogy pattognak, támadásnak veszik a szüleim azt, hogy vettem valamit a saját pénzemből?
Huszonéves egyetemista vagyok, a szüleimmel élek. A 2. félévem óta dolgozom az egyetem mellett, gyakornok vagyok. Azóta a szüleim kérik, hogy ha már dolgozom, fizessem a rezsi és az étel rám eső részét, amit meg is teszek.
Mellette össze is spóroltam szép lassan egy iPhone-ra, amit régóta akarta, de a szüleim soha nem vettek volna nekem telefont feleennyiért sem. Én megvettem. Amióta ez megtörtént, a szüleim - főleg apám - pattog, sérteget. Azt mondja, hogy ha tudták volna, hogy ennyi spórolt pénzem van és ekkora baromságra akarom költeni, elvették volna tőlem. Mondom nem veheted el, erre azt mondta, hogy amíg ő biztosítja a fedelet a fejem fölé, addig ő annyit kér, amennyit akar, igenis jól jött volna az a pénz a háztartásnak, amit én csak úgy elvertem, meg lehetett volna csinálni a házon ezt-azt, ami által kevesebb a rezsi. Egyszerűen nem érti meg, hogy az nem az én dolgom. Én kifizetem az életem költségeit, nemm tartatom el magam, sok egyetemista még ennyit sem nyújt, a csoporttársaim nagy része egyáltalán nem dolgozik, csak ugyanúgy él otthon tanulás közben, mint középsulisként.
25 ös, ne pattogj a törvényes dolgokról. Hogy mi törvényes es mi nem. Törvényes az is, hogy gyere hozzam egy pohár vízért es rádcsapjam az ajtót. Törvényes sok minden, de az nem biztos, hogy emberséges. Az meg hogy szeretet szamodra ismeretlen tényező. Szerinted az ember egy kávégép es a kapcsolat vele annyi , hogy bedobom az érmét és kijön a kávé. Ez a törvényes . En megertem ezt a proli lelektaposó nézeted, mert ezt kaptad te is, ha adtal a szüleidnek penzt aznap ettél, ha nem, akkor nézted őket ahogy csámcsognak mert akkor szerinted ez a TÖRVÉNYES.
El nem tudom kepzelni, hogy egy ilyen lelki nyomorék környezetben éljek, ahol a gyerekem diákmunkából megkeresett pénzét elvegyem tőle ( egy részét ugye TÖRVÉNYESEN rezsire es kajara)
Azt mondanam tedd félre draga , gyűjtsd meg a pénzedet hogy vegyel magadnak amire vágysz! En ezt mondtam a lányomnak !!!
Es igenis volt osztalytarsnőmet 10 évig tartottak a szülők férjestől, semmibe nem pótoltak, se rezsi se kaja, hogy tudjanak venni autót es lakást maguknak , tudjanak menni egyről a kettőre .
Etették itatták szaratták őket es örültek, hogy segíthetnek neki es haladnak
Ilyen is a szülői szeretet mar ha megvan
Ma van lakás is es autó is több is
Es igenis nekem is Iphonom van, 11 es , es nagyon jó. Aki az iphone ert leszólja a kérdezőt az irigy . Hogy megvehette maganak . Es ezert képes a szülőkkel egyetérteni vagy mert ő is ezt kapta es számára ez a normalis.
Az iphone nem vlt kidobott penz. Nagyon jól működik. Jobban mint bármilyen mas márkájú telefon . Az iphone egy élmény. Akkor a falfestes is kidobott penz mert 2-3 ev mulva lehet össze piszkolódik.
Nekem volt iphone 4,5,7 es most 11. Csodás élmény . Megerte
Hány évesek a szüleid? Az iPhon miatt kérdezem, lehet gőzük sincs, hogy neked az miért fontos. Nekem pl nem lenne (50, nő), de pl. a laptopom Apple :D .A spórolt pénzed arra költöd, ami neked fontos. Én azt sem tartom normálisnak, hogy pénzt kérnek a rezsibe amíg otthon élsz és tanulsz stb... Mindezt úgy, hogy én pattantam 18 évesen, mert így akartam, de pl öcsém nem, egy forintot sem kértek tőle azért mert otthon lakott, amíg tanult, azt is normálisnak tartottam (10 év van köztünk), akkor is, ma is. És a gyerekemnek sem ugatok/ ugattam bele soha mit vesz a pénzén akkor sem ha nem értettem, mert meg lehet kérdezni, és fel lehet fogni, nyilván lehettek volna olyan dolgok, ahol elborul az agyam, de azért az iPhon nem ez a kategória
A ház nem a te dolgod, nekik kell megoldani, na persze, ha nem te vered szét:D:D Ez vicc volt:D
Valahol igaza van a szüleidnek, el kell költöznöd otthonról.
Nem az Iphone lenne az elsődleges hanem az albérlet , ahol nem tudnak csesztetni
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!