Szembesítettek már vele titeket a szüleitek, hogy mérgező gyerekek voltatok/vagytok?

"Magyarorszagon állítólag rengeteg az alkoholista is." Olyan 800.000. Van olyan alkoholista, aki csak otthon iszik, és a munkahelyén tündibündi, de otthon bamba vagy egy vadállat. van, amelyik a munkahelyre is néha/gyakran spiccesen megy be vagy késik.

"Egyet se láttam még életem során. Nyilván ezek szerint bennem van a hiba, hiszen tudatlan és figyelmetlen vagyok" Valami ilyesmi. A lehetőségek:

1. Burokban nőttél fel és azóta is az Isten a tenyerén hordoz. ... Ez a legkevésbé valószínű.

2. Olyan bamba vagy élettapasztalatlan vagy, hogy az egy ötvenévestől rémisztő. És ébredj fel, királylány! Te még elhiszed a mesét? ... Ez a legvalószínűbb.

3. Troll vagy. ... Nem lenne példanélküli.

Ha 1., akkor sipirc el a misére hálát adni. Ha a 2., akkor még nem teljesen késő felnőni, az életről tanulni, hogy az átlagosabb, több problémával küzdő embereknek ne legyél egy irritáló idealista. Ha 3, ... akkor tökmindegy.

Én itt kiszálltam.

#44: "Nem találkoztam alkesszel" XD Én sem még postással, pedig állítólag leveleket hordanak ki.

"nem élek burokban" XD^2

"nem vagyok bamba" Remélhetőleg.

"egyszerűen normális környezetben normális emberek között élek." Normális környezetben, normálisnak hitt(!) emberek között.

#45: Dícséretes, hogy megvéded a tesódat. Az is, hogy apád nem tűri anyád hisztériáját. Az, hogy apád nem fogja vissza anyádat veled szemben, vagy húzza el szekérrel a terápiára már eléggé gáz.

"Nyilván nem a nevelésen múlt itt se semmi, hiszen te nem lettél olyan, mint a bátyád."

Nyilván vannak pszichés terheltséggel született gyerekek, amiről a szülők nem tehetnek, de ettől függetlenül a szülőknek igen nagy része alkalmatlan a normális gyerekek nevelésére is. Pláne, mert pont az eltérő személyiségek miatt nem mindig ugyanaz a nevelés kell.

Nézd a mi példánkat. Van nekem egy lánytestvérem, meg egy olyan igazán mérgező, kontrollmániás és nárcisztikus anyám. Aki mindig meg akarta szabni, mit csinálhatunk, sosem lehetett más véleményünk, mint neki, nem akarhattunk semmit másképp csinálni vagy gondolni, mert jött a szapulás, lelki zsarolás, fenyegetés. Azért, hogy ki ne csússzunk a kontroll alól, nem mehettünk sehova, nem jöhetett hozzánk senki, nem lehetett semmiféle nagylányoskodás, pl. smink vagy szörtelenítés, ezek mind tabutémák voltak. A szabadabb barátaink, osztálytársaink mind sz*rok voltak, természetesen iskola után egyből menni kellett haza, ahol volt, hogy anyánk napokig hozzám se szólt például, ha éppen idegbeteg kedvében volt. Néha napokig elő sem mertem jönni.

Aztán mikor kamasz lettem és lázadni kezdtem, huh, mit kaptam akkor...

Na mindegy, én 18 évesen le léptem otthonról, aztán egy ideig még tartottuk felületesen a kapcsolatot, de folyton csak a b*szogatás ment, úgyhogy meg is szakítottam a kapcsolatot.

Mi ebben a lényeg? A testvérem, velem ellentétben, jóban van anyámmal, mert ő hagyta magát teljesen leuralni és gyerekként kezelni, ergo kevesebb volt a súrlódás. Most ő otthon lakik 30 éves szűzként, sosem ment sehova, sosem voltak barátai, se senkije, még munkahelye is csak pályázaton keresztül ismerőssel lett, mert egy állásinterjún nem mer felnőttként megszólalni. Ő, látod, megfelel anyámnak, mert kontroll alatt van.

Nekem még 30 évesen van egy csodaszép saját családom, sok barátom, élményem, vállalkozásom.

Meg egy szerintem durván mérgező, megkeseredett anyám. Tesóm szerint meg jó anya. Kinek van igaza?

Megjegyzem, sokan meglepődtek, hogy nem tartjuk a kapcsolatot, mert ő is a kedves, édelgős arcát mutatja kívülre, nyilván nem arról beszélget másokkal, hogy egy hete nem szól a gyerekéhez, mert az megkérdezte, elmehet-e 17 évesen este fél 10-ig az osztálytársa születésnapjára.

Ahogy olvasgatom negyvenesek anonim blogjait, nincs köztük szinte egy sem - diplomásak, értelmesek, tanultak - aki ne hibáztatná egyik vagy mindkét szülőjét. Számomra is döbbenetes volt eleinte, főleg a hangnem, hiszen külső szemlélőként úgy tűnik mindent megkaptak ami az élethez kell, de ezek szerint semmi sem elég.

Talán ha majd felnőnek a most még kicsi gyerekeik átértékelnek történéseket, viselkedéseket, nem tudom.