Hogy mondjam el a férjemnek, hogy nem szeretném itt látni most a gyereket?
21 vagyok, meg nem olvastam el az utolsó hizzászolásokat mikor írtam.
Úgy látom a férjed is homokba dugja a fejét. Az ex a nagyival együtt meg tényleg defektes. És most jön a tinikorszak..
11-12 évesen cumija van? Vannak itt bajok rendesen.
Nagyi (ez gondolom az anyai nagymamát jelenti) oltogatja, hogy az apja molesztálná, ha nála aludna?
Huh, ez darázsfészek!
Semmi ötletem, hogyan tudnád te, kérdező (vagy akár a párod) rendbe hozni a dolgokat. Én is csak kilépni tudnék belőle.
Azt a nagyszülőt szeretnéd meghívni, aki ilyeneket mond az unokájának? A kislány a nagyszülőknél van elhelyezve, vagy csak a találkozások idejére megy oda, hogy legyen egy "semleges" terep?
Nagyon rosszul hangzik, hogy igazából egyikőtök sem tudja elfogadni a másik gyerekét - ez nem túl jó jel, így tényleg nehéz egy jól működő kapcsolatot fenntartani. Esetleg a pszichológussal való találkozást ki lehetne bővíteni többetekre is, csoportos és egyéni verziók egyaránt.
21es. mindenki tudja, csak nem tesz ellene senki semmit. apa nem akar, mert fél, hogy anyuka el tíltja a gyereket tőle. persze hogy hergeli a gyereket ellenem. mikor mentünk párommal táskát venni a gyerkőcnek, akkor videótelefonba mutatta apuka anyukának a táskákat, persze én nem voltam benne. csak mondtam hogy "ezt is mutasd meg", akkor anyuka mondta, hogy "ennek is ott kell lennie? miért nem bujsz a seggébe". szóval a gyerek is hallotta. anyuka hagyta ott apukát, sajnos ő azóta se talált párt, illetve csak futó kapcsolatati voltak és szerintem bántja hogy mi meg elvagyunk együtt. mikor itt volt, mondtam páromnak, menjenek el kettesben, de akkor meg az volt a baj, hogy én nem mentem, pedig tudom hogy a gyerek apjával akart volna csak menni. tehát nem tudok igazságot tenni nagyon.
ha férjem megy haza, nem szoktam vele menni. az elején volt, hogy megismerjem jobban a gyereket, hoy én is ott voltam többet.
22es. igen neki, de ő szerintem csak féltékeny és buta. tudom hogy nem fog kedvelni, pedig én még azt is mondtam az elején, hogy üljünk le együtt egy kávéra a gyerek érdekében, mert tudom milyen ha az exek jóba vannak az új párral. a gyereknek ez a legjobb. de itt nem volt hajlandó erre.
23as. bocsánat a helyesírásom miatt. még csak pár éve élek magyarországon, igyekszem helyesen írni.
24es. én abban bízok, hogy a tinikorszak jüt vált ki belőle. látva az én gyerekemnél, elég sokat komolyodott és ellehet vele beszélgetni komoly dolgokról. szóval mondtam a páromnak, hogy adjon időt az egésznek. lesz ez még jobb is. csak adjon időt...nekem is
25ös...engem már a cumi nem is érdekel. emiatt sejpít, 65 kg és anyuka nem látja be hogy bajok vannak. apuka nem tud mit tenni havi 4 nap alatt. ha szóvá teszi anyukának, akkor lecseszi, hogy ne szóljon bele...szóval áááh nem is érdekel már a sok harc emiatt is.
és igen, azt mondogatta neki, csak hát nem ilyen egyértelmüen. utána ott se akart aludni az apjánál. meg mondták neki az elején, hogy jobb ha nem jön hozzánk mert hosszú az út és ha apa rosszul lesz az úton akkor mi lesz...szóval iylen betegek sajnos
26os...a párom szüleit szeretném elhívni, az anyuka szülei ilyen bolondok sajnos. mindenki elfogadja a másik gyerekét. csak vannak surolodások. viszont mi egymást nagoyn szeretjük és együtt akarunk maradni. és bizzunk benne, hogy ahogy nőnek a gyerekek, úgy egyre kevésbbé lesznek ezek gondok
De az anya nem tilthatja el. Ez nem így működik. Az apának a láthatást az anyának márpedig biztosítani kell. Már szerencsére nem lehet olyat se csinálni hogy hirtelen más programot csinál a gyereknek. Büntetést kaphat miatta.
Szóval a férjeddek nézzétek utána a jogainak, ha tisztában lesz vele akkor jobban mer majd lépni
29...de nem akarja rá kényszeríteni a gyerekre hogy menjen hozzá. mert ha van papír, akkor kötelessége elvinni a gyereket. akkor is ha nem akar menni apjhoz. ezt akarja elkerülni apa,
a gyerek "saját akaratából" menjen csak hozzá. ne legyen kénszerítve
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!