Megbuktam töriből de nem merem apukámnak elmondani mit csináljak?
Tudom hibáztam de úgy érzem mmegmondom őszintén, hogy a tanár is kipécéztek még akkor is ha én sem játszottam szabályosan.
Ugye online oktatás volt az elején és nagyon stabil voltam (nem kitűnő arra azért figyeltem de egy ilyen 3-as) mert otthon lazán tudtam puskázni de aztán amikor vissza kellet menni a suliba akkor sajnos a töritanár észrevette, hogy a tudásom élőbe messze nem olyan mint online és direkt állandóan engem feleltetett és addig addig sikerült neki rontani az átlagomat így, hogy mindig engem hívott ki amíg végül buktatható lettem. Csakhogy érezzétek 1,81-es átlag jött ki nekem amivel megbuktatott és valakinek 1,70-re megadta a kettest az osztályomban és nem tudok vele mit kezdeni mert az iskola szabályzatban erről egy olyan pont van nálunk, hogy a tanárnak szabad keze van kerekítésnél és úgy osztályoz ahogy szeretne.
Azért megmondom őszintén oké, hogy én sem vagyok egy szent de ez már szándékos kib.aszáson alapuló dolog ami tanár részét illeti.
Anyumnak el mertem mondani ő még érez velem kapcsolatban empátiát de apukámtól nagyon félek. Egész nyárra az lenne programom, hogy reggeltől estig tanuljak és egyáltalán nem engedne kikapcsolódni amit azért nem tartok jó dolognak mert oké kell tanulni mindennapp 3 órát legalább én is ezt mondom ha már ez van de akkor is nyár van és nekem is járna egy kis kikapcsolódás. Még ha jóval kevesebb is de nekem is nyár van.
"A témazáróra készültél? Vagy az is egyes lett? Mennyit tanultál rá?"
Nem azok nem lettek egyesek azokra készültem de ígyis sikerült annyit rontania az átlagomon, hogy ezt csinálja velem. Megjegyzem azokat a témazárókat jobban írtam meg mint akinek 1,70-es lett az átlaga.
persze sajnos csak pontszámra volt jobb jegyre nem.
Ő épphogy elérte a kettest nekem pedig ilyen 2-3 pontokon múlt, hogy meglesz e a hármas.
Ami egyébként meg is lehetett volna ha ad rész pontokat de azt nem adott. 1,70-es barátunknak persze minden részpontot megadott
Atya ég, legalább a jövőre nézve gondold at amit itt leirtunk
Ha ez gimiben történt az hatalmas szégyen
Ha általánosban akkor megértem ezt a gyerekes felfogást
oké utolsó nem azt mondtam hogy valaki nem tudja de én nem tudnám ezt megcsinálni
És nem is tervezek továbbtanulni.
csak arra kell nekem az érettségi ha esetleg valami szakmai képzésnél majd kérik akkor majd legyen.
Hát én a tanár helyében tuti azt válaszoltam volna, hogy akkor sajnos bukik az 1,70-es tag is, hadd utáljanak a többiek. Aztán szívózzál mással, kis nyomi. 150 oldal... szörnyű nagy kihívás.
Továbbra is többre mentél volna vele, hogy komminukálsz a tanárral, nem csak a sértődéssel vagy elfoglalva. Ha úgy sem ment volna, még lehetne némi igazad, de így...
Értem tehát szted az rendben vannak ezek a dolgok:
1. Mindig engem hív ki felelni ha nincs dolgozat és az egész könyvből kérdez
2.Ha dolgozat van engem előtte akkor is kihív felelni előtte és szintén bármit kérdezhet az anyagból.
3. A dolgozatoknál amikre tisztességgel felkészültem azt is lerontja azzal, hogy rész pontokat nem ad miközben másoknak igen.
Nálam nemes egyszerűsséggel elhatározta, hogy vagy egész pontot ad vagy semmit.
A többiek lapján meg ott virítanak a rész pontok amiket ha nekem is megadott volna még ígyis, hogy ennyit feleltet nem tudta volna lerontani az átlagom mert akkor hármas dolgozataim lettek volna.
és tudom jól, hogy nem vagyok szent mert tény lepuskáztam mindent online időszakban de ezt csinálja mindenki a diákok döntő többsége puskázik otthonról még azok is akik alapjáraton a suliba nem mert nem csak nekem javult fel az átlagom online oktatás alatt hanem mindenkinek. Ha minden ilyennel foglalkoznának 100 év alatt sem érnénk a végére.
Arról nem is beszélve, hogy én ezzel nem ártok senkinek, hogy otthon puskázom. Nem külön nekem írja a dolgozatot hanem az osztálynak.
Ő viszont nagyon is ártani akart nekem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!