Valóban mi lennénk a gonoszak?
36 éves vagyok és van egy ikerhugom. Anyánk 19éves volt mikor születtünk és utánna szinte azonnal kiszökött Németországba, még a nyolcvanas években. Így a nagyszülők neveltek minket, kilenc évesek voltunk mikor először találkoztunk anyuval, akkoris csak egy hétvégére jött haza, aztán ismét csak 2-3 évente találkoztunk. Abszolút semmilyen kötelék nem alakult ki közöttünk, egyikünk sem tenkintette anyának, ami szerintem érthető. Időközben felnőttünk, férjhez mentünk és saját családunk van. A nagyit nagyon szerettük, csak mi voltunk neki és ránk hagyta a házat. Sajnos 8éve elhunyt, de azóta is a családi házban élünk. Szerencsére elég nagy, hogy két család kényelmesen elférjen, külön bejáratok vannak, konyha, fürdő, minden külön, akár egy ikerház.
33 év után anyánknak bedőlt az élete németben és nincstelenül jött haza. Néhány hónapig itthon dolgozott valami gyárban, és tavaly tüdőrákot diagnosztizáltak nála. Mára munkaképtelen, elszegényedett és csak az unokatestvére jóindulatán múlott, hogy nem került a utcára. Befogadták, de ott elég szűkös a hely, mert egy négytagú családra költözött és már kezd elegük lenni belőle. Próbálnak rávenni minket, hogy fogadjuk be anyut, mert itt mégiscsak nagyobb a hely és szerintük a mi kötelességünk lenne eltartani anyánkat. Persze hallani sem akarunk róla, egyiküknek sem hiányzik, és úgy vagyunk vele, hogy akár hidegvérrel vegignéznénk ahogy egy árokparton kilehelli a lelkét.
Ezekután a rokonok bosszúhadjáratot indítottak ellenünk, és mindenkinek azt híresztelik hogy mennyire szívtelenek vagyunk.
válasza: válasza:Kizárólag a nagyi szempontjából ismerjük anyánk történetét, ami valóban lehet akár szubjektív is.
Az apánkat soha nem láttuk, ő már 40volt mikor születtünk és anya nagyon szerelmes volt. Hagyta magát manipulálni és egy kistáskával megszöktette anyát. Állítólag egy zülledék alkoholista volt, és akkor halt meg mikor mi 4 évesek voltunk. Több gyereke is van akik a féltestvereink, de nem ismerjük őket.
válasza:A rokonokat meg lehet érteni, de ugyanígy a ti álláspontotokat is. Ám sajnos nem látok mindenki számára megfelelő lépést. Mindazonáltal puszta emberségből talán nyithatnátok felé. Ő nem volt ugyan az anyukátok, de mégis neki köszönhetitek az életet, a létet, a boldogulásra való lehetőséget.
Velem is csúnyán elbánt anyám. Én csak akkor enyhültem meg irányába, amikor megszületett az első csemetém; nem akartam a nagymamától elszeparálni, mint ahogy anyámat sem akartam az unoka adta örömtől megfosztani. Azóta (mintegy 40 éve) rászolgált a bizalmamra és rendeződött a viszonyunk. Mindazonáltal fogalmam sincs, hogyan cselekednék a helyetekben.
válasza:#12, ismerek ilyen nőt, (anyának nem mondanám), aki a saját lányát kicsinálta idegileg, mert mindenképpen ő akarta megkaparintani a kisbabát. A lány feladta; nem bírta tovább az anyja mocskolódását. (Ami mocskolódás nyilván nem a kisbabája születésekor kezdődött) Ott sem volt apa (tökös férfi) a képben, aki helyre tette volna az öregasszonyt.
Vannak ilyen életek, vannak ilyen sorsok.
válasza: válasza:9 -es vagyok, meg kell ismerni az anyuka történetét, de legjobb az lenne ha a nagyi élne és úgy négyesben(ikrek, nagyi, anyuka) beszélték volna meg a jelenlegi és a múltbeli dolgokat, hogy mit miért alakítottak úgy ahogyan.
Mi akik külsők vagyok még annyi rálátásunk sincsen a családi ügyeikre. Nem akarok találgatni, hogy a nagyi elűzte-e az anyukát és vállalta az ikrek felnevelését addig amíg összeszed az anyuka egy vagyont mert azt sem tudjuk, hogy az anyuka milyen oktatásban, képességekkel, tapasztalatokkal, ötlettel, inditatással rendelkezően indult meg Németországba.
Lehet, hogy hülyén gondolkozom, de ha én lennék az ikrek egyike aki dönthet az "anyám" életéről és lenne helyem, időm, energiám és pénzem akkor mindenképpen meg akarnám érteni az anyám döntését, elfogadni vagy egyetérteni, együtt érezni a cselekedetével nem kell. Értelem és érzelem nélkül is lehet élni, csak úgy szerintem nem sok értelme van az életnek főleg mert megbetegít, nyomorba dönt testileg.
válasza:Na azért álljon már meg a menet, hogy egyesek még a kérdezőben próbálnak burkoltan bűntudatot kelteni meg az “anyát” mentegetik!
NINCS olyan helyzet, amiben elfogadható, hogy egy szülő elhagyja a gyerekét és rá se nézzen évekig!!!
Még ha szülés utáni depresszió, pánikolás lett volna és visszajön kis idő múlva, az egy dolog, de itt közel 10 év telt el az első találkozásig és utána is pár évente kegyeskedett rájuk nézni. Ne vicceljünk már. Ha nem kellenek a gyerekei, hát így döntött, de akkor NE kelljen a segítségük sem!
válasza: válasza:Nem akar senki a kérdezőben bűntudatot kelteni, de ha jól olvasom, tele van gyűlölettel: "egyiküknek sem hiányzik, és úgy vagyunk vele, hogy akár hidegvérrel vegignéznénk ahogy egy árokparton kilehelli a lelkét."
Erre írtuk többen, hogy célszerű lenne kideríteni a mögöttes okokat. Okok nélkül ugyanis egy anya sem hagyja el a gyerekét. (Nem adja örökbe, nem teszi be az inkubátorba..) Az anyai ösztön nagyon erős!
Attól még nem kell az anyát se megszeretni, se a döntését elfogadni, se őt majdan befogadni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!