Miért nincs feltételekhez kötve a gyerek vállalási jog?

Az a megvalósítási mód, amely szerint ez a gyakorlatban is kivitelezhető lenne, lényegében egybeesnék egy alacsonyküszöbű gyermekvédelmi hálózat kiépítésével.

A szülés tényét tömegméretekben nem lehet jogilag elkapni, de természetesen a megszületett gyerek neveltetési jogát már igen. A baj az, hogy ma a gyermekvédelem olyan foráshiánnyal közd, hogy még a gyermekotthonokban levő intézményem belüli erőszak felszámolására sincs forrás. Szintén forráshiány-okokból a védelembe vétel során az egyes esetek rendes federítésére sincs elég ember vagy forrás.

Természetesen ennek végső oka szemléletbeli, ami részben nagypolitika, részben a néplélek része.

És még ez is csak a jéghegy csúcsa. A héj alatt még ott van a következő problémakör: általában a szegények sorsa Magyaroszágon. Olyan dolgok vannak elhanyagolva, amelyeknek a léte alapvető kellene hogy legyen minden rendes, a kommunist építő közösségben. Nálunk ma egy alapvetően együttműködésre hajló, békés egyszerű ember sorsa is lehet a teljes megsemmisülés. Nincs kiadható lakásállomány sem, pedig az NDK-ban még természetes volt, hogy az állam legalább krízishelyzetben legyen képes lépni. Az utcai hajléktlanság léte meg végképp nonszensz: a háború esetét kivéve egyáltalán nem lenne szabad embert utcán hagyni --- sem állambiztonsági, sem civilizációs okokból nem lenne szabad léteznie hajléktalanségnak és nyilvánvaló családon belüli erőszaknak a XX. század végén. A látható hajléktalanség a rendszerváltás után vált papirforma szerint is elfogadottá, bár előtte is létezett, igaz, kisebb mértékben. A számok kozmetikázása is létezett, bár a valós megoldások (állami lakásépítés) is jelen voltak a 80-as évekig. A 80-as évek végén az állami lakáskiosztási gigaprojekteket leállították, azzal a hazugsággal ,hogy a jóságos piacgazdaság és a fogtündér és a tévémaci majd magától megoldja ezeket a gondokat.

Visszatérve a szorosan vett kérdésre: a jelenlegi problémaóceából legalább egy alacsonyküszöbű helyi szinteken is jól lelen lenni képes, differenciált és gyorsreagálású gyerekvédelem kiépítésére lenne szükség. Ez lényegében épp azt valósítaná meg, ami a kérdésben szerepel: hogy csak gyerek csak ott élhessen, ahol épp szerető és gondoskodni képes közeg veszi körül.

Vagyis valamiféle mindenütt, akár kistelepüléseken is jelenlevő ,,gyerekházak'' rendszere kellene, ahol már a családon belüli erőszak legeslegelső jeleire is gyorsan fogadni tudják a gyereket, és tudnák kezelni fogadni a kétes, tisztázandó eseteket is. Gyors és helyi átjárási lehetőség lenne az egyszerű, akár csak egy-két napos, esetleg félreértett esetek között, az átmeneti esetek között, a középsúlyos esetek között és az állandósult esetek között.

Tudnák kezelni azt az esetet is, amikor a kissrác nem akar hazamenni az iskolából, és nem sokat mond el abból, hogy miért.

Tudnák kezelni a nyilvánvalós félreértések, esetleg a hazudozások eseteit is. A hozzájuk önként forduló gyereket alapból kérdés nélkül fogadnák, a gyerek részéről való rosszhiszeműség hosszútávon úgyis kibukik olyan formában, hogy ha egy gyerek hosszútávon is inkább választja a fegyelmezett rendet, mint a szülői házat, akkor ott biztos volt valami a háttérben.

Talán a legtöbb esetet azonban a ,,sodródók'' tennék ki. Az alapból jóindulatú, de talajvesztett családok. A közhiedelemmel ellentétben a szegényebb fajta cigányok többsége is inkább ide tartozik, semmint a bűnözők közé. A bajt inkább az képezi, hogy a ,,sodródók'', akik alapból még hajlanának a jóra, ma jelen társadalmunkban azért eléggé magukra vannak hagyva (,,amgukra hagyott falvak'', ,,gettók''), ezt pedig néhány pszichopata típusú bűnöző (csicskatartók, prostikereskedők, uzsorások, maffiózók, orgazdák) könnyen ki tudják használni, és sok embert tudnak a hatókörükbe vonni.

A bűnözés nagy része megszűnne, ha legalább a lakhatási szegénységet fel lehetne számolni. A mélyszegénység teljes felszámolása pedig végképp visszaszorítaná a bűnözést, és a ,,sodródók'' többsége alapból is hajlana a jóra, őket mind vissza lehetne kapni a társadalomépítés számára.

Egyszóval két dologra lenne szükség: a mainál fényévekkel jobb országos kiépítettségi, helyi közösségekre tagozódó, alacsonyküszöbű, azonnali ás átmeneti reagálásra is képes gyerekvédelmi rendszerre. ez sokba kerülne, de mivel hosszú távon megérné, és behozná a kezdeti gigaköltségeket, amibe kerülne, ezért talán le lehetne nyomni a választók torkán.

A másik amire szükség lenne, a mélyszegénység és a lakhatási szegénység felszámolása. Magyarországon az ingatlan- és albérletpaci fórumok és árak szépen tükrözik az ehhez való ,,hozzáállást'' (pontosabban annak teljes hiányát, a hazaszeretet, a kommunista építésre való vágy teljes hiányát: szegényebb ember nem is kaphat érdemi lakhatást ma hazánkban, egész rétegek vannak kiszorulva). Ezért nálunk legfeljebb csak afféle NDK-s stílusú nagy állami lakásépítési tervekkel lehetne érdemben előrelépni, mint amikor az NDK a 70-es évektől elkezdett évente 150 000 új lakást építeni és lakhatásra szétotosztani.

A baj csak az, hogy ugyanaz az NDK, amely (a mai Magyarországhoz képest, de sokban még a Nyugathoz képest is) csillagos ötösre szerepelt a lakhatási szegénység megoldására tett hozzáállásban, ugyanott az állami gondozott gyerekek sorsa igen szomorú volt. A diktatúra nem kedvezett a kiszolgáltatott helyzetű csoportoknak, bár az a fajta mindennapos megaláztatás, amely a mélyszegénységekben élőket ma éri Magyaroszágon, az másmilyen jellegű formában szintén jelen volt az NDK-ban. Nem létezett az a mai fajta formában megszokott képmutató világ, de helyette más jellegű folyamatok miatt szintén jelen volt a kiszolgáltatottság.

Szóval valamiféle félig kommunista, de egyúttal egyben továbbra is demokratikus féle közéletre lenne szükség.