Én lennék a rossz a családban?

17 éves vagyok, tavaly februárban lettem szociális szorongással diagnosztizálva, ekkor anyámmal rengeteget beszélgettünk, mert rájött hogy amikor szükség lett volna rá, akkor nem segített.

Előtte belefolytam nyáron önkárosítástól kezdve nagyon sok rossz dologba, de ezt bővebben most nem szeretném kifejteni.

Azóta sajnos voltak elég sötét gondolataim az iskola miatt, ezt is megosztottam vele, mert lassan már féltem magamtól, de ekkor már ez őt nem izgatta, teljes mértékben arra alapoz hogy nem merem megtenni.

Próbáltam beszélni vele többször is, mivel egy idő után olyan szinten szorongtam az iskola miatt, hogy 3 napokat húztam ki fél órás alvásokkal, tanulni nem tudtam, és nem azért mert lusta voltam, hanem megfolytottak a gondolataim mikor megpróbáltam volna (tavaly jó tanuló voltam, idén a tanárok meg is kérdezték jól érzem-e magamat, mert romlott a teljesítményem).

Elkezdtem tök paranoiás lenni, bár ez nem hinném hogy az iskola miatt volt, de heteken át le volt húzva a redőnyöm, mert meggyőződésem volt hogy figyel valaki, volt hogy éjszaka bepánikoltam, mert hangokat hallottam az udvarról, és azt gondoltam valaki át fog pisztollyal lőni a falamon hogy megöljön, bárhova mentem este a házban, akár világosba, akár sötétbe, menekültem az olyan sarkokba, vagy helységekbe amik szűkebbek, mert olyan volt mintha a hátamban éreztem volna hogy követnek, az éjszaka közepén olyan érzésem támadt fent a galériaágyamon, mintha valaki alulról nyomkodná a matracom, és nem mertem lenézni, mert attól tartottam lesz ott valami, és ledug a torkomon egy kést... Beteg, tudom, de anyám ezekre is azt mondta életkori sajátosság majd kinövöm, szerintem pedig nem normális.

Nem tudtam örülni, vagy boldog lenni, csak nyomasztó ürességet éreztem, egy idő után pedig ha aludtam is, átaludtam az ébresztőket, pedig régebben pont én voltam az, aki még a 3 szobával arrébb szóló beszélgetésre is felébredt.

Ezek után megkaptam, hogy a testvéreim közül én vagyok a legproblémásabb, velem van a legtöbb gond, és mindent csak a feltűnésért teszek, de megengedték hogy kiiratkozzak idén még a suliból (ehhez az is hozzátett, hogy a szakmai érettségit nem tudtam volna letenni, ezzel bukott volna a rendes érettségim is), és jövőre folytassam estibe.

Az volt a megállapodás, hogy tanulok itthon minden nap 4 órát.

Ezt be is tartom, úgy gondolom ha nekem szavazták a bizalmukat, akkor nem játszom el... Na de.

Erre a hónapra még megkaptam a sulimból az ösztöndíjam, 42 ezer forintot.

Rendeltem a kutyámnak egy klikkert, hogy egyszerűbben tudjam tanítani, mert szegény elég kis neveletlen, és most lenne időm rá, valamint egy pórázat, ami nagyon régóta tetszett, neten olcsóbb is volt mint a fressnapfban, és 1 póráza van csak, gondoltam nem baj ha van tartalék.

Ezt a saját ösztöndíjamból fizettem ki, egy forintot nem kértem anyáméktól.

Persze anyám kiakadt, hogy felesleges cuccokat veszek, és eltakarodhatok dolgozni ha betöltöm a 18-at (azaz áprilisban), mert ők nem fognak mindent a seggem alá tolni, úgy hogy nem is teszem meg amiben megállapodtunk, merthogy tegnap sem tanultam (tegnap szombat volt, mindjárt megmagyarázom miért lényeges ez).

Jött hogy kiesik a családi, és még a tb-t is fizetni kell, jött azzal hogy mennyi pénzt adnak ki arra hogy gluténérzékenyként gluténmentes kaját vegyenek nekem, meg még cigizek is (kaján és cigin kívül nagyon rég nem kértem tőle semmit sem).

Megkaptam hogy nekem "büdös a munka", meg hogy nem tudok normálisan kommunikálni emberekkel, és az érettségit sem fogom tudni letenni, mert nem vagyok rá képes.

Megkérdezte azt is, hogy majd 30 évesen is a nyakukon fogok-e ülni.

Nem ódzkodom a munkától, semmi baj nem lenne vele, HA ezt rendesen közölték volna, de kissé igazságtalan a helyzet.

Egyrészt azért, mert tanulok, ahogy megbeszéltük, becsületesen minden nap, kivéve hétvégenként, akkor pihenek, de eddig ez nem volt baja, szorgalmazta is.

Másrészt, a nővérem 20 évesen, 3 évig ült itthon munka nélkül, és egy szót sem szóltak neki, mindent egy szó nélkül megkapott, és bíztatták is, hogy addig várnak hogy találjon munkát ameddig csak kell.

Nem mellesleg pedig ők is jártak abba az estibe ahova én menni akarok és ők sem tudták munka mellett csinálni, akkor nekem hogy menne?

Elmondtam neki, hogy számomra most az a legfontosabb hogy le tudjak érettségizni, mert azzal több helyen is el tudnék helyezkedni, és szeretnék olyan szakmát ami érdekel is, 2 van, és mindkettőhöz kellene.

Lehet hogy tényleg én vagyok a nyomorék, lehet hogy tényleg én vagyok selejtes, de nagyon belefáradtam, hogy bármit is teszek, sosem felel meg senkinek.

Teljesen tanácstalan vagyok, elbizonytalanodtam az iskolával kapcsolatban is, jelenleg semmi jövőképem, mert csak az jár a fejemben hogy mi van ha tényleg nem vagyok rá képes?