Ha a láthatáskor az apuka párja következetesen csípősre főzi az ennivalót, és a gyerek emiatt alig eszik az ételből, és szól is, hogy nem tudja megenni emiatt, kinek kellene változtatni?
Már nyitott az új ízek felé ,, emiatt alig eszik az ételből" - vagyis megkóstolta, nem ízlik neki.
Az apukának a párjának kéne változtatni annyiban, hogy ha ők csípősen szeretik a végén teszi bele a csípőset, előtte kivesz egy adagot (vagy kettőt, későbbre) a gyereknek, a sajátjukat meg fűszerezi utána.
Persze, hogy szivatásból csinálja. De alapvetően nem az ő dolga a gyerekekre főzni, mert neki semmi köze hozzájuk.
Lehet, már nyolcvanhétszer elmondta az apjuknak, hogy:
- ne ott ebédeljenek
- ha ott akarnak ebédelni, akkor az apjuk szóljon időben, ne tíz perccel előtte
- ha meg egyik sem, akkor főzzön az apjuk
De mivel az apjuk nem hajlandó ezek egyikére sem, most arra játszik, hogy a gyerekek végre azt mondják, hogy ők nem kérnek ebédet. Ez persze nem egy szimpatikus viselkedés, de hát akkor sem az ő dolga a gyerekeket ellátni.
Szóval az apjuk a hunyó, bárhonnan is nézem.
Nem látnék bele mást, mint ami: ők a csípőset szeretik és a nő ennek fozesehez szokott. Van, aki meg sosan főz. Ha nem ízlik a gyereknek, csak ehet helyette egy szelet vajas kenyeret. Ahogy írod, nincsenek ott egész napokat, nálad majd esznek meleg ételt.
Apám felesege anno pl mindig "különlegességeket" főzött: birkaporkolt, pacal, hasonlók, en meg kimondottan utaltam az ilyesmit, de eszembe nem jutott, hogy kibaxasbol csinálná
Apuka egy mamlasz.
Te meg,ha fél napra mennek a gyerekek,akkor csomagolj nekik egy egy szendvicset,hogy ha csípős a kaja,akkor vegyék elő azt.
Ha ez nem lesz kellemetlen apunak meg a nőnek,akkor kár bármit is mondani nekik.
#36, ha a nő párjának vannak gyerekei már, akkor a pasit gyerekekkel együtt “vállalja”. Ha nem akar a gyerekekkel lenni, akkor menjen el barátnőzni vagy körmöshöz. Ha viszont otthon van és ő főz, akkor főzzön olyat is, amit a gyerekek megesznek. Pl ahogy a kérdező írja, paprikáskrumplit nem csípősen.
Kérdező, szerintem csomagolj a gyerekeknek kaját.
És korántsem biztos, hogy szivatásból csinálja, volt párom anyukaja mindent olyan zsírosan főzött hogy en ki voltam tőle, aztán azthittem ellenem irànyul. De utólag kiderült ő már 30 éve így főz…..
Nos ennyi idő után már vannak kialakult szokàsok. Lehet a nő is már évek óta így főz.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!