Mennyire számít manapság elítélendőnek ha valaki megüti a gyermekét?

"Jaj, a kedvencem hogy ha elvárod hogy vigyázzon néha a testvérére szar szülő vagy aki a nagyobb gyerekének szült. Akkor is ha napi húsz percet kéne csak a testvérével törődni..."

A törődés az nem időben mérhető!

A gyereket ellátni pedig a szülő dolga!

„Inkább sírjon, amiért kapott a kezére egyet, minthogy te, amikor eltemetik.“

Az egyszerű tiltások eredménye általában az, hogy az adott dolog a szülő háta mögött kerül kipróbálásra.

Gondolkozzon el mindenki, hogy vajon mindent megtett azelőtt, hogy már szerinte csak a kézre ütés meg pofon maradt?

A tipikus útra kiszaladós esethez pár gondolat:

„Álljatok ki egy forgalmasabb út mellé öledben a kicsivel és mutasd meg neki, milyen nagy és gyors autók közelednek, ezáltal tapasztalatot szerez arról, mitől is kell tartani. Nem kell ráijeszteni, csak mondd el, milyen nagy, veszélyes.

– Sétánál játsszatok olyat, hogy az úthoz érve megálltok, ugrotok egy nagyot és elmondtok egy körbenézős mondókát, pl. “Jobbra nézek, Balra nézek, Ha nem jön semmi, Nagyot lépek!”, ez játékos formában tanítja meg a kicsinek, hol álljon meg, mit tegyen.

– Otthon is készíthettek papírból utat, amin autókat lehet tologatni, bábozhattok kis figurákkal, akikkel eljátszhatjátok, hogyan állnak meg az út szélén.“

[link]

Érdemes a konnektoros bekezdés miatt is elolvasni. Mindig van más út mint a tettlegesség.

Normális ember legfeljebb önvédelemből alkalmaz fizikai erőszakot másokkal szemben, ha önvédelemről, vagy mások védelméről van szó, és nincs más megoldás, gyorsan kell cselekedni. Hogyha ez a helyzet nem áll fenn (és az esetek nagyon kis százalékában áll fenn), akkor igen, a gyereket megütni elítélendő, és, ha jól tudom, büntetendő is. Én értem, hogy a gyerek is viselkedhet minősíthetetlenül, de ez nem ok arra, hogy megüsd. Ha mondjuk valaki a boltban bunkózik veled, direkt beszólogat, vagy szemtelenül beszél hozzád, és te cserébe jól nyakon vágod, akkor teljesen jogosan téged fognak felelősségre vonni, és ha még neked áll feljebb, hogy de hát a másik nem viselkedett rendesen, maximum kiröhögnek. Elég beteg dolog azt gondolni, hogy amit nem tehetsz meg egy vadidegen, védekezésre képes felnőttel, mert rendőrt hív, azt megteheted a magatehetetlen gyerekeddel, akit elviekben szeretsz.

A másik kedvenc példám az úttestre szaladás. Bocs, de ha a gyereked kiszaladgál az úttestre, akkor, ha már annyira pofozkodni akarsz, magadnak keverj le egy büdösnagyot. Elvárod a gyerektől, akinek jó esetben a tudása addig terjed, hogy milyen színű a fű, azt, hogy átlássa azt, hogy milyen sebessége és tömege van egy autónak, hogy miért nem fog tudni félreugrani előle, ha az jön, és hogy hogyan lehet vége az életének két pillanat alatt, és a tények biztos ismeretében felelős döntést hozzon arról, hogy neki most mit kéne tennie. Egy páréves gyerek. Miközben ott állsz mellette te, a szülője, és még azt sem tudod megakadályozni, hogy a gyereked életveszélyes helyzetbe hozza magát. Elárulom: abban a korban, amikor az ilyen kiszaladgálás a téma, NEM a gyerek feladata lenne, hogy a személyes biztonságáról gondoskodjon, hanem a tiéd, hogy megelőzd ezeket a veszélyes szituációkat, mondjuk azzal, hogy beszerzel egy hátizsákra szerelhető gyerekpórázt. Ha a gyerek rendszeresen kiszaladgál az útra mellőled, akkor sajnálom, de alkalmatlan vagy arra, hogy vigyázz rá. Ha a lakásban nem gyerekbiztos a berendezés, beleértve a konnektorokat, idegen helyen pedig nem tudsz annyira odafigyelni a saját gyerekedre, hogy kiemeld a szituációból, mielőtt megcsapná az áram, akkor nem vagy alkalmas nem hogy szülőnek, de bébiszitternek sem. (Nyilván persze emellett az előző által említett finomabb módszerekkel végig neveled arra, hogy ne keverje magát veszélyes helyzetbe, és meg se induljon az út vagy a konnektor felé, de a közvetlen veszély elhárítására neked kell figyelned, te vagy a felnőtt.)

Ha pedig a gyerek szétveri a tévét, és erre nem az a megoldás, hogy leülj, és elgondolkozz azon, hogy mit és hol csesztél el, és az egész családnak időpontot szerezz terápiára, hanem az, hogy lekeversz egy pofont a gyereknek, és azt várod, hogy ettől rendbe jön, szintén nagyon erősen gondolkozz el. És ne tegyünk úgy, mintha Magyarországon a mérsékeltebb szülők is csak ezekben az egyértelműen veszélyes szituációkban csapnának oda a gyereknek

Ahhoz pedig nem kell különösebb pszichológiai tanulmány, hogy elég gyorsan rájöjj, hogy a fizikai bántalmazás a nevelés ellentéte. Alapesetben a gyereket arra oktatod, hogy ha problémája van valakivel, akkor próbáljon asszertívan kommunikálni, és ne legyen egy agresszív vadállat. A gyerekek legjobban a példamutatásból tanulnak. Rakd össze a kettőt. Ha te úgy fogod megoldani a kettőtök között lévő konfliktusokat, hogy megütöd, akkor nem csoda, ha a gyerek is agresszív lesz, és aztán csodálkozol, hogy hát miért üti meg a testvérét, ha éppen nem tetszik neki a viselkedése. Ráadásul ha eddig sem jutsz el a gondolkodásban, akkor még mindig ott vannak a gyereknevelést segítő (modern) könyvek, amik pszichológiai kutatás alapján készültek, és amik közül valamire való szülő legalább egyet-kettőt átnyálaz, mielőtt gyereket vállal. Ezek elég egyértelműen leírják, hogy az odacsapás a legkevésbé hatékony nevelési módszer.

Szokás manapság azzal jönni, hogy „bezzeg a mai gyerekek azért ilyenek, mert nem ütik meg őket soha”, de azt kellene belátni, hogy a pofon ilyen szempontból pontosan ugyanolyan rossz nevelési módszer, mintha mindent ráhagynál a gyerekre: könnyű, egyszerű, bizonyos szempontból jó érzést okoz (bár van mellette egy csipetnyi, könnyen ignorálható bűntudat). Nevelni persze kell a gyereket, hogy értelmes felnőtt váljon belőle, és pontosan ennek a nevelésnek a része az, hogy nem ütöd meg. Egyetlen olyan ismerősöm van, akiről biztosan tudom, hogy a szülei soha nem emeltek rá kezet, és láss csodát, nem lett tömeggyilkos szociopata, hanem a világ egyik legtalpraesettebb, legjófejebb embere.

Nem azt mondom, hogy automatikusan minden szülő borzasztó szülő, aki egyszer is megütötte a gyerekét. Az én szüleim is megütöttek, nyilván jobb lenne velük a kapcsolatom, ha nem tették volna, de így is szeretem őket. Mind emberek vagyunk, mindannyian hibázunk, de az a fontos, hogy minden esetben, amikor megütötted a gyereked, elismerd, hogy ez helytelen volt, és bocsánatot kérj tőle. Ha pedig rendszeresen előfordul, hogy kezet emelsz a gyerekre, tehát nem csak szökőévente kétszer, rossz napokon fordul elő, akkor mindenképpen érdemes felkeresni egy pszichológust, hosszú távon ez az egész családnak jövedelmező lesz. És remélhetőleg lassanként amúgy is teljesen kihal ez a rossz szokás a társadalomból.