Az anyám erőlteti a gyerekvállalást, én úgy érzem, még nem vagyok rá kész. Kinek van igaza itt? Mit tegyek, hogy tisztábban lássam, melyik a jó út?
Sziasztok!
Olyan probléma miatt írok az oldalra, ami elég személyes jellegű.
4 éve vagyok komoly kapcsolatban, 2 és fél éve élünk együtt és idén ősszel kerül átadásra a közös otthonunk (kibírtuk egy ház felépítését, szóval erősnek érzem a kapcsolatunkat:D). Most nyáron volt meg a lánykérés is.
A párom 46 éves, én 24 vagyok… Igen, ez tudom, hogy sokak szemében maga a vörös posztó. Szerencsére nálunk a korkülönbség nem olyasmi, ami problémát okozna akár közöttünk, akár a családommal, barátainkkal kapcsolatban. Viszont a párom, valamint édesanyám is nagyon erőlteti a babatémát… A párom igazából nem erőlteti, csak elmondta, hogy ő akár már holnap apuka lenne és alig várja, hogy családunk legyen. De ezzel valamilyen szinten nyomást helyez rám, hiszen én vagyok az, aki ennek úgymond az “útjában áll”. Mert amíg nem diplomázok le, nem dolgozom legalább 1-2 évet, addig nem szeretnék gyereket. Mert sosem akartam olyan nő lenni, akinek az az élete, hogy otthon van és ő a hátország, miközben a férje elismert és sikeres. Viszont csúsztam két évet az egyetemen (osztatlan képzés). Tavaly kellett volna végeznem, jövő tavasszal fogok, ha minden jól megy. Ez az én hülyeségem is volt valahol, mert saját erőmből akartam megszerezni a diplomát, nem úgy, hogy anyu vagy apu szól itt-ott, szemet hunynak pár beugróm felett a vizsgán stb. Tudom, hogyha éltem volna a lehetőségeimmel teljes mértékben, akkor már régen végezhettem volna… Itt jön a probléma egyik része. Annyi kudarc ért itt az egyetemen, hogy már abban sem vagyok biztos, hogy a szakmámban szeretnék elhelyezkedni. Kicsit a “gyomorideg feeling” jön elő, ha a jövőmre gondolok. Bizonytalan vagyok, az az igazság. A diplomámat megszerzem, mert rengeteg idő, energia és pénz, amit belefektettem/belefektettünk és tényleg egy karnyújtásnyira van már csak. De hogy utána mit csinálnék szívesen, nem tudom. És itt van a másik része annak, amiért a kérdést kiírtam.
Édesanyám szerint hagyjam az egészet, nem ér meg ennyi idegeskedést és stresszt semmi sem, nemhogy egy “papír”. Ő azt mondja, hogy örüljek annak, hogy ilyen párom van, mert higgyem el, megfogtam vele az Isten lábát és egy percig ne gondolkozzak a jövőmet illetően, mert ez az ember a csillagokat is lehozná nekem az égről, ha az jutna eszembe éppen. Tudom, hogy igaza van, mert egy csodálatos ember a párom. De szeretnék valamit én is letenni az asztalra, a saját erőmből szeretnék sikeres lenni. Nem azért, mert XY-nak vagyok a lánya, meg ZX-nek a felesége. Anyukám viszont folyamatosan azt erőlteti, hogy igenis legyen minél hamarabb unoka, hová akarok még várni vele és gyerek mellett nem fogok már nagy karrierre vágyni, mert minden percemet vele akarom majd tölteni, nem munkával, tanulással. Biztos vagyok abban, hogy ez tényleg így van/lesz, mert én is vágyom kisbabára, szeretnék anya lenni. De nem egy érettségivel a hátam mögött... Mert még ha nem is dolgoznék soha a szakmámban, akkor is tudnám, hogy van egy jó diplomám azért.
Sokszor azt érzem, hogy az anyám annyit lát maga előtt, hogy van egy párom, aki sikeres, van egzisztenciája, felépített karrierje és így meg van oldva az egész életem, csak csináljak mindent úgy, ahogy ő akarja.
Szerintem nem sokkal idősebb anyukád a párodtól, mondd nekik, csináljanak ketten maguknak pici babát! Hidd el, többet nem fognak noszogtatni.
Akkor vállalj, amikor Te érzed és ne azért mert más izgul, hogy nem látja majd teljesen felnőni.
Egyetem munka szules
Nalam ez lenne a sorrend
Anyamnak semmi koze hozza es ennek hangot is adnak! Nem akarjon mar rendelkezni a testem felett!
A parommal megbeszelnem h ez a sorrend. Elobb nem mert nem uresseggre akarsz gyereket.
Amigy 1gyerek lesz?
Azért is érzem talán magam bizonytalannak a jövőmet illetően, mert alapból én mást szerettem volna kezdeni az életemmel. Mást tanulni, dolgozni.
De mikor anno a Felvi jelentkezési határidő előtt ledobtam otthon a bombát a szüleimnek, hogy egyetem helyett én kozmetikus okj-ra szeretnék jelentkezni, akkor volt pislogás. Utána pedig érzelmi zsarolás, hogy ők mennyit áldoztak arra, hogy jó helyen tanuljak, hordtak egész életemben sportolni, versenyekre, nyelvvizsgákra és akkor minek jártam egy jó hírű gimnáziumba, mehettem volna bármelyik állami szakmunkásképzőbe ingyen. Ment az, hogy majd gyönyörű lesz, hogy az összes barátnőm diplomás, normális karrierrel rendelkező felnőtt lesz, de legalább majd szedhetem a szemöldöküket, meg masszírozhatom az arcukat, ha én ezt akarom csinálni.
Aztán végül ők győztek az "érveikkel" és jelentkeztem a mostani szakomra, ahol anno ők is és anyukám szülei is végeztek. Tudom, hogy minden okkal történik. Mert ha nem ide járnék, valószínűleg sosem találkozom a vőlegényemmel. Nem ismerem meg az egyik legjobb barátnőmet. Nem élem át azokat a élményeket, sikereket és kudarcokat, amiknek köszönhetően az vagyok ma, aki. De közben még mindig ott van a fejemben az, hogy mennyire jó lenne nyitni egy saját kis szépségszalont. Tudom, hogy ez ilyen nagyon dramatikusan hangzik, de ezt érzem. Párom ebben teljes mértékben támogatna amúgy, mert ő anno mikor csúsztam, akkor is azt mondta, hogyha nem szeretem a szakot, akkor hagyjam ott. Mert bármikor újra kezdheti az ember, tanulhat mást, valami újat, nem kell 17-18 évesen eldönteni azt, hogy mit szeretnék egész életemben csinálni. Ő mondta azt is, hogy akár hagyjak ki egy fél évet, nézzek meg más szakokat, nézzek utána annak, hogyan lehetnék kozmetikus, aztán lehet, hogy közben elkezd hiányozni a mostani szakom és visszajövök. De akkor már annyira bennem volt ez, amit a szüleim belém neveltek, hogy úgy voltam vele, mekkora kudarc lenne akár passziváltatni is, meg mit gondolna mindenki, hogy egyetem helyett elmentem egy okj-ra.
Nálam a kompromisszum az lenne - tekintve, hogy nem kenyérre kell a pénz -, hogy legyen meg a diploma, akár célegyenesben már lehet próbálkozni a babával, tehát ha már tutiziherfix, hogy végzel tavasszal, és nincs több csúszás, akkor lehet kezdeni próbálkozni a télen, vagy ha megvan a diploma.
Mivel te is fiatal anyuka lennél, ez jó kompromisszum szerintem, ha neadjisten lassabban jön össze, akkor még mindig el tudsz kezdeni dolgozni / utat keresni, de ha most még karriert építesz, biztosan nem lesz 30 alatt baba.
Természetesen ez csak akkor, ha te is szeretnéd a gyereket. Ha úgy érzed, hogy még nem állsz rá készen, akkor ne az előre eldöntött terv vagy a párod kora legyen a kényszerítő erő.
A szemem a világra már kinyílt elég régen. Nem a négy fal között élem az életemet, nem is vagyok hozzáláncolva.
Éltem és tanultam külföldön 2 félévet, 17 éves koromtól 20 éves koromig minden nyarat Spanyolországban töltöttem. Megvannak a saját dolgaim, társaságaim, sosem volt ebből probléma. Nem ő kezdett ki velem, hanem én vele és bizony elég sokáig kellett próbálkoznom. :)
Nem sürgeti a gyerekvállalást, csak tudom, hogy vágyik rá már nagyon. Ahogyan én is.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!