Hogyan reagálnátok egy ilyen helyzetben?

68: De most két különböző dologról van szó. Az egyik válaszoló azzal érvelt, hogy bezzeg az a normális, ha nem osztja meg az anyjával, ha bajban van, és ha én nem így látom, akkor nem vagyok felnőtt (wtf).

Az már egy egészen más téma, h a nárcisztikusokkal mennyit lehet megosztani. Mivel én tartom anyámmal a kapcsolatot és baleset ért, ezért értesítettem, még úgy is, ha várható volt, h milyen reakciót fogok kapni. Joga van tudni arról, hogy kórházba kerültem.

Az amúgy nagy elvárás lenne a gyakorin, hogy egy ilyen kérdésre szimpla empátiával reagáljanak. Annyi sok frusztráció halmózódik egyes emberekben, hogy nehezükre esik együttérezni, vagy nem írni semmit, és élvezik, ha itt kiélhetik a frusztrációikat.

Nem tudom, hogy miért okoz egyesnek problémát a szövegértelmezés, már leírtam többször is, hogy alapvetően minimalizálom a vele való kapcsolatot, de balesetről, életveszélyről joga van tudnia. Az az érzésem, hogy ez az oldal tele van serdülőkkel, akik még nem képesek felfogni a felelősség szó jelentését, vagy 50+ éves boomerekkel, akik maguk is nárcisztikusak. Ebben a helyzetben nem tudtam mást tenni, mert fel kellett hívnom arra az esetre, ha nagyobb gond történt volna, lehet hogy utána már nem lett volna muszáj értesítenem, bár magától is felhívott volna és ugyanígy végződött volna a forgatókönyv. Aki pedig állandóan legyerekez (59es válaszoló), és szerinte aki kommunikál az anyjával, az érzelmileg nem képes róla leválni, annak azt üzenném, hogy sajnálom, hogy túl hamar kellett szülők nélkül felnőnöd, normális esetben az EMBER kortól függetlenül közli a fontosabb dolgait a szüleivel. Ezt hívják egészséges kapcsolattartásnak. Diszfunkcionális családban ez nem így működik, ezért honnan is tudhatnád...

Vagyunk még párezren toxikus anyákkal, de attól még ők fizetik a sulinkat és ők tartanak el minket, ezért valamit le kell nyelnünk, mert több a jó, mint a rossz végül.