Miért nem érzem magam felnőttnek? Lehet köze valamilyen gyermekkori traumához?

7es!

Nem igaz teljesen. Mert én ismerek olyat akinek milliói vannak, eljár dolgozni, de otthon lakik és nem is akar elköltözni! Ki van otthon szolgálva, semmit nem csinál és értsd úgy a semmit hogy semmi ami házi munka! Még a mosogatóba sem képes betenni a piszkos tányért, nem hogy szivacshoz nyúl!

Ő egy gyerek, hiába van munkája és pénze. Önmagát ellátni képtelen is lenne, agyilag nem több egy 12 évestől de lehet sokat mondtam. Szoval nem mindenkire igaz hogy attól felnőtt mert van munkája. Az önellátás 100%ban attól igen. :) De én 30 evésen sem érzem magam igazán felnőttnek. Még valahol bennem van a gyerek is.

22, testi fogyatékkal is lehet valaki felnőtt. Van pl ismerősöm, akinek a részleges paralízis miatt nem mozog a keze, az életbe nem fog neked mosogatni, de ettől még dolgozik, fejben abszolúte rendben van.

Szóval a felnőtt kor inkább az önnálló döntéshozás, de ugyanakkor mindig is lesznek emberek akik rá vannak utalva a családnukra, és ez nem feltétlen gyerekes dolog.

22es!

Félre érthető voltam?

Nem úgy fogyatékos, se nem testileg, se nem agyilag, hanem lelkileg. Ez egy nárcisztikus ember aki elvárja hogy a családja körül ugrálja és meg is teszik neki! Nem olyan baja van, megtehetné nagyon is, mindent, de nem akar semmit sem mert úgyis majd van aki megcsinálja és nevetve mondja hogy mit képzelünk hogy ő majd vízbe nyúl.. na ilyen emberről beszéltem aki agyilag még csak gyerek amúgy.

"Nekem azt is nehéz elfogadni, hogy telik az idő, öregszünk. Nemrég még gimisek voltunk és egész nap hülyéskedtünk, ma meg látom, hogy házas és gyermeke született. Abból a bolond lányból hogy lett egy felelősségteljes anyuka? (ezt nem rossz értelemben írom) És azt elfogadni, hogy többet már nem leszünk azok a gimisek.. Nekem nagyon nehéz.

Valószínűleg itt lesz ennek az egésznek a gyökere."

Én is igy vagyok pedig 31 éves leszek és nő vagyok. Képtelen vagyok elfogadni az idő múlását pedig milliónyi alkalommal probálom magamat külső szemmel szemlélni. Sokszor rácsodálkozok magamra is. Nekem relatíve korán (19 évesen) kellett felnőnöm olyan problémákat és gondokat a vállamra vennem amelyekkel az emberek sokkal később találkoznak mondjuk 40 felett találkoznak. Számomra sok minden kimaradt igy úgy érzem hogy lélekben meg gyerek maradtam. Sokszor még a társas szerelmi kapcsolatok is nehezemre estek belegondolva "mit szólnának ehhez a szüleim". Szerintem is pszichológus segíthet mindezt hosszútávon kezelni,