Ez nagy bunkóságot követtem el édesanyám ellen?
31-nek tökéletesen igaza van. Csak és kizárólag akkor gyógyulnak, ha legalább tizenévre rabszolgává tehetik a teljes környezetüket. Ja, nem. Ha kezeltetnék magukat és erejüket megfeszítve ők maguk akarnák legjobban a gyógyulást. Nem pedig a nehezét rálöknék a másikra, mert ők betegek.
Az elején kb. annyira forgattam ki a szavaidat mint te az enyémeket.
Igen, a depresszió betegség. Ettől még tény az tény marad, azon betegségek egyike, ahol bizony nagyban számít az egyén hozzáállása, gondolkodásmódja.
Mint ahogy a ráknál sem mindegy, hogy adott esetben megpróbálod kezeltetni magad, próbálsz javítani a helyzeten, vagy csak simán szarsz bele, és meghalsz.
Vagy nem mindegy, hogy te azt mondod, hogy meg vagy fázva, fáj a torkod, akkor pihensz, beveszel gyógyszert és jobban leszel. Vagy szarsz rá, esetleg elnyalsz 2 fagyit, csak hogy rontsd tovább a helyzetet, azt a helyzetet amin javíthatnál is.
Na valahol ilyen a depresszió is.
Attól, hogy depressziós vagy, még gondolkozó, értelmes emberi lény vagy elvileg. Lehet ennek megfelelően gondolkodni, és nem feltétel nélkül kiadni mindent magunkból másokat terhelve.
#35 Abban igazad van, hogy nem mindegy a hozzáállás, DE az önmagában nem elég.
A depresszió kezelést igényel és sokszor a hozzáállás megváltoztatásában is csak szakember tud segíteni.
A legrosszabb, amit tehetsz egy depresszióssal, hogy még egyet belerúgsz, hogy "sz@r a hozzáállásod, ha akarnál, meggyógyulnál".
Lehet biztatni, de nem így, hanem konstruktívan, támogatóan.
Ha ez nem megy, akkor inkább maradj csendben.
Nem, de pszichiátriai beteg vagy, így benne van a pakliban hogy végül mégis végzel magaddal.
És megnyugodhatsz, mert ezt ő is tudja.
36-os, a kérdező KEZELVE van, mégis játssza a hattyú halálát.
Voltam depressziós de eszem ágában nem volt a környezetemet terhelni az öngyilkossági gondolataimmal, és felesleges sajnáltatás helyett minden erőmmel a gyógyulásomra koncentráltam.
Könnyebb lett volna a kérdezőhöz hasonlóan zsarolni mindenki mást, meg apám szemébe mondani, hogy igazából legszívesebben felakasztanám magam, ám ez aljasság lett volna.
Igen, rhadt nehezen szedtem össze magam (3 évembe tellett rendszeres terápia mellett), de sikerült, mert előre néztem, és még a legszrabb perceimben is találtam valami apróságot, amiért élnem kellett.
Egyébként ismerősöm is depressziós, na neki mániája az öngyilkossági gondolataival túráztatni bennünket.
Mit ért el vele? Hogy belefáradtunk és nagyon magasról telibesz... az ezredik fenyegetőzését.
Mondtuk neki, hogy menjen orvoshoz, kérjen gyógyszerfelülvizsgálatot, ő nem, helyette folyamat a mi idegeinken táncol, mert jó érzés neki.
A legtöbb depressziós olyan rhadt önző, hogy arra szavak nincsenek, és attól mert ő "beteg" azt hiszi, bármit megtehet a környezetével - ez TÉNY, sajnos :(
Súlyos depressziós voltam nagyjából 8 évig, amit 4 éven keresztül agorafóbia kísért.
Nem terhelt családba születtem, az élet tett azzá, pedig előtte erős embernek tartottak.
Nem érdekelt a lakókörnyezetem, évszámra nem takarítottam, hetekig nem mosakodtam, megszakítottam a külvilággal, emberekkel minden kapcsolatot.
Az esetemben szóba sem jöhetett, hogy szakemberhez forduljak, mert a saját mérhetetlen lelki nyomoromat nem osztottam meg senkivel és senki szövegelésére nem voltam kíváncsi. A gyógyszerek és egyéb kegyszerek-vegyszerek amiket innen-onnan beszereztem nem segítettek a bajomon, csak eltompítottak, megzavartak.
Éjszaka eltévedtem a saját lakásomban, beszorultam 2 szekrény közé, pánikrohamaim lettek, így azok szedésével felhagytam.
"Szerencsére" egy súlyos egyéb betegségem miatt le voltam százalékolva, így a megélhetésem jól-rosszul eldöcögött.
Végül saját erőből és elhatározásból kihúztam magam ebből az állatias állapotból, jobb napjaimon egyre többet tettem magam és lakókörnyezetem érdekében.
Nem mondom, hogy tökéletes lettem, mert egy kiégett, érdektelen ember vagyok, de nem esz meg a kosz és képes vagyok az ügyeim rendezésére.
Nem tudom, hogy annak aki a génjeiben hordozza a kórt és önálló életvezetésre alkalmatlan, mert nehezítő indok nélkül is teher számára a létezés az hogy képes boldogulni, mert én "csak" ennyit tudok a depresszióról, de az biztos, hogy a legsötétebb időszakomban sem pakoltam senki nyakába az öngyilkossági gondolataimat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!