Valóban mi lennénk a gonoszak?

"Baromi fiatalon szült, és ti csak a történet felét látjátok"

Mint látod, anyukát egyáltalán nem érdekelték később sem a gyerekei, nemhogy bármiféle magyarázatot adjon nekik. Akkor mit kellene tulajdonképpen meghallgatni?

44 ne kérdezz, úgy sem érted meg, hülye vagy mint a fas7om.

Szerinted azért kell meghallgatni valakit, hogy hazudni tudjon és hülyének nézhessen. Nem sokkal inkább azért, hogy megismerd a személyét, hogy milyen ember?

lehet nem hazudna hanem látnád rajta az érés folyamatát, azaz, hogy megbánta a korábban(19 éves lány döntését), de hát nem fog kiderülni mert a kérdező a válaszolok sötétebbik részével szimpatizál.

"lehet nem hazudna hanem látnád rajta az érés folyamatát, azaz, hogy megbánta a korábban(19 éves lány döntését), de hát nem fog kiderülni"

Ember, ha ő ezt megbánta, miért nem kereste fel már régóta a gyerekeit és miért nem mondta el nekik az ő verzióját?

Tudod mi sötét dolog? Megcsinálni egy gyereket, aztán egész életében lesz*rni.

Ismétlem: anyuka rég megmagyarázhatta volna a saját sztoriját, ha akarta volna. De neki pont jó volt így minden. Nehogy már még a két gyerek kuncsorogjon egy olyan anyának, aki feléjük sem nézett.

Ilyen a karma. Minden energia ami elhagy téged visszatér hozzád. Szülőanyátokhoz visszatért és kényszeríti hogy nézzen szembe döntései következményével. Igazságtalan lenne ha nem lenne büntetés mert súlyos bűnei vannak.

Azzal viszont egyetértek hogy magadban le kell zárni. Ha van bármi amit elmondanál neki megkérdeznél tőle tedd meg, és ugyanerre ad meg neki is a lehetőséget. De mindent úgy csinálj ahogy te jónak érzed, ne ahogy mások elvárják.

Annyira érdekes, pl a gyilkossággal valahogy nem szoktak ilyen elnézőek lenni az emberek, elvett egy emberéletet, kész, vége, rohadjon meg a börtönben. Egyetértek.

Ellenben azzal rohadtul nem, hogy miért megbocsátandóbb, megmagyarázásra szorulóbb bűn a tulajdon GYEREKEINKET elhagyni, közel 10 évig teljes mértékben leszarni (nem, ez már nem a szülés utáni depresszió meg ilyenek), aztán hébe-hóba felbukkanni, majd a felnőtt életükbe belerondítani, mikor esetleg már mondjuk le tudták zárni ezt a történetet.

Ne haragudjunk, de a gyerekei NEM kíváncsiak a magyarázatra. Megértem, én se lennék, maximálisan joguk van így érezni. “Anyuka” az, akinek NINCS joga bármit is ráerőltetni erre a két, számára technikailag teljes mértékben idegen felnőtt nőre. Ha ők nem akarják meghallgatni, neki ezt kutyakötelessége tudomásul venni és eltakarodni, ahová akar. Merthogy a naaaagy magyarázkodással egyértelműen csakis a saját lelkiismeretét akarná megnyugtatni, aztán elvárni a segítséget. Hát ez nem így működik.

Miértek(INDOKOK) a fontosak nem az, hogy gyilkol vagy cserben hagy!

Addig a bíróság sem dönt amíg nincs feltárva egy ügy a lehető legmélyrehatóbban azaz 100% ig;

pld.

- egy örültet zárnak börtönbe sokkal inkább diliházba

- épp elméjük meg börtönbe küldik FŐLEG HA NEM AZ ELSŐ és SZÁNDÉKOSAN ÖLT

- épp elméjű de félelemből, szerelemből, éretlenségből elkövetett ügyben meg nagyon nehéz a döntés ugyanis egy ember élete felett döntesz aki neveltetését nem befolyásoltad/ ismered behatóan... így ítélkezni nagyon nehéz értelmes embereknek természetesen, hülyék azok mindenben nagyon biztosak mert csak egyfajta perspektivikusából látnak mindent, a sajátjukéból és csak egy igazság van mégpedig a hülyéé.

Cica, te ismersz ilyen elhagyott gyereket? Meg a többiek, akik nagy pofával védik “anyukát”?

Mert én igen (tudom, itt a gyíkon mindenki). Leírtam már egy korábbi kommentben a sztoriját a törölt 26-os kommentre reagálva, csak ezt is eltüntették.

Hát leírom újra:

5 éves korában hagyta el az egyébként férjezett anyuci egy új kancika miatt, nyomorban konkrétan. Az apja nevelte tovább, iszonyatosan szegények voltak és meg is halt pár évvel később, a gyerek árvaházba került, majd nevelőszülőkhöz, akiket egész életében a családjának tekintett egyébként. Mamuci tinédzserkorában került elő, persze előadta a naaaagy szentet és halálra sértődött, mikor a gyerek közölte vele, hogy nem kíváncsi rá, ő nem az anyja, neki megvannak a saját szülei már. Rákérdezett konkrétan, hogy miért tette ezt, nem volt képes értelmes választ adni, csak hebegett-habogott, szerelmes volt meg élni akart meg blablabla. Nem is törte magát a továbbiakban egy cseppet sem, hogy megpróbáljon jó kapcsolatot ápolni a fiával, csak sajnáltatta magát mindenkivel, hogy neki nem bocsát meg senki. A fiúnak felnőve egyébként gyönyörű saját családja lett, de az “anyját” soha nem tekintette annak, a gyerekeinek bemutatta, nem fröcsögött róla, de nem is tagadta, mi történt. Haláláig nem tudta elfogadni, hogy tehette vele ezt a saját anyja, mikor túl sokat ivott, gyakran rájött a sírás (pedig egy kemény, szigorú ember volt) és kérdezgette saját magától, hogy mivel szolgált erre rá.

Hát “csak” ilyen károkat okoz egy emberben az ilyesmi.