Jogosan akadtam ki a férjemre vagy én reagálom túl?
Van egy 9 ès egy 12 éves fiunk. A minap a férjem itthon volt ès elvitte a gyerekeket moziba, hogy megnézzék azt a rajzfilmet, amit már régóta meg akartak nézni.
El is mentek, tudtam hogy melyik vetítésre mennek be ès tudtam kb mikor lesz vége. Amikor láttam, hogy kb már vége lehet felhívtam a férjemet, nem vette fel. Negyed óra múlva megint hívom nem veszi fel, utána felhívtam a nagyobbik fiamat. Ő egyből felvette, kérdeztem, hogy apátok miért nem veszi fel, ilyet szólt, hogy apa még nézi a filmet.
Kiderült, hogy a gyerekeket beültette az ő általuk választott filmre, ő meg beült egy olyanra, ami neki tetszik.
Amikor haza jöttek egyből kérdőre vontam, hogy mi volt ez. És megmagyarázta nekem, hogy minek adjon ki, olyanért pénzt ami őt nem érdekli. Mondom neki, hogy tényleg sajnálsz arra pár ezer forintot, hogy együtt legyèl a gyerekekkel, ő azzal védekezett, hogy utána elvitte őket kajázni.
Mondtam neki, hogy én már számtalanszor beültem velük olyan mesére, ami nyilván alapjáraton nem érdekelt, de gyerekeim miatt megtudtam nézni.
Ami legszomorúbb, hogy anyám meg a férjem szülei a férjemet védik, hogy igaza van, minek olyanra pénzt kiadni, ami nem is érdekli őt.
Amikor én gyerek voltam, már oviba egyedül jártunk. Vulkánokon, sarkköri hóviharokon át, a doni seregekkel megütközve.
Közben meg pocsolya vizet ittunk, száraz falevelet legeltünk. Meg kapáltunk is!
Mégis ember lett belőlünk!
Ja nem ide...
A mozi egy közös élmény. Közben lehet összesúgni, a maradék popcornt megosztani, közös röhögéstől hasfájást szenvedni.
Utána hetekig sztorizgatni a filmen.
Nem is értem, hogy valaki nem érti ezt. Ez egy közös élmény!
42 vagyok
A másik része a dolognak a plazák biztonsága.
Nálunk a mozis pláza=India.
42, hiába gyúnyolódsz, én 83-tól voltam elsős (Zeg), és a téli szünetben bizony a KErtvárosból simán szülő nélkül buszoztunk a moziba a matinéra minden második nap,mert bérletünk volt rá.
12 éveseknek már osztálykiránduláson is van szabad program. És megette a fene, ha egy pláza mozija előtt elveszik egy 12 éves.
44 hiába példálózól a zsákfalus biztonságos kis életeddel, a mai magyar nagyvárosi valóság nem ez.
Megjegyzem 1977-ben voltam ugyanitt elsős, de az a világ nem ez volt.
Nem elvész a gyerek, hanem atrocitás éri az unatkozó "indianktól".
Jó nektek, hogy Zalában manapság olyan fényes a közbiztonság.
Én full nem értem nőként, hogy mit hívogattad őket? Azt vártad, hogy nő szól bele?? Vagy jött volna a "ha már úgyis ott vagytok"... ?
Az nem lehetett, hogy elmentek, majd megbeszélték ott helyben, hogy úr isten gyerekek, bakker most adják a Mátrixot is, baj lenne ha én most azt nézném meg? A gyerekek meg mèg örültek is, hogy le lett pattintva apuka és végig röhöghették és trollkodhatták a filmet! Aztán kaja közben lehetett sztorizgatni, hogy melyik volt jobb.
Persze nem ismerjük a pasit, simán lehet hogy idegzsábát kap a vinnyogástól és a te basztatásodtól és eleve gyereket se akart.. de nekem abból, hogy a 2 gyerek nem panaszkodott, nem ez jön le, hogy szar apa lenne! Az a bajod, hogy nem kért engedélyt, semmi más! Nem kell itt rinyálni csak mert neked szar volt, nekik meg jó!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!