Miért alakul ki a gyerekben a bizalom a szülő felé?

"...fél oda menni a szülőkhöz,ha baj és fogalmam sincs,hogy ennek mi az oka."

Nálunk pl az, hogy mindig az volt bennem, csalódás okozok az anyamnak. Soha egy rossz szava nem volt semmire, mindig segített és támogatott mindenben, mégis próbáltam mindig addig húzni a dolgokat, amíg lehetett. Koze nem volt az egésznek a bizalomhoz, az meg volt és még is lesz mindig felé.

A gyerekem amúgy ugyanilyen, mint én. O sem mondja el a problémáit nekem, ellenben szerencsére a férjemmel megosztja őket. Az ok is ugyanaz, nem akar csalodast okozni nekem. Zavar, hogy nem mondja el nekem, de ahogy írtam, én is ilyen voltam, így megertem. Annak nagyon örülök, hogy a férjemnek elmomdja, ha van valami.

16 éves vagyok, a komolyabb beszélgetéseimmel kerülöm apukámat. Ennek nem az az oka, hogy nem szeretném, vagy ne lenne fontos a számomra. Nem is volt velem sosem erőszakos, csupán kisebb koromban voltak olyan dolgok, amik nekem fontosak voltak, de ő nem úgy reagálta le. Emiatt kialakult egy fajta tartózkodás.

Pedig biztosan, ha úgy akadna a helyzetem, jó tanácsot fog adni :)

"Teljesen mindegy,hogy mekkora a baj,itt most nem azon van a hangsúly,hanem azon,hogy nem megy oda segítséget kérni."

Kisebb ügyek esetében az is lehet, hogy - bár te úgy érzékeled - nem nem mer odamenni a szülőhöz segítséget kérni, hanem szeretné egyedül megoldani, mert érzi már annyira önállónak magát.

A gyerek, amikor szüksége lett volna a szülőre, nem volt ott (pl. elmegy érte az oviba/suliba, de nem tudott, mert közbejött valami a munkahelyen ez már bizalomvesztéssel jár).

Másik eset lehet, hogy amikor a gyermek a bizalmába fogad és elkezd a számára fontos dolgokról/problémákról beszélni, de azt a szülő elkezdi kritizálni vagy a gyerek problémáját relativizálni, hogy oh ez semmi,stb., felmerülhet, hogy amikor a gyerek megnyílik, akkor a szülő képtelen értő figyelemmel hallgatni és a gyerekre fókuszálni.

Esetleg erőszakosabb a szülő, ordibál,stb. Nem kap dicséretet, elismerést a szülői részről, nem hallja azt, hogy bármi is lesz, szeretni fogja,stb.

Sok esetben tényleg annyi a lényeg, hogy légy ott neki, érezze, hogy szereted,támogatod és a gyerek magától mesél/megnyílik, szinte nem is kell mondanod semmit. De ha ezek hiányoznak, akkor kialakulhat a gyerekben egyfajta távolságtartás vagy tudatalatt is az, hogy egyedül kell megoldanom a problémám, mert a szülőtől csak elutasítást/kritizálást kapok.

A tini kategória szerintem egészen sajátos, ott szerintem meg lehet érteni, ha nem rögtön a szülőhöz rohan, próbálgatja a szárnyait, igyekszik leválni, stb.

De az biztos, hogy kisgyerekkorban kell kialakítani ezt a fajta bizalmat. Későbbi életkorban (tini, fiatal felnőtt) szerintem már nagyon nagy tudatosságot és belátási képességet (saját hibák beismerése, elfogadása) igényel szülő és gyermek részről is.

Tényleg szomorú olvasni a rengeteg kérdést, ami pont erről tesz tanúságot, hogy a tinik nem mernek a szüleikhez fordulni. :(

Legyen az lányok kféle higiéniai - menstruációs kérdése, vagy akár ennél egyszerűbb dolgok. Nem tudom, hol mehet félre a dolog kiskorban.