Hogy lehetne finoman beadagolni otthon, hogy a saját nememhez vonzódom?
A szüleim együtt élnek, de igazából apuval a kapcsolat anyu részéről is olyan, mintha csak egy random lakótárs lenne.(Hosszabba az egyéb családi problémákba nem mennék bele.) Még én is itthon élek, következő tanévben megyek egyetemre, de igyekszem minél hamarabb függetlenedni. Belátható időt nem tudok mondani, amikor már biztos, hogy ne kelljen az anyagiak miatt aggódni.
Egyik szülőm sem túl toleráns a mássággal, apu kiskoromban rendszeresen szidta a "bzikat", mostanában már annyira nem, vagy hát nem igazán beszélünk, szóval nem tudom. Anyu azóta szidja őket időnként, amióta már úgy érzi, hogy lehet káromkodni előttem. Néha olyan az elmúlt nagyjából öt évben, mintha sejtené, hogy van valami velem, olyankor undorodva megjegyzéseket tesz, hogy ugye nem akarok nemet váltani, ne legyek "bzi", mert gusztustalan, csak döntés kérdése, és ha meghoznám ezt a döntést, akkor tuti csak azért, mert én tudom, hogy ez neki nem tetszene.
Viszont 10 éve egyre világosabbá kezdett válni számomra, hogy itt valami nem stimmel, és lassan hét éve, hogy ezt magam előtt be is mertem vállalni, ugyanis akkor tudtam meg, hogy mi is ez az érzés.
És mindannak ellenére, hogy rossz a kapcsolatom a szülőkkel, én szeretném elmondani. Egyszerűen annyi az ok, hogy így nem tudok tartós párkapcsolatot kialakítabi, mert necces, hogy hol vállalhatom fel a párom, és egyszer ez mindig válságot okoz, minden kapcsolatom így járt. Ráadásul egyre idősebb vagyok, és már bőven gyanús, hogy miért nem volt párom, vagy legalábbis valaki, akiről áradozok. Arra jutottam, hogy finoman elkezdem most adagolni a helyzetet, csak nem tudom, hogyan. Ha rögtön azzal kezdem, hogy van párom, akkor az lenne a reakció, hogy ő vitt bele. Ha nem említek kapcsolatot, akkor az lesz, hogy nem tudhatom, vagy direkt csak azért döntöttem így, hogy őket idegesítsem.
A megoldásokat keresem. Nem kérem, hogy bárki is elküldjön szakemberhez, hogy kezeltessem magam. Nem kérem azt a választ, hogy semmi közük hozzá, ezt nem lehet így kezelni, amennyiben nem szeretném megszakítani a kapcsolatot, márpedig ez nem áll szándékomban. Nem kérek a szüleim szidalmazásából sem, ez nem visz előre. Azt szeretném tudni, hogy hogyan lehet adagolni a témát finoman, főleg anyu felé. Eddig folyamatosan falakba ütköztem a véletlen olyan tartalmakat (aktuális hírek, sorozat meleg szereplővel, ilyenek, szigorúan a nem kompromittáló elemekre szorítkozva) mutatok megoldással, mert mindig vita lett belőle, aztán mosolyszünet. És az még fel se merült, hogy én...
Mit gondoltok, hogyan lehet szép lassan adagolni a témát?
Kedves 4-es, jó pár melegről tudok, akinek a szülei teljesen támogatóak. Nekem pl elég kaki a kapcsolatom az egész családommal, már gyerekként sz.rba se vettek vagy éreztették mekkora nulla vagyok, de ez nem "tett meleggé", ugyanis a kettőnek semmi köze egymáshoz -_-
Kérdező! Szerintem várj ezzel addig, ameddig el nem költözöl. Ha ennyire ellenzik már csak a létezését a melegeknek, jobb, ha nem akkor tudják meg, amikor mondhatni nincs hova menned és mindenhogy függsz tőlük. Kérted, hogy a szüleidet ne szidjuk, én annyit mondanék, hogy addig ne ítélkezzenek a te szerelmi életed felett, ameddig az övék olyan helyzetben van, amilyenben. Sok sikert az érettségihez és az egyetemhez! :D
Jobb lenne, ha várnál ezzel, amíg anyagilag nem függsz tőlük, mert lehet, hogy képesek bosszút állni, és nem eltartani középsuli után. Akkor pedig ugrott az egyetem.
De ha mindenképp szeretnél túl lenni rajta, akkor mondd esetleg, hogy úgy érzed, nemcsak a lányok vonzanak, hanem a fiúk is. Aztán idővel, mikor elvégzed az egyetemet, szépen megmondod, hogy most már csak a fiúk érdekelnek.
"Ott ahol annyira buta és korlátolt egy szülő, hogy azt hiszi ez döntés kérdése, mintsem genetika"
Abszolút nem szeretnék pálcát törni senki fölött, de ennek a "genetika" dolognak fuss neki mégegyszer. Tájékozódj, mielőtt dezinformációt terjesztesz.
"Katasztrófális családi háttérrel rendelkező heteró nő vagyok."
És? Nem azt írtam, hogy katasztrofális háttérből csak melegek származnak.
Én leszbikus vagyok és nagyon jó a kapcsolatom a szüleimmel, a barátnőmnek szintén, a legtöbb leszbikus barátnőmnél szintén. Max 1-2nek nincs jó kapcsolata az alkoholista disznó apjukkal, de ez a heteróknál is így van.
Általánosító kötsög.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!