Az anyám erőlteti a gyerekvállalást, én úgy érzem, még nem vagyok rá kész. Kinek van igaza itt? Mit tegyek, hogy tisztábban lássam, melyik a jó út?
Sziasztok!
Olyan probléma miatt írok az oldalra, ami elég személyes jellegű.
4 éve vagyok komoly kapcsolatban, 2 és fél éve élünk együtt és idén ősszel kerül átadásra a közös otthonunk (kibírtuk egy ház felépítését, szóval erősnek érzem a kapcsolatunkat:D). Most nyáron volt meg a lánykérés is.
A párom 46 éves, én 24 vagyok… Igen, ez tudom, hogy sokak szemében maga a vörös posztó. Szerencsére nálunk a korkülönbség nem olyasmi, ami problémát okozna akár közöttünk, akár a családommal, barátainkkal kapcsolatban. Viszont a párom, valamint édesanyám is nagyon erőlteti a babatémát… A párom igazából nem erőlteti, csak elmondta, hogy ő akár már holnap apuka lenne és alig várja, hogy családunk legyen. De ezzel valamilyen szinten nyomást helyez rám, hiszen én vagyok az, aki ennek úgymond az “útjában áll”. Mert amíg nem diplomázok le, nem dolgozom legalább 1-2 évet, addig nem szeretnék gyereket. Mert sosem akartam olyan nő lenni, akinek az az élete, hogy otthon van és ő a hátország, miközben a férje elismert és sikeres. Viszont csúsztam két évet az egyetemen (osztatlan képzés). Tavaly kellett volna végeznem, jövő tavasszal fogok, ha minden jól megy. Ez az én hülyeségem is volt valahol, mert saját erőmből akartam megszerezni a diplomát, nem úgy, hogy anyu vagy apu szól itt-ott, szemet hunynak pár beugróm felett a vizsgán stb. Tudom, hogyha éltem volna a lehetőségeimmel teljes mértékben, akkor már régen végezhettem volna… Itt jön a probléma egyik része. Annyi kudarc ért itt az egyetemen, hogy már abban sem vagyok biztos, hogy a szakmámban szeretnék elhelyezkedni. Kicsit a “gyomorideg feeling” jön elő, ha a jövőmre gondolok. Bizonytalan vagyok, az az igazság. A diplomámat megszerzem, mert rengeteg idő, energia és pénz, amit belefektettem/belefektettünk és tényleg egy karnyújtásnyira van már csak. De hogy utána mit csinálnék szívesen, nem tudom. És itt van a másik része annak, amiért a kérdést kiírtam.
Édesanyám szerint hagyjam az egészet, nem ér meg ennyi idegeskedést és stresszt semmi sem, nemhogy egy “papír”. Ő azt mondja, hogy örüljek annak, hogy ilyen párom van, mert higgyem el, megfogtam vele az Isten lábát és egy percig ne gondolkozzak a jövőmet illetően, mert ez az ember a csillagokat is lehozná nekem az égről, ha az jutna eszembe éppen. Tudom, hogy igaza van, mert egy csodálatos ember a párom. De szeretnék valamit én is letenni az asztalra, a saját erőmből szeretnék sikeres lenni. Nem azért, mert XY-nak vagyok a lánya, meg ZX-nek a felesége. Anyukám viszont folyamatosan azt erőlteti, hogy igenis legyen minél hamarabb unoka, hová akarok még várni vele és gyerek mellett nem fogok már nagy karrierre vágyni, mert minden percemet vele akarom majd tölteni, nem munkával, tanulással. Biztos vagyok abban, hogy ez tényleg így van/lesz, mert én is vágyom kisbabára, szeretnék anya lenni. De nem egy érettségivel a hátam mögött... Mert még ha nem is dolgoznék soha a szakmámban, akkor is tudnám, hogy van egy jó diplomám azért.
Sokszor azt érzem, hogy az anyám annyit lát maga előtt, hogy van egy párom, aki sikeres, van egzisztenciája, felépített karrierje és így meg van oldva az egész életem, csak csináljak mindent úgy, ahogy ő akarja.
"Szerencsére nálunk a korkülönbség nem olyasmi, ami problémát okozna akár közöttünk, akár a családommal, barátainkkal kapcsolatban."
- Sajnálom, de igen is probléma: a párod azért "sietteti" a gyereket mert már 46 éves. Magam és más szülők példáján is látom, hogy nagyon nem mindegy, hány éves korában válik apává valaki, és 50 évesen már jóval nehezebb a játszótéren gyerek után rohangálni. Gondolom, ezt a párod is felismerte.
Viszont édesanyádnak ehhez az égvilágon semmi köze. És teljesen jogos, hogy ha magadat is meg akarod valósítani, nem csak gyereket szülni valakinek.
Ez nem problémának éljük meg. Sokat beszéltünk már a családalapításról. Amíg nem gondoltam, hogy két évet csúszom a tanulmányaimmal, én is úgy terveztem, hogy legkésőbb 25 éves koromra anyuka szeretnék lenni. Nem szeretnék 30 felett szülni, az az igazság. Tudom, hogy ma már ez elfogadott teljesen, nem is gondolom, hogy probléma lenne. Csinálja mindenki úgy, ahogy neki jó.
Én mindig fiatalon szerettem volna anyuka lenni, valószínűleg ha egy sima alapképzést csináltam volna, akkor már 21 évesen azt mondtam volna, hogy jöhet a baba. Szóval szeretnék kisbabát én is nagyon, de nem úgy, hogy összvissz egy érettségim van.
számoltál te előre? amikor te 40 leszel , még aktív, életerős nő,élete delén, ő már 62 lesz.
Egyébként ne csinálj semmit addig, amíg nem érzed azt, hogy te is NAGYON akarod.
Sajnos pedig a probléma gyökere a korkülönbség, mégha közvetetten is, és ezért nehezebben ismered fel. A párod már úgy érzi, hogy kifut az időből. Neked viszont egyértelműen korai.
A kinek van igaza kérdésre pedig: neked, mert a te életed. Ne anyádnak szülj unokát, sőt, ne is a párodnak szülj gyereket. Magadnak szülöd elsősorban. Ha te nem érzed magad késznek, tökmindegy, mi miatt érzel így: akkor ne vállald be, mert csak rossz lesz neked is, a gyereknek is.
Nem hiszem, hogy a számok alapján megállapítható lenne, ki mennyire számít öregnek.
Apukám 65 éves, mégis kb. 10 évet simán letagadhat. Aktív életet él, jó egészségnek örvend. Felesleges ezt itt matekozgatni, ismeretlenül. Igen, tudom, hogy 20 év múlva is ugyanakkora lesz a korkülönbség közöttünk, mint most. Ez van, tisztában voltunk vele mindig.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!