Mit tegyek apám "dementor magatartása" ellen?
Úgy érzem kiszívja belőlem az összes örömöt, mert egyből a legrosszabbat feltételezi rólam és másokról, ja és ezt úgy hogy mondok neki 10 mondatot, és abból 2 szón megakad, és onnantól nem hallja amit mondok neki, kiforgatja a szavaim...
Például:
Olyan munkám van, hogy főleg idősekkel dolgozom, akik szeretnek kedveskedni. Mivel a pénzt nem fogadom el, apróságokkal kedveskednek, amit viszont illik elfogadni. Mondom apámnak hétfőn hogy kaptam csokit. Mondom neki kedden is. "Jaj de jó nekem, van 2 tábla megkezdett csokim". Válasz: "az nem biztos hogy jó hogy napi 2 táblát betolsz". Ki mondta hogy egy nap kapok kettőt, ki mondta hogy egyből meg is eszem, ki mondta hogy egyáltalán meg akarom enni. Nyilván azért osztottam meg az infót, mert az örömöm mellett ezt a kis édességet is meg akartam vele osztani.
Tanít be kolléganőm, mesélem otthon hogy miket tanultam. Többek között eljátszottam, hogy hogy kell kommunikálni. Válasza: "én ettől az éneklő hangtól falnak mennék". (Csak mert nem mormogok szomorúan az orrom alatt, ahogy vele szoktam).
Ingázom reggelente. Mondom nagy boldogan, hogy "rájöttem hogy kell aludni vonaton". Válasza: "a cuccaid meg közben eltűnnek" (nem baj hogy kamera van, meg kalauz közelébe ülök, meg alapból korareggel öten nem vagyunk a vonaton...)
Mesélem neki hogy el akarok menni tanulni egy komoly egyetemre, mert végre a depressziós korszakom után megtaláltam az új életcélom. Válasz: "remek, miből fizeted?" Kiesett neki a tény hogy van állami finanszírozás a szakomon, és hogy tudok menni dolgozni. De ezt meg se kérdezi, csak egyből köpköd.
Felveszek egy ruhát ami tetszik, MEG SE KÉRDEZEM a véleményét, mondom a tükörben "uuuh de jól áll ez nekem". Egyből kezdi hogy de a hasam, úgy nézek ki mintha terhes lennék benne, vagy gúnyosan röhög. Mondom "akkor szerinted járjak zsákruhában mert nem vagyok tökéletes? Lapos hasam egyik csinos ruhától se lesz, ahogy az x lábat se mulasztja el semmi. Így érzem jól magam égy hagyj békén". Válasza: "jó, hát te kérdezted mit gondolok, én elmondtam".
Folytathatnám a végtelenségig, de remélem ezekkel a példákkal átment, hogy elvesz minden örömömet, és pillanatok alatt képes lefagyasztani a mosolyt az arcomról. Emellé olyan "apuci mindent megold, te meg se mozdulj" típus, ha bezárom a kaput egy kulcscsavarással, ő kinyitja és csavar rá kettőt, mert az úgy nem jó.
Életléptelen, önállótlan 💩-nak nevelt, 0 önbizalommal.
Mit tegyek?:(
(Negatívat is szívesen fogadok, amennyiben kultúrált...)
válasza: válasza:"Mondom neki kedden is. "Jaj de jó nekem, van 2 tábla megkezdett csokim".
Óvodás vagy? Mert ez az a szint, ne is haragudj.
Az éneklő hangtól meg az emberek 99%-a falnak megy.
"rájöttem hogy kell aludni vonaton". Válasza: "a cuccaid meg közben eltűnnek" (nem baj hogy kamera van, meg kalauz közelébe ülök, meg alapból korareggel öten nem vagyunk a vonaton...)"
Nem tudom, te tényleg iylen buta vagy, vagy csak megjátszod? Sokra mész a kamerával meg a kalauzzal, ha valaki lopni akar, az megoldja így is.
"Felveszek egy ruhát ami tetszik, MEG SE KÉRDEZEM a véleményét, mondom a tükörben "uuuh de jól áll ez nekem". Egyből kezdi hogy de a hasam, úgy nézek ki mintha terhes lennék benne, vagy gúnyosan röhög. Mondom "akkor szerinted járjak zsákruhában mert nem vagyok tökéletes? Lapos hasam egyik csinos ruhától se lesz, ahogy az x lábat se mulasztja el semmi. Így érzem jól magam égy hagyj békén". Válasza: "jó, hát te kérdezted mit gondolok, én elmondtam"."
Szerintem valami komoly mentális problémád van. Megdicséred magad a tükörben és nem fogadod el a kritikát. Mindezt hány évesen?
#2
A csoki egy PÉLDA volt, hogy az életem legapróbb örömeit is elveszi.
Az éneklő hang meg leírtam, annyi volt hogy nem mormogok az orrom alatt ahogy neki szoktam, hanem hozzászoktattak hogy nagyothalló idősekkel bizony hangosan, tisztán kell beszélni.
Ennyi erővel mindegy mit csinálok. Sokra megyek azzal hogy figyelek ébren a cuccomra. Ha valaki akarja, egy óvatlan pillanatban úgyis ellopja. Egyébként ebben az egyben talán van valami, de nem mindegy a stílus, hogy degradálóan megjegyzéseket szúrogat oda, vagy értelmesen megmondja hogy ez nem jó ötlet.
A ruhához meg... mentális betegség elégedettnek lenni magammal, és ezt ki is fejezni? Na, lehet apám is így gondolja... A kritikáját egyébként elfogadnám. De az hogy horkantva röhög és a saját belét domborítva mutatja milyen dagadt vagyok (ami amúgy nem igaz, csak "hasra hízós vagyok), vagy pedig normálisan elmondja hogy pl "ez nem áll jól, SZERINTEM próbálj meg (hasamra ütök) hosszabb ruhát mélyebb dekoltázzsal" na azért a két ""kritika"" nincs egy szinten.
Azt is értem amit te akarsz mondani. Irtam is, hogy örökké sorolhatnám a példákat, amiből talán te is találsz egy olyat, hogy ne invalidáld az érzéseim. De a lényeg apám mentalitása, hogy a legapróbb hülyeségektől kezdve a legkomolyabb életcélokig MINDENBEN a negatívat köpi.
válasza: válasza:Szerintem nem negatív, inkább realista. Kicsit vegyél vissza a csillám póni szindrómából, szállj le a földre és figyelj oda a mondandóra is. Igaza van a csoki felzabálásban, ha főleg hasad is van. És a has az nem x láb, le lehet tornázni vagy fogyózni.
A vonaton/buszon nem jó ötlet aludni, simán kizsbelnek. A kalóz nem őriz.
Az egyetemmel se ertem miért mondott rosszat. Gondolom tisztában akar lenni vele miféle költségekre számítson.
válasza:Vérszívó, az ilyentől csak menekülni lehet, megszokni nem.
Kitartást kérdező!
Amúgy nyilván ő is egy szardarabnak érzi magát, azért ilyen veled és hozza ki belőled ugyanezt az érzést, mert túlkompenzál. Gondolom az ő szülei sem biztatták, értékelték őt semennyire sem. Szomorú, de erről nem te tehetsz. Csomagolj, amint tudsz.
válasza: válasza: válasza:Nagyapám volt ugyanilyen. Soha semmi nem volt jó neki, és állandóan csesztetett minket. Változatos technikáink voltak ellene. Apám elvált. 3:) Nagyanyám mindent ráhagyott, csak ne bőszítse tovább. Öcsém 5 éves korától haláláig nem tette be a lábát a városukba. Anyám próbálta minimalizálni vele társalgást, de nem nagyon sikerült neki. Engem valamiért jobban bírt a tesómnál, így nekem csak meg kellett próbálnom elengednem a fülem mellett a baromságait.
Ezen csak te tudsz változtatni, elköltözöl, a saját lábadra állsz, esetleg pszichológushoz mész, mert arra készülj fel, hogy mindig szar helyen fogsz lakni, béna munkát fogsz végezni, link férjjel kötöd össze az életed és neveletlen korcsok lesznek a kölykeid. Tehát ha nem szakítod meg a kapcsolatot végleg, akkor valahogy az önbizalmadat meg kell erősítened, hogy élvezni tudd az életed.
válasza:Kérdező, a depressziós korszakod utáni idődet éled szerinted.
Lehet, hogy apád is depressziós, nincs semmi öröme, csak az, hogy nevet rajtad, beleköt mindenbe és azt HISZI, hogy ez a nevelés.
Próbálj leválni, külön költözni, tanulni és boldogulni egyedül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!