Gyakori jelenség az, hogy a szülő kibeszéli másoknak a gyerekét és ez által nem jó színben tünteti fel?

Még nem vagyok szülő, de már nem vagyok gyerek, viszont szerintem ez teljesen általános, az életük totál összefonódik, ha valami probléma van a gyerekkel, az a szülő problémája is és az ember néha meg szokta osztani a problémáit (és az örömeit) az ismerőseivel...

A barátnőimmel néha a saját szüleinket szoktuk kibeszélni, hasonló indítatásból.

Szerintem a szüleid ismerőseivel nem is lesz soha olyan kapcsolatod, hogy ez számítana, ha meg igen, az emberek tudni szokták a helyükön kezelni ezeket a dolgokat. Kínosabb amúgy, ha úgy megy a kibeszélés, hogy te is ott vagy...

Szerintem semmi baj azzal, hogy az ember megebszéli valakivel a dolgait, vagy amikért aggódik. Akkor is, ha az a saját gyereke.

Ami ebben az esetben gusztustalan lehet, ha az úgymond "szennyest" teregeti ki, vagy szándékosan nagyít a gyereke bűnein.

Én átéltem azt, hogy anyám direkt maga mellé ültetett (10 éves voltam) és elújságolta (nem a legjobb barátnőjének, vagy mamámnak) egy baromi távoli rokonnak, hogy neki milyen xar gyereke van, semmit nem lehet vele kezdeni, semmire sem jó, értetlen, mocskos stb.

Ez szándékos lehúzás.

Mondhatta volna azt, hogy igen, jól tanul az iskolában, de takarítani annyira nem szeret hahaha... és ennyi. De nem. Szándékosan nagyított, túlzott, olyan embernek akihez semmi közünk.

Vagy egy másik rokonom, aminek fültanúja voltam, aki a saját 10 éves gyerekeit húzte la szintén a fülük hallatára, hogy mekkor idi*ták és mennyire hibásan gondolkodnak (egyáltalán enm volt az). Mikor kérdeztem tőle, hogy miért bántja a gyerekeit ezzel, az volt rá a válasza, hogy "hát de én nem is bántom, meg ez gyereknevelés hátha elszégyelli magát, meg hát ez csak az igazság". Hallgatni is rossz volt.

Nem pártolom az ilyen szülőséget. Ha lelki gondom van a gyerekemmel, a férjemnek mondom, ha meg egy barátnőmnek beszélek a gyerekemről, akkor inkább gyengítem a hibáit és más dolgokat húzok fel.

Pl

Na és mi van az Emmával?

Hát nem tudja mi akar még lenni, nagyon nehéz lesz neki sulit választani. De ott segítek neki ahol tudok.

Ehelyett ha anyám féle szülő lennék azt mondtam volna, hogy: Hát nem lesz ebből semmi, nem csinál ez soha semmit, még az iskola is kár bele.

Holott ilyet a saját gyerekemről soha nem gondolnék, de ugye így is előlehet adni valaki számára egy kistini bizonytalanságát, vagy ha valaki valamiben nem annyira jó.

Az ilyen szülők sajnos nem jó szülők.

Anyám mindig kibeszélt, rossz híremet keltette. Valamiért ettől jobbnak érezte magát.

A kedvencem: Egyszer egy barátnője nálunk volt, használta a wct utána dugulás volt. Szerelőt kellett hívni, egy véres betétet húzott le valaki. Ő nem lehetett, kivették a méhét, én voltam tuti.. A szerelő előtt elhordott mindennek majd előadta a sztorit a szomszédoknak is. A baj csak az hogy én se lehettem, mert olyan fogamzásgátlót szedtem ami miatt nem menstruáltam. Ezt persze lefosta. Azóta is úgy néznek rám mint valami pondróra.

Nem szülőként kérdezem: mi a különbség aközött, hogy felnőtt gyerekként “beszéled ki” a saját szülődet vagy szülőként “beszéled ki” a saját gyerekedet?

(Vagy akár bárki mást, aki fontos lehet neked?Pl. egy barát, rokon)

Ezt neked kell érezned, hogy hol van az a határ, ami még belefér a “helyesnek” ítélt tartományba a saját értékrendednek megfelelően. Azaz nem szidod, nem teszel negatív jelzőket egy szerettedre. Azonban ha valami bánt, zavar, és szeretnéd kiadni magadból, arról miért ne beszélhetnél egy hozzád közel állóval? Pl. Ha úgy érzed, hogy a gyereked semmibe vesz azért mert..

Míg az érzéseidről beszélsz az ítélkezéssel szemben, addig effektíve semmi nem számít “kibeszélésnek”.

De tény, hogy szülőként eleve nagyobb társadalmi megítélésben van dolga az embernek a gyerekével szemben, mint akár fordítva. Így ez valahol érthető, ha valaki nem veszi jó néven, ha a gyerekedről “panaszkodsz”.

De persze ez csak az én véleményem, felnőtt gyerekként.