Ha a diák, de nagykorú lányotok teherbe esne, támogatnátok őt anyagilag?

Az fel sem merül, hogy a szülő ha akarná sem tudná anyagilag ezt pluszban finanszírozni?

Itt csupa milliomos van, vagy fogalmuk nincs róla, hogy manapság mibe kerül egy gyerek, már a szüléssel kezdődően?

Egy nagykorút eltartani, taníttatni is komoly anyagi megterhelés a családnak, különösen, ha több gyerek is van és akkor ehhez még egy csecsemő...

Lehet potyogtatni a gyereleket, (majd eltartja az állam) csakhogy ez komoly felelősség minden téren és pont az olyanok szaporodnak égbe-világba, akik ezt nem fogják fel!

Èn 2 egyetemista “gyerek” mellett már vágom a centit, hogy mikor végeznek, mert minden pénz beléjük megy.

Így ha az egyik elénk állna, hogy lebabázik és még azt is finanszírozzuk, nem lenne őszinte a mosolyom.

Nem kényszeríteném semmire, de ezt oldják meg a gyerek apjával!

A tanulását - de csak azt - továbbra is segítjük és innentől kezdve a labda az ő térfelén pattog, azt csinál amit akar!

Addig támogatnám, amíg nem talál állást és nem biztosít a gyereknek legalább egy minimális(an normális) hátteret.

De azt nem engedném, hogy a nyakamba szülje a gyereket, aztán én neveljem, finanszírozzam, ő meg éli tovább az eddigi életét. Ezt tudatosítanám benne. Hogy megtartja-e vagy sem, az az ő döntése, ezt tiszteletben tartom. De ha olyan nagylánynak tartja magát, hogy megtartja a gyereket, akkor viselje ennek a negatív következményeit is.

Nem.

Nővérem 17 évesen lett terhes. Úgy gondolta így majd ő felnőtt lesz, férjhez megy az akkor 24 éves bakjához.

Anyánk könyörgött..nővérem hajthatatlan volt.

Oda szülte szüleim nyakára unokaöcsémet. Én akkor voltam 9 éves. Nem volt elég, hogy amúgy is 1 szobán kellett osztoznunk nővéremmel, utána én mehettem anyámékhoz a földre aludni, ők meg sógorommal és a gyerekkel a szobában. Majdnem 1 éves volt unokaöcsém mikor elköltöztek.

Na ki költözött haza mikor 3 éves volt a gyerek? Kit nevelhettek a szüleim több mint 10 évig?

Szóval a válaszom az, hogy nem.

Ha gyereket akar,azt csak is maguknak a saját pénztárcájukra tegyék..ha olyan felnőtt akar lenni, ám legyen. De én ahhoz nem asszisztálok. Ha akarok még egy gyereket nevelni, azt megszülöm magamnak..

Ha ez így lenne, akkor leülnék vele négyszemközt beszélni, és megmondanám, hogy: tiszteletben tartom a döntését, ha megtartja, ha nem, DE tudatosodjon benne, hogy nem nekem szüli, nem az én felelősségem, nem az én kötelességem a gyereket eltartani, nem az én kötelességem nevelni.

Ilyen téren rám ne számítson. Addig támogatnám őt, amíg állást és albit nem talál és biztosítja a gyereknek a minimálisat legalább, de utána már nem.

Valamint azt is a fejébe vésném, hogy ha a delikvens apucival nem úgy alakul a dolog, ahogy ő azt szeretné (mert nem akarja a gyereket, nem akar családot stb stb.) akkor az SEM lesz opció, hogy szépen hazacuccol a csecsemővel.

Miért? Mert ha ő mindenképpen nagylány/anyuka akar lenni úgy, hogy még jelenleg érettségie sincs, akkor azzal vállalja az összes felelősséget is.

Attól még persze, hogy a gyerekem, meg a szeretet is megmarad, de nem a szülő kötelessége a nagykorú gyerekének a baromira elhibázott döntését 18 évig szívni.

Nyers leszek, de őszinte: közölném vele, hogy vagy elveteti, vagy kereshet albérletet meg valami állást. A legtöbb szülőnek nincs ilyen téren elég pénze meg türelme, hogy egy becsúszott babát eltartson, elviseljen. Aki nincs készen az anyaságra, nincs a gyereknek megteremtve a megfelelő szituáció, az NE szüljön! Érettségivel minimálbérből még magát sem fogja tudni eltartani, nem hogy egy csecsemőt...

Én nem óhajtanék a lakásban egy ordító csecsemőt hallgatni non-stop csak azért, mert a lányom szerint semmi kifogás nincs azellen ha valaki a nullára szül.

Ettől még ugyanúgy szeretném, mert mégis a gyerekem, de ilyen téren sajnos nem csak következetesnek, hanem szigorúnak is kell lenni, mert csak a baba látná ennek a kárát.