Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Lányom bukdácsol az egyetemen....

Lányom bukdácsol az egyetemen. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

A lányomnak ez volt a hatodik éve az egyetemen. A képzés három éves lett volna. 10 éve elvàltunk az anyjával.

Az első két évben állami képzésen volt, majd a harmadik évben a gyenge tanulmányi eredménye miatt fizetni kellett tandíjat. Kollégium is megszünt e miatt, így az albérletet és a tandíjat együtt fizettük az anyjával.

A negyedik évtől aztán talált valamilyen munkahelyet, ahol gyakornok lett, de kötött tanulmányi szerződést is, így a munkahely fizeti a levelezős tandíjat azóta is. Ennek a részleteibe én nem vagyok beavatva. Főleg, hogy mennyi idő alatt kell végeznie, vissza kell-e a munkáltatónak fizetni ha nem sikerül. Kérdezem az anyját is, de ő csak annyit mond mindig, hogy ő már bele van ebbe fáradva, nem érdekli.


A héten keresett a lányom azzal, hogy pénz kellene, mert az első két év állami támogatását most vissza követeli az egyetem, mivel adott időre nem fejezte be a képzést. Az anyjával felesben kifizetnénk, mert a mi gyerekünk, hülye volt, mit tudok csinálni vele? Ez van.


Viszont a továbbiakban ezt nem akarom folytatni. A munkahelye, ahol most gyakornok, gondolom szintén támasztott valamilyen időbeli feltételt. Ha azt se teljesíti, akkor mi lesz? Fizessek megint?


Ráadásul a kisebbik lányom időközben ugyanazt a képzést elvégezte rendben időre, már a mester képzést csinálja. Ő azt mondja, hogy a nővérének még alap tárgyai is hiányoznak, amiket ráadásul már nem is fognak indítani, szerinte nem fogja tudni befejezni a képzést.

Én azt látom, hogy sose tanul. A kisebbik meg állandóan a könyv felett ült, nem lehetetlent várunk tőle.


Nem tudom, mit tegyek.



2022. máj. 15. 11:31
1 2 3 4
 21/34 anonim ***** válasza:
29%

. Az új rendszerben mindenkivel aláíratnak egy tanulmányi szerződést, amin feketén- fehéren benne van minden. 12 félév teljesen ingyen van, akkor is ha végig bukdácsolja.


Nem így van. Átsorolhatják fizetősre (bár a covid miatt ilyen sem lehetett, de ez ugye korábbi történet(.

Ha nem végez a képzési idő másfélszerese alatt, akkor végzéstől számított két éven belül itthon munkaviszonyt kell kezdenie, és legalább addig fenntartani, amennyi az államis képzése volt, vagy 50%-ot vissza kell fizetnie.


Mivel még nem végzett, ezért biztosan nincs visszafizetési kötelezettség.

Bár szerintem nem a lány hazudik, a kérdező írt mesét olyan témában, amihez nem ért.

2022. máj. 15. 13:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/34 anonim ***** válasza:
86%
Mondjuk a kisebbik lányod sem teljesen vágja a helyzetet, attól, hogy nincsenek már bizonyos tárgyak, kérvényezni lehet, hogy tartsanak vizsgát csak a nagyobbik lányodnak belőle, így kaphatna diplomát.
2022. máj. 15. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/34 anonim ***** válasza:
89%

Vicc az oldal. Kb. 21 van képben a visszafizetést, egyebeket illetően, béka segge alá pontozva...


Tess, pl az ELTE oldala világos: Abban az esetben, ha a tanuló a képzési idő másfélszerese alatt nem szerzi meg oklevelét, köteles a képzés megszűnésének napjától számított, a tanulmányi idővel megegyező időtartamot követő két éven belül hazai munkaviszonyt létesíteni és fenntartani, vagy az ösztöndíj 50%-át vissza kell fizetni.

2022. máj. 15. 13:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/34 anonim ***** válasza:
100%

Biztos, hogy nem kell neki visszafizetni az első két évet, tekintve ahogy több válaszoló is jól írta, elég ha dolgozik, ezt az állam törlesztésnek veszi.

A kifizetni való féléveket pedig elvileg “kifizette”, tehát mire is kér pénzt?


Hazudik nektek. Papírt pedig ami az “egyetemtől van” akár még hamisítani is lehet.

Én egy forintot nem adnék neki. Oldja meg maga, ha már dolgozik, de a lakást is még mindig ti fizetitek neki.

2022. máj. 15. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/34 A kérdező kommentje:

Az átsorsolás biztos, hogy igaz volt. Azóta egyetemi papírt nem láttam.

A munka pedig…valamilyen gyakornoki szerződése van, de a részleteket nekwm nem mondja meg, se ő, se az anyja. Egyáltalán ez munkaviszony-e?

Amit ide bemásoltatok, az alapján abban se vagyok biztos, hogy meg van-e még a hallgatói jogviszony.

2022. máj. 15. 13:55
 26/34 anonim ***** válasza:
100%

A gyakornoki szerződés nem jelenti azt automatikusan, hogy neki bármit is vissza kéne fizetni.

Egyszerű a képlet. Palimadárnak néznek. Megmondod, hogy amíg nem jön el hozzád, nem magyarázza el mi ez ÉS nem mutat róla papírt, addig te semmilyen pénzt nem fogsz adni. Ennyire egyszerű.

2022. máj. 15. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/34 anonim ***** válasza:
100%
Ha most fizettek akkor később is majd azt hiszi hogy ugymond meg elsz oldva helyette és 0 felelősség.
2022. máj. 15. 23:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/34 anonim ***** válasza:
94%

8-as, ha nem megfelelő a kreditátlagod (nálunk ez 3 volt), akkor áttesznek (10 éve végeztem védőnő szakon, akkor is ez volt már a rendszer).


12 félévet valóban támogatott az állam, ha hoztál x tanulmányi átlagot.

2022. máj. 16. 06:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/34 anonim ***** válasza:
95%
Egyébként amíg nem mutat szerződést a munkáról stb, egy vasat ne adj neki.
2022. máj. 16. 06:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/34 anonim ***** válasza:
96%
Nem fizetnék.Elég idős, állhon meg a saját lábán, mert így soha nem fog.
2022. máj. 16. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!